Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-19

268 A Nemzetgyűlés 19. ülése 1920. tételt alkalmazza. Disztingválni fog, azt fogja mondani, hogy a súlyos büntető rendelkezés arra az esetre irányadó, amikor a forgalombahozatali célzat is benne van a tény álladókban. Minthogy pedig a 4. §-ban nem olyan büntetendő tényálladék kodinkáltatott, mely ezt kiemelné, viszont megengedi, hogy a pénzhamisításra vonatkozó büntetőtörvények rendelkezései legyenek irányadók, a lex imperat elvének alapján eljáró • biróság, mely kétes esetekben különben is enyhébb álláspontra köteles helyezkedni, ezt a cselekményt a kihágási törvénykönyvnek 55. §-a szerint fogja büntetni. Épen ezért, hogy ez a kétség be ne következhessek, — hiszen könnyen el is oszlathatjuk ezt a kétséget — azt tartom, hogy világosan kell beszélnie a Nemzetgyűlésnek, mikor ezt a törvényt meghozza. Nem azt kell mondania, hogy a büntetőtörvényeknek a pénzhamisításra vonatkozó rendelkezései szerint büntetendő ez a cselekmény, mely cselekményt mi olyképen fogunk meg, olyképen tesszük e szakasz tényáliadékává, hogy mi nem kívánjuk meg azt, hogy a forgalombahozatal céljából történjék a hamisítás, hanem, már látva a közhitel ellen irányuló rettenetes veszedelmet abban, hogy egyáltalában bankjegyeket hamisan felülbélyegeznek, mi igenis a célzat nélkül is már elrettentőén súlyosan akarjuk büntetni az illetőt, ezt tehát meg is mondjuk. Indítványozom, hogy a szakasz büntető szankciója a következőképen szövegeztessék meg: » • •. büntettet követ el és öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal és 20.000 koronától 500.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.« Ezt a tételt azért tartom megfelelőnek, mert hiszen az 1. §-ban megirt tényálladék semmiesetre sem akar sem vétség lenni, még kevésbé kihágás, hanem igenis a legsúlyosabb büntetendő cselekmény akar lenni ebben a törvényben. Ha tehát már az utána következő bekezdésben foglalt tényálladék súlyosan bűntettetik, két évtől öt évig terjedhető börtönnel, akkor ennek az első bekezdésben megirt tényálladéknak sokkal súlyosabban kell büntetve lennie, hiszen a régi törvény is, a kódexnek 204. §-át helyettesítő büntető novella 40. §-a, máris öt évtől tiz évig terjedhető fegyházzal bünteti a pénzhamisítást. Ahelyett hogy hivatkoznánk a 204. §-t helyettesítő büntető novellabeli 40. §-ra, hogy ennek büntetése alkalmazandó-e, azért van itt szükség ennek a büntetési tételnek külön megállapítására, mert ott a pénzbeli mellékbüntetés csak 8000 koronát tesz ki, ez pedig nem volna megengedhető, amikor a második bekezdésben foglalt enyhébb büntetendő cselekménynél magasabb pénzbüntetés 10.000—200.000 koronáig terjedhető pénzbüntetés kontempláltatik, azért hogy a főbüntetéssel arányos legyen a kiszabandó mellékbüntetés, az én javaslatom az lenne, hogy 20.000 koronától 500.000 koronáig terjedhető pénzbüntetés állittassék be, mint mellékbüntetés. De, igen t. Nemzetgyűlés, ennél a szakaszévi március hó 27-én, szombaton. nál még egyéb hibák is vannak. Ez a szakasz eltér a szokásos szövegezési technikától, eltér az idők próbáját e tekintetben már nagyon is kiállott kódextől. Eltér pedig, annyiban, hogy csak az egyenes, a direkt cselekményeket állapítja meg büntetendő cselekménybeli tényálladékokként, ellenben a műveltető cselekményeket nem kodifikálja, hogy meg méltóztassanak érteni, a törvény, a kódex azt mondja az analog esetben, hogy »aki fém- vagy papírpénzt utánoz, vagy utánoztat«. Tehát nemcsak az utánzót, aki maga követi el közvetlen cselekményként az utánzást, hanem azt is büntetni rendeli, aki utánoztatja a pénzt. Igaz, felmerülhet az a kérdés, mi szükség arra, hogy bevegyük a miveltető alakot is a tényálladékba, amikor egyszer a Btk. 69. §-ában meghatározott felbujtói ténykedésért azt, aki utánoztat valamit, aki elkövettet valami büntetendő cselekményt, a felelősség úgyis utoléri. Azonban, igen t. Nemzetgyűlés, hogy annak idején törvényhozó, aki ezt a kódexet csinálta és aki ennek a kódexnek egész szervezetével tisztában volt, mégis szükségesnek tartotta amellett, hogy az általános részben már a felbujtót is büntetni rendeli, itt mégis ezt a felbujtásnak látszó cselekményt külön büntetni, ennek megvan az oka és pedig az, hogy nagyon sok esetben előfordul, hogy mással követteti el valaki a cselekményt és ez még sem tekinthető felbujtásnak, mert a felbujtásnak a tudomány és a törvény álláspontja szerint való fogalma is az, illetve a felbujtás akkor jön létre, ha magában a tettesben is meg van az elkövetési szándék. Már pedig igen sokszor előfordul, hogy magában a tettesben, mivel tudatlanul követi el azt, amit cselekszik, nincs meg a szándék, és ily módon a felbujtás esete nem volna megkonstruálható. De a felbujtás maga egy erősebb pszichikai hatást is jelent, elhatározó lökést, a cselekmény létrehozására. Igen sok esetben nem lehetne ezt megállapítani, tehát az, aki például csak értelmi szerzője volna egy ilyen büntetendő cselekmény elkövetésének, nagyon sokszor kibújnék a büntetés alól. Épen ezért itt ebben a 4. §-ban a kodifikáló, ugy az eredeti javaslat, mint a pénzügyi bizottság javaslata, maga is használja ezt a megkülönböztetést, mert hiszen a szakasz harmadik bekezdésének első pontjában ő már szintén ugy szövegezi a törvényt, hogy »készíttet vagy készit«. Én tehát szükségesnek tartom és javaslom, hogy a 4. §. első bekezdésében is ugyanez a fogalmazási rendszer vétessék alapul s ily módon nemcsak az büntetendő, aki bankjegyet jogosulatlanul lát el, hanem az is, aki jogosulatlanul elláttat felülbélyegzéssel vagy aki a felülbélyegzést utánozza vagy utánoztatja vagy meghamisítja vagy meghamisittatja, (Helyeslés.) ahogy ez már megfelel a tradícióknak is, mert