Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-18

A Nemzetgyűlés 18. ülése 1920. évi március hó 26-án, pénteken. 241 szituált osztályoknál bizonyos összegig visszatérittenék az illető térit vénynek, bonnak az ellenértéke, vagyis a pénzét megkapná ki-ki teljes összegében. (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Én ettől a pénzügyi javaslattól nem várok csodákat. Három pontban mindenesetre valami javulást jelent. Az első az, hogy legalább nem nyomatunk több bankjegyét s remélhetőleg kölcsönt nem kérünk többet az Osztrák-Magyar Bank bankjegykészletéből, talán a postapénz további szaporitása is megáll, tehát ujabb bankjegy-emissziók nem fogják ingadozóbbá tenni úgyis feldülőben levő pénzügyi helyzetünket. A második az, hogy előhívjuk a tezaurizált bankjegyeket rejtekeikből, mert hiszen nagy tévedés az, amit több oldalról hallottam a fejtegetésekben, hogy bankjegy-inflációról méltóztattak beszélni és pedig abban az értelemben, hogy a forgalom van telitve bankjegyekkel. Ez, ugy tudom, nagy tévedés, mert a forgalom gyakran nagy szárazságot mutatott, szinte megakadt a bankjegyhiány következtében és ezért kellett kivülről hozni ujabb bankjegymennyiségeket az államnak, hogy fizetési eszközökkel lássa el, dotálja folyton a pénzpiacot. Következőleg előveszi most a felülbélyegzés ezeket a bankjegytömegeket, amelyek bizonyos mértékig mindenesetre belekerülnek megint a pénzforgalomba. A harmadik pedig az, — ami egészen természetes — hogy a kényszerkölcsön fizetési eszközt ad az államnak. Erre nagy szükség van, azonban én nagyon kérném a pénzügyminister úrtól, hogy valami módon ennek a begyült pénzmennyiségnek legalább egy részét méltóztassék az államháztartás által nyújtott lehetőségek szerint oly munkák végzésére forditani, amelyek ha nem is jelentenek termelő munkát közvetlen értelemben a nagy termelő forgalom részére, de legalább jelentenek termelő munkát abban az értelemben, hogy munkát és munka által megérdemelt kenyeret juttatnak azoknak a munkátlanoknak, akiknek tízezrei, talán százezrei vannak itt a fővárosban, tizezrei vannak odakinn, különösen a városokban, munka nélkül. Egy német nemzetgazdász a német erőszakos háború letörésének pillanatában azt irta, a német birodalmi pénzügyek helyzetéről elmélkedvén, hogy szükséges : »Eine rettende Tat und eine mächtige Idee,« szükség van a megváltó cselekedetre, egy hatalmas cselekedetre és szükség van egy hatalmas eszmére. Ezt indítottuk meg mi is, amikor a kommün megbukott. Kimentünk népünkhöz, azokhoz, akik felszabadultak a vörös terror nyomása alól, és felhivtuk a népet erre, meggyőződésünk szerint mondtuk neki a mächtige Idee-t, adtunk egy hatalmas ideát, megadtuk a keresztény kurzust, (Igaz! ügy van!) és felhivtuk a népet, hogy végezze velünk azt, ami

! rettende Tat, a megváltó cselekedetet, t. i. hogy adjon parlamentet az országnak. (Halljuk ! Halljuk !) . . Népünk elvégezte a maga részéről a legnagyobb bizakodással. (Igaz ! Ugy van !) Ez az óriás gyermek a maga megkínzott, végigkorbácsolt szűz NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — I. KÖTE

1 lelkének hihetetlen lendületével elvégezte azt, amit elnevezünk rettende Tat-nak ; a nemzetmentő munkát, az első cselekvést elvégezte, megválasztott minket, együtt van a parlament. Az a kérdés azonban, vájjon annak a lelkiségnek, amelyből mi megszülettünk és timely várta ezt mint nagy dolgot és ezt megcsinálta, vájjon ennek mi meg tudunk-e felelni, meg tudtunk-e felelni eddig és vájjon abban a szituációban vagyunk-e, remélhetjük-e, hogy meg tudunk-e ennek felelni a jövőben? En pap vagyok, mindennap elmondom a confiteor-t és a mea culpát ; méltóztassék nekem megengedni, hogy itt e diszes tanácskozóteremben az én népemnek megválasztott Nemzetgyűlése előtt is elmondjam őszintén a confiteor-t és elmondjam a nostra culpát, valamennyiünk nevében. (Halljuk ! Halljuk !) Mi szemközt állunk egymással. Pártok, vannak, szemközt állunk egymással és."szétválaszt valami bennünket, valami imponderabile, valami nehezen megfogható, a pártok felületi feszültsége ; ez az, ami szétválaszt bennünket egymástól. Többékevésbé gyanakodva kezdjük egymást nézni, többékevésbé kezd kfverődni rajtunk a régi, majdnem tisztán pártpolitikának a stilusa, amely stilus nagyon sok vihart okozott e Házban és nagyon sokban okozója volt a veszedelemnek, amelybe belekerült az egész nemzet. (Mozgás.) Mi lélekből születtünk és nem tudunk semmikép sem lélek szerint, a mi nemzetünk lelke szerint egyesülni. A kerités palánkjai mögül nézegetünk egymásra, leselkedünk egymásra, személyeket féltünk, gyanakodunk, egymás lelkére, egymás programmjára, egymás beszédére, gyanakodva nézzük azt, ha egyik-másik oldalról valami inditás, valami kezdés történik.(Ellenmondás a jobboldalon.) Mintha a pénzügyminister ur javaslatát átvittük volna önmagunkra, valósággal felülbélyegezzük egymást külön-külön. Koncentrációban vagyunk és a koncentrációhoz szükséges bizalmat kényszerkölcsön utján öklözzük ki egymásból, ahelyett hogy valóban azok volnánk, amiknek minket ideküldött a mi népünk. Az a nép, igen tisztelt túlsó oldal, amely önöket ide küldötte, ugyanaz a nép lélek szerint, magyarság szerint, lelkesedés szerint, keresztény mivolta szerint, mint amely minket, ezt az oldalt ideküldött. (Ugy van! Ugy van! Taps a baloldalon.) így maradt el az a megváltó cselekedet, elmaradt attól a koncepciótól, amely élt augusztus óta egészen januárig a mi népünk lelkében.Elmaradt az eredmény attól a koncepciótól és igy történt az is, hogy valósággal kifakult a keresztény gondolat, »Die mächtige Idee«, hatalmas gondolat, az az eszme kezd kifakulni a lelkekben, kifakul a saját lelkünkből, kifakul a mi parlamenti életünkből »Und alles bleibt beim alten«, marad minden a régiben, ami a pártkeret felületi feszültsége alatt van. (Ellenmondások a jobboldalon.) így viselkedünk törvényhozó működésünk nagyon sok mozzanatában. Engedjék meg a mea culpa-t, a magam mellét is verem, (Felkiáltás jobbról: Elsősorban!), 31