Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-17
A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920 elnök nr és a közélelmezési minister ur nyilatkozata között bizonyos ellentétet látok. A miíhistexelnök ur nyilatkozata valósággal reményeket és megnyugvást ébresztett nemcsak bennem, hanem mindazokban a közszolgálati alkalmazottakban, akik ezt a nyilatkozatot hallották és megnyugvást fog ébreszteni azokban is, akik meghallják. (Mozgás a jobboldalon. Egy hang a jobboldalon : De ezzel nem lehet jóllakni !) Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : De pesszimizmussal sem ! Fáy Gyula : A közélelmezési minister ur bevezető szavaiban e reménységemet meglehetősen elhervasztotta, amikor azt mondta, némi ellentétben a ministerelnök úrral, hogy erre a rendeletre nézve kijelenti, hogy ez végrehajthatatlan. Szabó István (nagyatádi) közélelmezési minister : Később is azt mondtam S Fáy Gyula : Engem érdekelne ebben a kérdésben egy rész, az t. i., hogy hogy van az, hogy a miaiste-elnök ur, aki a ministertanáosban, amelyben ez a rendelet megszületett, nem vett részt, vállalja a felelősséget a rendeletért, ellenben a Közélelmezési Minister ur, aki a ministertanáosban közreműködött, tehát az ő meggyőződését módjában lett volna érvényesíteni, nem vállalja a felelősséget ? Szabó István (nagyatádi) közélelmezési minister : Kisebbségben maradtam ! Fáy Gyula: Nem vállalja a felelősséget, holott módjában lett volna azt a mennyiséget beállitani lisztben, amely tényleg efEektuáIható, kiszolgáltatható. (Mozgás.) További felszólalásában azonban a közélelmezési minister ur is igyekezett megnyugtatni, nevezetesen arra helyezni a súlyt, hogy nem mondja, hogy lisztben nem tudja szolgáltatni a megfelelő kvótát, amely e rendeletben le van kötve, de azt is láttam, hogy e kijelentés nem is annyira ide befelé, nem annyira a közszolgálati alkalmazottaknak szólt, mint inkább a külföldre . . . Szabó István (nagyatádi) közélelmezési minister : Mindenkinek ! Fáy Gyula : Oda szólt, hogyha kifelé megmutatjuk, hogy teljesen el vagyunk látva, nem kapunk a külföldről semmit. Szabó István (nagyatádi) közélelmezési minister : Nem adnak oda, ahol van ! Fáy Gyula ; Én azonban igyekezem oly méhecske lenni, amely mézet és nem mérget sziv a virágból, és továbbra is mézet igyekezem kikeresni a minister ur felszólalásából. En azt értettem ki belőle, hogy ő beszél ugyan arról, amit nem tudunk természetben szolgáltatni, de majd adunk pénzbeli különbséget, — holott súlyt fektettem felszólalásomban arra, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak nem pénz kell, hanem ennivaló. (Felkiáltások a jobboldalon : Az is hell !) De azt mondta a t. minister ur, hogy lehet azonban, hogy a liszt helyett más hasonló tápértékü anyagot kapnak. '. évi március hó 24-én, szerdán. ESI Szabó István (nagyatádi) közélelmezési minister : Azt is ! Fáy Gyula : Ily értelemben én ugy a ministerelnök urnák, mint a közélelmezési minister urnák válaszát tudomásul veszem. (Helyeslés. ) Elnök : Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a ministerelnök ur válaszát tudomásul venni : igen, vagy nem ? (Igen!) Ha igen, akkor kimondom, hogy a Ház a választ tudomásul veszi. A következő interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő' jegyző' : Szabó József ! Szabó József : T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, kérem, méltóztassék megengedni, hogy interpellációmat a legközelebbi interpellációs napon mondhassam el, (Helyeslés,) Elnök ; Méltóztatik a kérésnek helyt adni ? (Igen !) Akkor kimondom, hogy az interpelláció elhalasztatik. A következő interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő jegyző : Szijj Bálint Î Szijj Bálint : T. Nemzetgyűlés ! Szívesen elhalasztanám én is interpellációmat az idő előrehaladott voltára való tekintettel, de mert elhalaszthatatlan, el kell mondanom ; megigérem azonban, hogy nem eresztem hosszú 1ère beszédemet, hanem rövidre fogom. A honvédelmi minister ur őexcellenciája!) oz intézem az interpellációt és peaig a háborúban elhasznált, megbetegedett ol\ lovakról akarok interpellálni, amelyekei a lókórházakban nem tudnak felgyógyítani, és amelyeket nem lehetett njra szolgálatba állítani. Ezeket a loyakao szabályszerűen, árverésen annak rendje-módja szerint eladták igen vékony pénzű kis- és törpebirtokosoknak, mert hiszen gazdag ember ilyenekre nem is pályázott. Ezek kiomlott, valósággal meztelen, sebes lovak, épen csak a vékony pénzű embereknek kellenek, akiknek nincs módjukban nagy pénzt adni lovakért, inkább megvették ezeket, hogy hosszú ápolás, gyógykezelés után talpraállitv r a igára használhatókká tegyék. Csak a magyar embernek, a lóra termett magyarnak leleményessége, lószeretete volt képes arra, hogy félévekig is kezelve, ápolva, ezeket a lovakat talpra állítsa. A leszereléskor szintén történtek ilyen lóeladások. Nevezetesen amikor megtörtént a leszerelés, a felfordulás, s az ellenség nyomult be az országba, egyes katonai helyőrségeknél, ahol a katonák egyszerűen ott hagyták a kaszárnyákat, nem s^olt aki etesse, gondozza a lovakat. Ezekre is tartottak árveréseket, de tartottak akkor eladásokat egyéb felszerelési dolgokra, kocsikra, utászszerszámokra és nyers vasakra. Amiket eladni nem tudtak, kiküldték a vidéki elárusító helyekre azokra a területekre, melyek előre láthatólag mentesei lesznek az ellenséges megszállástól. Ugy ezeket a lovakat, miot ezeket az eszközöket nagyobbrészt hadi rokkantak vásárolták meg. Csak természetes, hogy a kis- és törpebirtokos, akitől a
