Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-17
A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920. évi március hó 24-én, szerdán. 213 kérői, mivel a napirend tárgyalására szánt idő egy negyedórával már elmúlt. ; Fangler Béla : T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel arra, hogy hosszabb beszédet szándékozom mondani, kérem, hogy a 212. §. alapján felszólalásomat a legközelebbi ülésre halaszthassam. (Helyeslés.) Elnök : Méltóztatják a képviselő ornak a engedélyt megadni ? (Felkiáltások : Igen !) Ha igen, akkor kimondom, hogy a képviselő irr beszédét a jövő ülésre halasztja. A tárgyalásra szánt idő eltelvén, mivel még többen vannak szólásra feljegyezve, az általános vitát félbeszakitom. Az interpellációk meghallgatása előtt javaslatot teszek a legközeleboi ülés idejének és napirendjének megállapítására vonatkozólag. (Halljuk ! Halljuk !) Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket pénteken, folyó hó 26-án délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki : először a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítését, másodszor az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzéséről szóló pénzügyministeri törvényjavaslat általános vitájának folytatását. Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni? (Felkiáltások : Igen !) Ha igen, akkor ezt határozat képen mondom ki. Most következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló? Bródy Ernő jegyző . Szabó József ! Szabó József : T. Nemzetgyűlés ! Innen-onnan két hónapja, hogy a Nemzetgyűlés egybegyűlt. Azóta három programmbeszédet és nagyon sok felszólalást hallottunk. Szó volt a birtokreformról, a kisgazdákról, a tisztviselőkről, a zsidókról és nagyon sok kérdésről, de egyáltalán nem beszéltünk eddig a munkásokról. Ha valaki mégis szóvá tette a munkásság kérdését is. az legtöbb esetben egészen ferde beállításban került a plénum elé. T. Nemzetgyűlés ! Nagyon rossz szokásává vált főképen az utóbbi időkben politikusoknak, képviselőknek, ministereknek, sőt újságíróknak is, hogy amikor a munkásságról, a munkásmozgalmakról beszélnek, vagy irnak, nem is gondolnak másra, mint a szociáldemokrata szakszervezetekre, a szociáldemokratákra és ezeknek vezéreire. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy amidőn első alkalommal szólok e helyről azoknak a nevében, akik már tizenöt esztendeje keresztényszociális alapon, tehát hazafias alapon dolgoztak, alakítottak munkásszervezeteket, megküzdöttek 15 éven keresztül a szociáldemokrata -vörös terrorral, élvezték vagy inkább nem élvezték a hatóságnak mostoha elbánását : leszögezzem, hogy ezek az emberek nem érdemlik azt meg, hogy amikor beigazolódott a keresztényszocialista irányzatnak jogosultsága, őket vagy számításon kivül hagyják, vagy egyszerűen egy kalap alá vegyék a szociáldemokrata munkássággal. Megtudom érteni, hogyha egy falusi kispolgár, aki falujából még nem tette ki a lábát, a szociáldemokratákról és keresztényszocialistákról "ugy beszél : »egyik kutya, másik eb«, de nem tudom megérteni azt, hogy intelligens emberektől, sőt képviselőktől — legújabban már itt a Házban is, — halljuk azt, hogy mi is, keresztényszocialisták és főképen a keresztényszocialista munkások, épen olyanok vagyunk, mint a szociáldemokraták : az egyik tizenkilenc, a másik egy hijján húsz. Én e helyen ezzel szemben tiltakozásunkat fejezem ki és kérem a Nemzetgyűlést, kérem az egész országot, mindenkit, a ki szociális kérdésekkel foglalkozik, hogy bennünket keresztényszocialistákat, ne méltóztassék egy kalap alá venni a szociáldemokratákkal (Felkiáltások jobb felől : Dehogy vesszük !) és főkép a szociáldemokrata vezérekkel. (Helyeslés half elöl.) Két irányzat van. Az egyik nemzetközi, a másik hazafias alapra helyezkedett. Az egyik osztályharc alapján áll, a másik pedig az osztályok közötti kiegyenlítés útját szorgalmazza. A ministerelnök ur expozéjában a következőket volt szíves mondani (olvassa) : »Ha ez a munkásosztály, amelyet én lényegében és magában nem hibáztatok, mert félrevezették, ha ez a munkásosztály lemond a marxizmusról, ha lemond az osztályharc jelszaváról bensőleg és meggyőződésszerüen is és szervezeteit nem harci szervezetekként akarja tovább fentartani, hanem egyedül és csupán saját becsületesen, jó felfogott magyar érdekeinek ápolására, akkor testvérként óhajtom őket fogadni és szívesen közreműködöm minden olyan javításon és segítésen, amely az ő anyagi helyzetüket, megélhetésüket jobbá teszi.« Én a magam részéről örömmel hallottam ezt a ministerelnök ur ajkáról, mert tudtam azt, hogy ez a hazafiasán gondolkozó magyar munkásoknak szól. De ugyanakkor nem tudjuk megérteni azt, hogy miért ad arra alkalmat a kormány és a ministerelnök ur, hogy a zsidó sajtó és a szociáldemokratákkal egy utón haladó sajtó felfújja azt, hogy ma tárgyalások folynak a kulisszák mögött a kormánnyal, hogy a szociáldemokratákkal mindenáron meg akarnak egyezni. Nem zárkózunk mi el az elől, hogy a munkássággal tényleg a megegyezést keressük, de elzárkózunk az elől, vagy legalább is tiltakozunk az ellen, hogy ezt a megegyezést a zsidó vezéreken keresztül akarja a kormány elérni. Ne méltóztassanak felülni azoknak, amiket az újságokban olvasunk és a párthatározatokból ismerünk, hogy a szociáldemokrata párt nemzeti alapra helyezkedett, az osztályharcról lemondott. Ne méltóztassanak ennek felülni, mert mindenkinek számolni kell azzal : Marx és minden utódja kimondotta, hogy a taktikát ők minden 24 órában változtatják. Most sem tesznek egyebet, mint taktikát változtatnak és azért nekünk nem volna szabad megengednünk azt, hogy azokat a munkásokat, akik meggyőződésből, lélekkel, szívvel keresztény nemzeti alapon szervezkedtek a múltban és igy szervezkedni hajlandók a jelenben is, mostohább gyermekekként kezeljük, mint azokat ?
