Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-13

 Nemzetgyűlés IB. ülése 1920. êvt március hó 17-én, szerdán. 131 nyilvántartási lapok. Erre igen sok helyen a köz­igazgatás e funkcionáriusai még a fülük botját sem mozgatják, nem küldik fel az adatokat és a szerencsétlen emberek kétségbeesve járnak-kel­nek — nem tudom, hogy más képviselőtársaim nyakára is olyan számban jönnek-e, mint a bor­sodiak jönnek én hozzám — (Igaz! Ugy van!) és nem tudunk tenni semmit, csak azért, mert a községi jegyző nagy elfoglaltsága miatt nem tudja kiállítani annak a pár embernek a lapokat, ame­lyekre szükségük van, hogy a rokkantellátás ki­fizettessék. Elismerem, hogy a községi jegyzőket túlsá­gosan terhelte a világháború oly dolgokkal is, amelyek különben nem tartoztak hivatásuk kö­bébe, de lehetetlennek tartom, hogy most, amikor túl vagyunk a világháborún, ne legyen első és fő­kötelessége a községi jegyzőnek az, hogy kiállítsa a nyilvántartási lapot és a szerencsétlen emoere­ket hozzájuttassa ahhoz a kevés segélyhez, me­lyet az állam nekik megadhat. (Mozgás.) Épen azért, mert e kimutatások kiállítása nagyon késik, a következő interpellációt terjesztem a belügyminister úrhoz : (Olvassa.) 1. Van-e tu­domása a belügyminister urnák arról, hogy a ka­tonai rokkantellátási hivatal a nyugdíjjárulékokat azért nem fizetheti ki, mert a hadügyminister 281.-31741-A. sz. rendeleteit a közigazgatás kö­zegei, jelesen a jegyzők nagy része nem hajtotta végre, a kimutatásokat nem készítette el és nem küldötte fel. 2. Ha van tudomása mindezekről, hajlandó azonnal sürgősen intézkedni, fegyelmi büntetés terhe mellett, hogy a rendeletet a jogosultak érde­kében azonnal végrehajtassék ? (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció ki fog adatni a bel­ügyminister urnák. Ki következik ? Szabó Sándor jegyző : Molnár János ! Molnár János : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Engedelmet kérek, hogy ezekben a ne­héz időkben is előhozakodjam azzal, hogy a köz­szolgáltatások érdekében kirendelt előfogatok ügyét bizonyos mértékben rendezni kell. Ez az ügy oly sokféle vonatkozásban tartozik a kisgazda­közönségre és általában az életre, hogy ezek el­hanyagolása sok kellemetlenségre, félreértésre ad okot és sok kárt von maga után. Nálunk a közmunkaszolgáltatások és elő­fogatok kérdésének rendezése a régi időben a régi törvényhozásban hibásan állapíttatott meg, mert a közmunkák megváltását nem az egyenlő teher­viselés alapján állapították meg. Ezek bizonyos maradványai a régi 1848-as időkből való jobbágyi munkának, egyáltalában nem rendezték ezt minden tekintetben a közönséget megnyugtató módon és különösen a kisgazdák voltak azok, akikre a köz­munkaszolgáltatások legnagyobb mértéke nehe­zedett, legjobban voltak megterhelve, amig más osztályok kedvező elbánásban részesültek. (Ugy van«! a jobboldalon.) Hozzátehetem azt is, hogy nemcsak a törvény volt hibás, hanem a végrehajtás is, amennyiben a végrehajtással is sok kellemetlenséget okoztak a kisgazdáknak. Ezeket most nem teszem szóvá, mert hiszen a t. ministerelnök ur is emiitette a programmjában, hogy e hiányok, ha fenn is állnak, nem oly égetők, hogy most rögtön kézbe lehetne venni a rendezést és ezekre nézve később fog intézkedni és azt hiszem, a közmunkák váltsá­gának reformja be fog következni a legsürgősebb teendők elvégzése után. Most azonban a dolog ugy áll, hogy a közmunkákra vonatkozólag nagy sérel­mek és rendetlenségek állanak fenn és ezeket sür­gősen kell hovatovább rendezni részint az igazság és az egyenlő teherviselés szempontjából, részint pedig azért, hogy a közönség megnyugtattassék, annak érzelmi világa valamennyire rendbehozassék, amennyire az a mai nehéz viszonyok között lehet­séges és végre, hogy a termelés rendje is biztosítva legyen. Nevezetesen — mint méltóztatnak tudni — a közmunkák a háború ideje alatt majdnem ország­szerte egyáltalán nem vétettek igénybe. Igen kevés helyen történt a közmunkákra vonatkozólag va­lami intézkedés ugy a kivetés mint a végrehajtásra nézve. Ezzel szemben az történt, hogy a közmun­kák megváltása, illetőleg a közmunka teljesít­ménye alapján ugy a közigazgatási, mint a kato­nai hatóságok ezeket a különböző hivataloknak szükséges előfogatokat mindenütt egyenesen igénybe vették mindannyiszor a szükség szerint, minden rendszer, igazságosság és majdnem mindig minden kártérítés nélkül. Sokszor oly módon tör­tént ez, hogy már maga az igénybevétel is a leg­nagyobb kellemetlenségekkel járt és a legnagyobb elégedetlenség érzését keltette magában, a közön­ségben, amelynek ezeket az előfogatokat ki kellett állítania. Nem akarok ezzel a kérdéssel nagyon mé­lyen foglalkozni, mert hiszen nem az a fődolog, hogy bizonyos sérelmeket előadjunk, bizonyos dolgokat alaposan tudomására hozzunk a t. Ház­nak, hanem hogy nagyjából, vázlatosan a magam indokolását, a magam gondolkozását a végered­ményre vonatkozólag előadhassam. Epen ezért egy nevezetes esetet fogok ezzel a kérdéssel kap­csolatban felhozni, A háborúban ugyanis meg­történt az az eset, hogy egyes kisgazdákat kiren­deltek, mint előfogatosokat. Azok elmentek egy, két, néha három hétre, némelyik azonban egy év­nél is tovább volt kirendelve mint előfogatos. Ebben az időszakban a két lova tönkre ment ; akkor az illető besoroztatott a hadseregbe, a csa­ládja felé sem tudott nézni, a felesége pedig bete­gen feküdt —• nem is egy esetet tudok — annak egyetlen ápolóját, a fiát is elvitték katonának. Ugy, hogy amikor a kirendelésen alapuló egyévi vagy másfélévi fuvarozásából hazajött, ugy ő, mint családja egészségileg is, anyagilag is tönkre ment. Ezzel szemben megtörtént az, hogy nem is, egy, de több egyénnel, az illető hatóságok semmi­féle kárpótlást nem adtak, sőt megesett az is, hogy az illetőnek azok az iratai, amelyek valami kárpótlás felvételére jogosították, az intézkedé­sek közben elvesztek a hatóságoknál, amelyekhez 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom