Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-8
102 r A Nemzetgyűlés 8. ülése 1920. évi február hó 28-án, szombaton. hogy a föld népe ne ellenséget lásson abban a hatósági közegben, amely tőle a gabonát elveszi, -hanem a nemzet egyik kiküldöttjét, aki a nemzet tagjától a nemzet oltárán hozandó áldozatot kér és vesz el. (Tetszés és taps.) Legyen nyugodt az interpelláló képviselő ur, hogy az eljárások során, ha panaszok érkeznek, — nem akarom felolvasni, micsoda kifejezéseket használ egyik-másik katonai kiküldött — nemcsak én, de az összkormány is azon lesz, hogy ilyen visszaélések elő ne fordalj anak és ha előfordulnak, megtoroltassanak. Kérem, méltóztassanak az interpellációra adott válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Huszár Károly ministerelnök; T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Szükségét érzem annak, hogy ebben a pillanatban az ország élelmezésének érdekében egy-két szóval én is kiegészitsem azt, amit az élelmezési minister ur mondott. Augusztus óta szinte emberfeletti küzdelmet folytatnak a kormányok azért, hogy Budapest és az egész ország ellátatlan lakossága a legszükségesebb kenyéradaghoz hozzáj usson .Nyíltan elmondom itten ezen a helyen, hogy majd beleőszültünk abba a gondba, hogy hogyan tudjuk óráról-órára fentartani Budapest élelmezését, mert amig a napi szükséglet 60—-67 vagon liszt volt, akárhány nap telt el, mikor a Budapestre beérkező szállítmány nem volt több, mint 3 vagon, legjobb esetben 10—15 vagon. Mindent megtettünk, ami a kormány erejétől telt és hatalmában volt, hogy belülről és kívülről pótoljuk a hiányokat. Tartozom nyiltan elmondani : mindazon Ígéretek, amelyeket azoktól kaptunk, akiknek ki is fizettük a demarkációs vonalon túl a lisztnek és gabonának árát, egyik csalódásból a másikba ejtettek bennünket. Kaptunk ugyan a Tiszántúlról valami keveset, azonban nem kaptuk meg mindazt, amire szükségünk lett volna. Másik kísérletünk az volt, amire az élelmezési minister ur is rámutatott, hogy a vámmalmoknál próbáltunk megoldást találni. Sajnos, nyiltan meg kell hogy bélyegezzem azokat a malmokat, amelyek nagy haszon kikötésével önként felajánlották azt a készségüket és képességüket," hogy több ezer vagon gabonát és lisztet az élelmezési ministerium rendelkezésére bocsátanak, amikor azonban ezen Ígéretüket efíektuálniok kellett, nem voltak többé hajlandók azokat olyan feltételek mellett teljesíteni, amelyek mellett a tárgyalások folytak. Nyiltan rá akarok erre mutatni itt a Házban s ezt az egész ország közvéleményének ítélete alá akarom bocsátani. Minden információm arról szól, hogy a vámmalmokban horribilis mennyiségű készletek vannak. A kormánynak kötelessége lesz a legközelebbi órákban és napokban hatalmának minden erejével odahatni, hogy ezeket a már zár alá helyezett készleteket feltétlenül behozzák. (Helyeslés) Megismétlem itt azt, amit a ministertanácsban mondottam, | hogy ha szükséges, egészen az akasztásig el fogunk menni, (Élénk helyeslés és taps.) mert tűrhetetlen az, hogy amikor Budapesten közvetlen tudomásom szerint százak ős ezrek vannak, akik kora sirba dőlnek azért, mert heteken át még a fél lisztadagot sem tudják megkapni, akkor egyes nagy vállalatoknál, amelyek százezreket és milliókat szereztek, száz és még ennél is több vagon lisztkészletek legyenek, (ügy van ! Élénk helyeslés.) Ez spekuláció az áremelkedésre; ezt mi nem támogathatjuk és minden erővel szembe fogunk szállani vele. (Elénk helyeslés.) És amikor ezt bejelentjük a Nemzetgyűlésnek, ugyanakkor szózatot is intézünk à gazdatársadalomhoz. Nagyon örülök, hogy ebben a tekintetben jó példával járt elő a kisgazdák sorából kinőtt Szabó István minister kollégám, (Éljenzés és taps.) aki az ő gazdatársadalmához azt a szózatot intézte, hogy lássák be ennek az akciónak feltétlenül szükséges voltát és lássák be, hogy ez állami szükséglet. Végtelenül hálás vagyok, hogy ő tette ezt, aki a kisgazdatársadalomhoz ugy szólhat, érzik az ő társai, hogy nem mondaná ez az ember, hogy szükséges a rekvirálás, ha valóban nem volna szükséges. Csatlakozom hozzá és az összes pártoknak s az egész nemzetgyűlésnek tekintélyével alá akarom húzni mindazt, amit Szabó István mondott és a falvaknak egészséges, becsületes, áldozatkész és az elmúlt időkben oly nagy szolgálatot tett közönségéhez azt a kérést intézem, hogy gondoljanak a városokban éhezőkre és nyomorgókra. Higyjék el, nem arról van szó, hogy a bűnös Budapestnek, vagy a bűnös városnak, vagy a más politikai véleményen lévő városoknak adjunk-e segítséget, hanem arról van most szó, hogy itt ne haljanak éhen emberek azért, mert nem jönnek fel azok a készletek, amelyek megvannak és amelyeket feltétlenül fel kell hoznunk, ha azt nem akarja a falu, hogy a város újból lángba boruljon és hogy ezáltal az egész ország a pusztulás szélére jusson. (Elénk helyeslés és taps.) A harmadik dolog, amit erről a helyről követelni akarok, s amit követeltem már akkor is, amidőn az ellenzéki padokban voltam, a következő : elérkeztünk ahhoz az időponthoz — és ehhez ragaszkodnom kell — amikor mindenféle luxuslakomáknak meg kell szűnniök és mindenféle cukrászsüteményeknek nemcsak a kirakatokban, hanem magukban az üzletekben is véget kell vetni. (Élénk helyeslés és taps.) Amikor százezrek vannak itt a fővárosban, akik heteken keresztül a fekete kenyerüket sem kapják meg, lehetetlen, hogy valaki négykoronás fehér cipókat és 10—15 koronás cukrászsüteményeket ehessek. (Ugy van! Taps.) Ha módjában lesz ennek a kormánynak az alatt a két-három nap alatt, amig még a helyén van, a rendeletet kiadni, amelyre vonatkozóan
