Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-4

Tanácsok Országos Gyűlése 19Î9. évi június hő 17, 61 ácskozni, itt rögtön határozni kell, hogy falusi iproletártestvéreink jobb kedvvel, ügybuzgósággal «dolgozzanak. Fontos ez épen most, a takarmánygyűjtés idején, amikor a falusiak egész csomó ^nagykiterjedésű helyen száz szekérszámra arathatnák, kaszálhatnák és gyűjthetnék a szénát, azonban a mi városi elvtársaink, városi proletártest•véreink még abban sem iparkodnak segíteni a falusi proletároknak, hogy elegendő kaszát, kaszaverő kalapácsot és kasza verő üllőket csinálnának s vinnének ki a faluba. Ilyesmire most mindenütt nagy szükség van. Ha egy kaszát akar venni az & falusi ember, öt községet fel kell hajtania, összevissza kell járnia, amig végre 300 pengőforintért venni tud egy kaszát. (Mozgás és zaj.) Ezen gyorsan, a legsürgősebben, azonnal segiteni kell az illetékes fórumoknak, hogy mire a buzakaszálás ideje elkövetkezik, ez a kasza-kapamizéria, ami most van, fenn ne álljon. Egész községeket tudok, — hogy ismét Borsodmegyére utaljak, pl. FelsŐpőcz községét emli-tem — ahonnan minden ásót, kapát, kaszát s &z összes ilyen kis kézi gazdasági szerszámot magukkal vittek a románok. Borsodmegye azonban még ma sem intézkedett, hogy ezeknek az -embereknek kézi szerszámai sürgősen pótolva legyenek, hogy igy tovább dolgozhassanak ezek a becsületes, munkában megőszült idős parasztemberek. (Igaz ! Ugy van ! Taps.) És amikor Varga elvtársam az ipari és falusi proletárság szabotázsát emliti, akkor én inkább azt mondanám, hogy idebenn, a fővárosban pedig szabotál valamennyi kereskedő és a kereskedőkkel együtt szabotálnak a mi kereskedősegéd elvtársaink is. Nemcsak hogy az üzletekben nem dolgoznak semmit, hanem más munkára sem jelentkeznek. (Igaz! Ügy van!) Nem tudom elképzelni, hogyan lehetséges az, hogy amikor Bécsben és általában Ausztriában, ahol pedig nem a proletariátus érdekéért harcoltak az emberek, ezelőtt két esztendővel egész csomó kereskedő- és hivatalnokember, látva, hogy mi fog bekövetkezni, látva, hogy éhség előtt áll Ausztria népe, nem •szégyelte magát és elment dolgozni, kis kerteket csinálni, amelyekben zöldségeket, kalarábét, káposztát, meg mit tudom én mi egyebet termelt, — mondom, nem tudom elképzelni, hogy ugyanakkor a főváros lakosságának ez a része — hiszen Varga elvtársam bejelentése szerint itt Budapesten 35—-40.000 ember munka és minden foglalkozás nélkül van — miért ne tehetné ugyanezt? (Igaz! ügy van!) Leesnék talán a karikagyűrűjük, ha a villamossal kimennének a külső kerületekbe s ott csinálnának kertet maguknak, hogy ha egyéb nem, volna legalább káposztánk télire, a mivel pótolni tudnánk mást és esetleg leküzdhetnénk az éhséget. (Igaz ! Ugy van !) De nem akarnak kerteket csinálni, mert igenis, irtóznak, reszketnek a földtől, nem akarnak még sárgarépát sem termelni, hanem itt a fényes aszfalton járkálva kiabálják a falusiaknak, hogy adjatok nekünk, mert éhezünk ! (Ugy van !) Tessék itt is dolgozni, tessék egy pár órácskát itt is a földmüvelésnek szentelni, és tessék szórakozásképen nem hangversenyeket hallgatni, hanem, amint ma a gyomrunk, a hasunk követeli : tessék, igenis, termeléssel foglalkozni. (Igaz ! Ugy van ! Élénk taps.) Azt mondja Varga elvtársam egyik kijelentésében, hogy a munkásság és az u. n. intellektuellek, vagyis iskolázott elvtársaink között súrlódás, zsörtölődés van, nem férünk össze és hogy ők talán szenvednek a mi diktatúránk alatt, mert nagyon éreztetjük mi ő velük, hogy ez a kasza-kapa- és kalapácsforgató emberek diktatúrája és nem a pennaforgató napszámosoké. Én erre azt mondanám, hogy amiképen vannak az intellektuellek között is, akik nem akarnak minket megérteni, akik nem akarnak mivelünk együtthaladni és az ő drága, becses és nagyértékü tudományukat nem akarják nekünk ideadni, szóval, a kik nem akarnak nekünk szolgálni, illetőleg nem is szolgálni, hanem csak testvériesen segítségünkre sietni — ha vannak köztük ilyenek, és azt hiszem, igen sokan vannak, akkor ezen érzik a legjobban, hogy ez a kasza-kapa diktatúrája. Ha Ők érzik ezt, viszont mi meg emezt érezzük, önáluk megvan a szabotázs, ezt én is megállapítom, ök, akik gimnáziumot jártak külföldi irodalmat, művészetet tanultak, a kánya tudja, milyen tudományokon estek keresztül, restéinek lámenni egy kis községbe és ott egy szép kis előadást tartam és megmagyarázni a falu népének, hogy ime testvéreim, lásd bennem azt, hogy én is törekszem segítséget adni nektek. De ezt a fáradságot ők nem veszik maguknak, legföljebb csak egy kevés százalék teszi ezt meg. így aztán ők is érzik azt az ellenszenvet, amelyet a nagy többségük kivált. Igenis szivből gyűlöljük azt, aki nincs mellettünk, hanem ellenünk van, akár intellektuell, akár más micsoda cimen is. (Tetszés és taps.) Azokat pedig, akik a múltban is tudományukkal, ecsetjükkel vagy Írásukkal segítségünkre voltak, ha falusiak is vagyunk, szeretettel öleljük keblünkre, igy a tanítókat is szeretettel karoltuk fel ; még a papot is, ha tisztességes, becsületes valamire tanított és nem elhomályosítani akarta az eszméket, akármiféle előadást tartott is nekünk, ha szép és tanulságos volt, szívesen felkaroltuk és nem panaszkodtunk ellene. Dédelgettük az ilyeneket magunk is és most is mindent elkövetünk, hogy ezek az intellektuellek jól érezzék magukat köztünk. Ám aki nem iparkodik tudományával segítségünkre jönni, azért miért pörögjön az én kalapácsom és miért suhogjon a paraszt kaszája. Ha szabotál, nemcsak at érdemli meg, hogy csúnyán nézzünk rá, hanem, hogy éhen pusztuljon. (Elénk tetszés és taps.) Varga elvtársam emiitett valamit a proletárbürokráciáról. Nincsen e tekintetben eléggé kifejlődve az érzésem, ezeket az idegenszóféléket nem is valami nagyon értem meg, (Derültség.) de azt képzelem, hogy ez a proletárbürokrácia körülbelül azt jelenti, hogy megint egy kiváltságos