Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-4

62 Tanácsok Országos Gyűlése 1919, évi június hó 17. osztály alakult. (Igaz/ Ugy van!) Amiként az előbb is emiitettem, én ugy látom, hogy a proletárforradalom lelkes tüzében felszínre kerültek olyan emberek, akiknek csak az az érdemük, hogy annak idején a háborúban mint foglyok Oroszországba kerültek, holott ott nem tudtak a fejükbe verni két krajcár ára szocializmust, vagy forradalmi lelkesedést. (Elénk taps.) Most azt a hirt költik róluk, hogy ők jó proletárok. Es ily módon bekerültek a hivatalokba. Ezekből áll az uj bürokrácia, ahova belekerülnek még olyanvalakik is, akik esetleg közel állanak azokhoz, akik ezeket a becsempészéseket csinálhatták. (Ugy van ! Ugy van !) Azt mondta Varga elvtársam, a termelés csökkenésére és a termelésre vonatkozólag, hogy dolgozzunk valahol, mert vége van már az úgynevezett hajcsárkodásnak. Ezt mi, az ipari munkások, akik műhelyben dolgozunk, mi éreztük valamikor nagyon, hogy azok a nyavalyás művezetők vagy előmunkásoknak mindig ott kellett mellettünk lenni és a satunál jóformán meg sem állhattunk, mert ránk ordított. Lehetséges, hogy benn a gyárban, a műhelyekben a hajcsárkcdás megszűnt, de tessék kimenni megint a faluba, hogy megszünt-e ott a hajcsárkodás? Tessék megnézni akár melyik uradalomban, egyenesen innen a földmivelésügyi népbiztosságtól kiküldött ispán vagy gazdasági vezető legyen, ez is beleesett abba a tévedésbe, vagy meg nem engedhető dologba, hogy igenis ő a falu proletárját még ma is kora reggeltől késő estig még jóformán uzsonnázni, de még levegőt szivni sem engedi. (Egy hang : Még meg is pofozza !) Nemcsak megpofozza, hanem aki beteget jelentett, ráhozta az orvost és ha az orvos azt állapitotta meg, hogy még bírja a féllábát húzni, akkor be kellett neki a munkába állni. (Közbekiáltások : Ki az ? Tessék konkrét adatokat mondani ! Nem olyan fekete az!) Elnök : Figyelmeztetem az elvtársat arra, hogy itten az ország szine előtt tényleg nem általánosságban beszél az ember, hanem itt a konkrét sérelmeket soroljuk fel. Ez egy Ítélőszék itten és az itélőszéknek tisztán kell látnia az esetet. Kérem az elvtársakat, hogy a jövőben tessék konkrété megnevezni az ilyen dolgok szereplőit. Topa János : Én nem neveztem meg . . . (Zaj, Felkiáltások : Akkor ne beszéljen !) Tessék elmenni Hányra és tessék megkérdezni, hogy hívják azt az ispánt. (Nagy zaj.) Én tisztelettel veszem annak a gazdaságvezető elvtársnak ama szorgos akaratát, hogy nekünk a proletárokért igenis mindent el kell követnünk, hogy a munka szorgosan, jól menjen a faluban. Azonban megkérem vagy megkívánom azt, hogy igenis, legyen a földmunkásnak is annyi értéke, annyi javadalma ebben a proletárállamban, hegy humánusan kezelje őt akár az ispán, akár a gazdaságvezető, mert ha bün az, hogy ő csak béres volt, ma azonban szövetkezeti tag, fel kell őt emelni arra a színvonalra amelyen az ipari proletariátus áll és igenis, ha az az ember egyszer vesebajos, vagy a fronton szerzett betegsége folytán nem bir ma kaszálni menni, akkor ne az anyja istene, vagy nem tudom mije körül járjanak és ne botokkal fenyegessék őt, hanem tessék őt szépen, becsületesen kitanítani, mi a kötelessége, mert a magyar ember — aki járt körében,,. az tudhatja — szép szóval vajaskenyér helyett megehető, mint a vaj felkenhető, azonban ha durván bánunk vele, bizonyos akaródzással állunk vele szemben, akkor a magyar ember nyakas lesz és nyakasságát nem igen lehet megtörni. PatÓCZ János : Miért nem tanította ki azt azispánt ? Maga ott volt mellette ! Topa János : Én nem akarok társasbeszélgetést folytatni, kiszólásokra sem akarok felelrúy megnyugtathatom az elvtársakat, hogy ott, ahol jártam, elvégeztem. Azonban én hallottam, hogy nagyon sok más község is van ilyen, amely más községek felszólalói, esetleg nincsenek ip itt, ha esetleg kivihetik az elvtársak, vigyék magukkal a. dolgot. A nyolcórai munkaidőre vonatkozólag szintén azt mondom, amit Varga elvtársam elfelejtett megmondani, hogy igenis, a nyolcórai munkaidő az ipari proletariátusnak és az irodai személyzetnek, az intellektuelleknek talán megfelel most, — később hogyan lesz, vagy mint lesz, erről nem beszélhetek — most a nyolcórai munkaidő nekik: kell, •— épen fordítottja van azonban a falun, ahol épen most nem állíthatók be a nyolcórai munkaidők. (Egy hang : Nem is akarjuk !) Ennélfogva nem is akarjuk. Mégis azzal járja a legtöbb elvtárs a falut, ezt hordozzák és ezt terjesztik a tanyákon a földmivestestvérek között, hogy : íme, mi mesteremberek és szellemi munkások ott vagyunk, hogy a nyolcórai munkaidőnk van, ha a törvény nekünk ennyit biztosított, nektek is ennyit fog biztosítani. Nagyon egészségesnek, nagyon üdvösnek, épen a tizenkettedik órában érkező dolognak találom Hamburger elvtársnak azt az indítványát, amit megemlít, hogy a jobb munkásoknak nem tudom milyen akkord-rendszerrel számítjuk és mint szövetkezeti tagoknak nem órához kötjük a munkaidejüket, hanem ki minél többet fog dolgozni, annál többet fog keresni. Én arra kérem az elvtársakat, — igenis, ezt igy szívleljék meg — a falun nyolc óráról most még sehol se beszéljenek,, mert sokkal több kárt csinálnak vele, mint amenynyi hasznot. Azt mondja az elvtársam, hogy az adónak az elengedése kint a faluban rossz hangulatot keltett. Talán épen a földmunkás-kongresszuson hangzott el a legtöbb szó arról, hogy amióta elengedték az. adót, nincsenek bizalommal a kisgazdák, a birtokosok, mert azt mondják, hogy azért nem kell nekik adót fizetni, mert nem övék a föld. Én erre azt mondom (Halljuk ! Halljuk !) : ha elengedték az adót, rosszul tették, hogy a százholdasoknak engedték el, azonban, hogy elengedték annak a tiz-tizenkét, esetleg még húsz holdasnak, aki kölcsönpénzen vagy bankpénzen és mindenféle keserves adósság utján jutott hozzá a földjéhez s ha ennek a kis embernek megmagyarázzák, hogy