Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-7
Tanácsok OfÈZâgos Gyűlése Î9i9. évi június hó W. Î73 alapul vészein ai utolsó 1910 — 1914 éveknek az átlagát és három szakaszra osztom az országot a termelés tekintetében : először arra a nagy Magyarországra, amely régen volt Horvátországon kivül, másodszor azon Magyarországra, amely az eredeti demarkaeionális vonalak közé esett, és végül arra, amely a román offenzíva után következett be, amikor a románok már Szolnoknál állottak, ha ezt a három területet vesszük alapul, amelyeket azért tartottam szükségesnek összeállítani, hogy az országos gyűlés lássa azt, hogy az országnak megcsonkitása számokban hogyan fejeződik ki, akkor a következőt látjuk: Búzában a régi Magyarországon termett az utolsó négy évben 1910—1914-ig, átlagban 41 millió métermázsa. Az első demarkációs vonalon belül már csak 24 millió, a harmadik demarkációs vonalon bélül pedig csak 11 millió termett. Ebből tehát láthatjuk, — de később lesz módomban a lakosság összes számához viszonyítani ezt a termést, — hogy ez nem jelenti egyszersmind azt, hogy ha kevesebb is termett ugyan, de kevesebb embert is kell ellátni, hanem ennek pontosan a fordítottját jelenti. Ugyanezt a viszonyt találjuk körülbelül az őstermelés egyéb ágainál is, a rozsnál, árpánál, zabnál, tengerinél stb.-nél. Felolvasni ezeket talán nem szükséges. Annak dacára, elvtársaim, hogy a régi Magyarországban a termelés ilyen volt, ez kielégítette nemcsak az ország szükségletét, hanem ebből még exportálni is tudtunk és köztudomású dolog, hogy a magyar lisztet Angliában épen ugy meg lehetett találni kiváló csemegeként, mint ahogy Franciaországban és más európai országokban is. Mindannak dacára, hogy ez volt az állapot, Magyarországnak a külkereskedelmi mérlege abszolút rossz volt. Magyarország külkereskedelmi mérlege állandóan veszteséggel zárult, ami azt jelenti, hogy mi mint mezőgazdasági ország, nagyon sokat vittünk ki külföldre mezőgazdasági terményekből, de a nyersanyagot kivittük ós készáru alakjában kellett behozni. Ennélfogva a mi mérlegünk folyton rosszabbodott. Csak két számot akarok felolvasni. Míg 1906-ban ez a veszteség 46 millió volt, addig 1912-ben ez már 249 millió koronára emelkedett egy évben. Vagyis ez azt jelenti, hogy évről-évre olyan volt a közgazdasági állapota Magyarországnak, hogy ez mindig csak rosszabb ós rosszabb lett. Ehhez járult az államadósságok növekedése szoros összefüggésben azzal, hogy mi többet ettünk meg, mint amennyit tényleg produkáltunk, amiről oly sok szó esett már és amire Varga elvtárs is nagyon helyesen rámutatott. Ha azt kérdezik, hogy hogy volt lehetséges, hogy közgazdasági életünk ennyire leromlott, hogy ennyire minden realitás nélküli volt, erre azt a választ kell adnunk, hogy amilyen romlott volt közéletünk a közigazgatásban, a bürokráciában, a politikai életben, ép olyan romlott volt a közgazdasági életben is. Magyarországon a kereskedelemmel foglalkozóknak nem az volt a főszempontjuk, hogy mikép tudnak az árun reális utón valamit keresni, hanem, hogy mikép tudja egyik a másikat valahogy becsapni. Erre vonatkozólag csak két számot mondok az elvtársaknak. 1904-ben 1611 csődeset volt Magyarországon, 1913-ban már 4840 csődeset volt. Ennek az értéke, a passzívája, amivel itt egyik ember, egyik kereskedő becsapta a másikat, legalább egy milliárdra volt tehető egy esztendőben, ami roppant érdekes, ha megtudjuk, hogy Magyarország budgetje abban a bizonyos időben, amelyről ezek a számok szólnak, egy évben alig tett ki többet, mint amilyen összegben a kereskedelemben a becsapások történtek. Ilyen körülmények közt voltunk elvtársaim, ez volt az állapot, ez volt a régi Magyarország közgazdasági képe akkor, amikor a háború 1914-ben kitört. A háború azzal kezdődött, hogy egy nagyon rossz termésünk volt. Szemben azzal a 41 milliós terméssel, amely a háborút megelőzött 4 esztendőben átlagban volt, 1914-ben csak 28 millió volt a búzatermés, a rozs 12 millióval szemben 10 millió, az árpa 15 millióval szemben 14 millió, végeredményben tehát a kenyértermő magvaknak az összes menynyisége szemben az előző négy évi átlagával, amely 68 millió mázsára rúgott, 53 volt, vagyis 15 millió métermázsa hiányzott mindjárt a háború elején az első év terméséből. Azonban, elvtársaim, nagy tévedés azt hinni, hogy ugyanakkor, amikor a termés ilyen kicsi volt, itt mindent elkövetett a gróf Tisza István uralma alatt álló kormány, hogy azt a termést be is takarítsák. Nem! Amit Németországban megcsináltak rögtön a háború kitörésekor, hogy úgynevezett élelmezési diktátort állítottak az uzsorásokkal szembe, azt itt Magyarországon csak 1915-ben csinálták meg, egy évvel a háború kitörése után, akkor, amikor megismerkedtünk már az első háborús évben a kukoricás kenyérrel, amelyre még bizonyára mindenki élénken emlékszik, nem egy orvosi beavatkozás után. (Derültség.) A helyzet elvtársaim, az volt, hogy ilyen rossz termés után bekövetkezett az egész gazdasági élet felfordulása. Amit mi most a tanácsköztársaság birtoklásáért való harcunkban tapasztalunk, amikor mozgósítani kellett minden állatot, minden embert azért, hogy megvédjük a frontot, azt sokkal anarchisztikusabb formában, sokkal lehetetlenebb módon és panamákkal telespékelve csinálták meg a háború elején. Elvitték az embereket, az állatokat a gazdaságból, elvitték a kocsikat, aminek eredményeként bekövetkezett, hogy a gazdaságok teljesen leromlottak. A mezőgazdaság nem tudott dolgozni, nem volt állata, -pem volt szakszerű embere, aki a
