Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

m Tanácsok Országos Gyűlése Î9Î9, évi június hő W. munkát elvégezte volna, mert asszonyra, gyermekre és aggra volt bizva, és végül az állatállománynak egy olyan gyors kiuzsorázása következett be, amelynek folytán az egész trágyakérdés is abba a csődbe jutott, amelyet a vidéki elvtársak bizonyára jobban tudnak, mint mi. Egy hang: Ez még most is megvan a gazdaságban. Erdélyi Mór népbiztos: Ugyanakkor azonban, amikor a termelésben beállott ez a hihetetlen zavar, a fogyasztásban beállott egy óriási tulprodukció és ebben az első szerepet a hadsereg játszotta, ahol minden számítás nélkül, a panamák lápos mocsarából virágzó bevásárlásokkal a hadseregnek olyan természetű ellátása történt meg, amelynek következtében a civil lakosság mindjárt a háború elején megismerkedett az éhínségnek bizonyos fokával. De ettől eltekintve, gondoljuk meg, hogy az a román paraszt, aki csak a máléhoz volt szokva, az a rutén paraszt, aki csak a fa kérgéhez volt szokva, (TJgy van! TJgy van!) és egyéb szláv népek, általában a perifériákon lévő népek, de még a magyar paraszt is, kiről a közmondás is azt mondja, hogy : csak akkor eszi ineg a tyúkot, ha Ő hal meg vagy a tyúk akar megdögleni, ami viccnek vicc, de ténynek tény — inkább elvonta a szájától a falatot, csakhogy a piacra vihesse, mivel a rossz munkabér miatt megélni nem tudott Ismeretes, hogy a tejtermelő szövetkezeteknél, ahol az volt a rendszer, hogy a messzelakó, egy tehénnel biró paraszt a pár liter tejét bevitte ennek a szövetkezetnek Ez azzal a hatással járt, hogy a paraszt inkább megvonta saját gyerekétől a tejet, csakogy eladhassa és ezzel hozzájárult a tüdővesz nagyobb mérvű elterjedéséhez, ami a magyar parasztságnál valóban jelentkezett is, de ami egyébként á levegő élvezése folytán nem igen volt indokolt Elvtársaim! A katonák mind, ez a sok millió ember — körülbelül öt millió ember — amiből az osztrák-magyar monarchia hadserege állott, mind húst evett. S hogy ebben a húsfogyasztásban mi történt, erre nézve szolgáljon az elvtársaknak adatul, hogy mig békében egy emberre átlag 30 kg hus esett — egy fogyasztóra Magyarországon —• addig a hadseregben a húsfogyasztás átlagban 46 kg volt a háború alatt. Tehát körülbelül az ötszörösét fogyasztották el a húsnak csak a hadseregben. Hozzáteszem azonban ehhez, hogy a civil lakosságnál is történt bizonyos túlfogyasztás, t. i. egyoldalúan eltolódott a fogyasztás, mert bizonyos zsirmennyiségek hiányoztak és ennélfogva a húsfogyasztás lényegesen nagyobb volt. Hogy a hadsereg tulprodukciója mit jelent, azt a következő szám fejezi ki: t. i. ez kitesz három millió métermázsa húst, ami körülbelül 400 kilós átlagos sulyu élőmarhát véve alapul, másfél millió kg marhahús többletfogyasztást jelent. Ennek a marhahús többletfogyasztásnak viszonyát kell egész Magyarország marhaállományához hozzámérni, amely hat-hét millió között szokott mozogni. Gábor Károly : Négy évben vagy egy évben ? Erdélyi Mór népbiztos: Négy évben. Ebből az állományból ilyen óriási rablógazdálkodást folytattak, ami természetesen oda vezetett, ahol ma vagyunk, hogy Magyarország marhaállománya úgyszólván kipusztult. S itt a mezőgazdaságnak óriási megerőltetésére lesz szükség, hogy ezt az óriási hiányt a további neveléssel helyrepótoljuk. Viszont, elvtársaim, amilyen mértékben javult, amilyen mértékben pocsékolódott a fogyasztás a hadseregnél, olyaa mértékben és ugyanakkor •— én elismerem, nem is kell valakinek felállni, aki résztvett a háborúban és azt mondani, hogy ő is éhezett a háború alatt — oka a panama volt, oka az elosztás abszurd volta volt. Mert a fogyasztásra való tényleges anyag meg volt s ezt el is fogyasztották. Es önök is, kell, hogy tudjanak arról, hogy mikor nagy visszatérések voltak, amikor vissza kellett vonulni, mennyi pocsékolódott el, mennyi veszett el, az offenzívakban mennyit pusztítottak el a levágott ökrökből, mert nem tudták elfogyasztani azokat, mert nem volt idő arra, hogy azokat megfőzni lehessen. Ugyanakkor azonban Budapestnek, a vidéknek, a bányáknak ipari munkássága a lehető legrosszabbul táplálkozott. Ennek következménye volt az ipari termelés csökkenése ; a széntermelés állandó csökkenése, a szénhiány viszont előidézte magának a cséplésnek is nem elég gyors időben való eszközlését ; folytonosan igy haladva, egymást ugrásszerűen felváltva, egyik fokozatosan rontotta a másikat. Meg kell állapítani, hogy a régi kapitalista állam, amikor rendszeresen gondoskodott arról, hogy a háború viteléhez meglegyen & muníciója és az emberanyaga, ugyanakkor semmit sem tett arra, hogy magát a termelést, magát a kereskedelmet, az árucserét, valamilyen formában rendezze, ami természetesen nem baj nekünk most, mert ha nagyon szervezetten csinálta volna a háborút, akkor talán ma nem ülnénk itt és nem tanácskoznánk a kommunista állam organizációjáról. Ez a terméscsökkenés, amelyről az előbb szólottam, a következőképen alakult 1918-ig. Mig a régi Magyarországban 1914-ig átlagban — amint mondottam — 41 millió métermázsa búza termett, addig az a háború alatt tovább romlott, vagyis 41 millió métermázsa helyett 25 millió termett, 12 millió métermázsa rozs helyett 8 millió, 15 millió métermázsa árpa helyett 9 millió és igy tovább. Nemcsak azért termett kevesebb, mert a bevetett terület kevesebb volt, hanem azért is, mert átlagban is lényegesen kisebb súlyokat kapunk. Búzában az átlagos termés volt az 1909—1913. években 7 métermázsa, 1914—17. években, tehát a há-