Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

170 Tanácsok Országos Gyűlése 19i9> évi június hó 20. is még rosszabbul élnek, mint a magyarországiak, nem is beszélve a németországi állapotokról. Tehát elvtársaim, noha ma is még a burzsoázia, a volt burzsoázia jobban él, mint a munkásság, mert van neki még sok eldugott pénze, van neki még felhalmozott mindenféléje, élelmiszere, ruhaneműje, bútora, (Felkiáltások: Hagyják félkutatni !) amit lassankint felél, mégis azt az égbekiáltó ellentétet, ami ezelőtt egy fél évvel megvolt, a munkás abszolút nyomorgása és a burzsoá és a nagybirtokosok minden képzeletet felülmúló fényüzcSse és pazarlása között, sikerült megszüntetni és remélem, hogy hamarosan nemcsak ezt sikerül megszüntetni, hanem mód lesz arra is, hogy a tétlen embereket valamiképen munkára fogjuk. Egy hang: Zalaegerszegre, a fogolytáborba velük ! Varga Jenő népbiztos: Mert elvtársaim, ha egyáltalában lehet az ország termelését valamivel fokozni, eltekintve a műszaki javításoktól, amelyek nagyrészt folyamatban vannak, csak ugy lehet fokozni, ha az olyan embereket, akik eddig termelőmunkát nem végeztek, valami úton-módon rákényszeritjük arra, hogy ők is a javak termelésében résztvegyenek. Erre nézve az előkészületek folyamatban vannak- Végig fogjuk nézni az egész országban, minden városban, hogy hol vannak olyan emberek, akik még ma is munkánélkül élnek. (Élénk felkiáltások: Pesten vannak elegen !) Ezeket meg fogjuk vizsgáltatni, hogy vájjon testi alkatuknál fogva alkalmasak-e termelőmunka végzésére és amennyiben kiderül, hogy erre alkalmasak, módot fogunk találni arra, hogy ezeket az embereket rákényszeritsük, hogy valami módon résztvegyenek a termelő munkában. (Élénk helyeslés.) Van itt erre lehetőség. Van a kertészetben, van az iparban is erre mód, és fogunk szervezni vidékre munkásexpediciókat. Egyáltalában meg fogjuk a dolgot organizálni, hogy az az alapelv, amit a tanácsköztársaság kitűzött, hogy itt ne legyen olyan ember, aki munka nélkül megélhet, hogy ebben az országban csak az élhessen, aki dolgozik, hogy ez az alapelv a gyakorlatban is megvalósulhasson. (Zaj és közbeszólások.) Ha nekünk sikerül olyan embereket, akik eddig nem végeztek termelőmunkát, arra birni, hogy termelőmunkát végezzenek, ez az egyik módja annak, hogy szaporítsuk az országnak a gazdasági jólétét. A másik módja az, hogy megtanítsuk az embereket arra, hogy az eddiginél eredményesebben dolgozzanak, a nélkül hogy a velejáró erőfeszítés nagyobb legyen. Tehát a legracionálisabb, a legügyesebb, a leghasznosabb módját a munkának igyekszünk mindenütt az iparban, mezőgazdaságban meghonosítani, hogy rövid idő alatt ós lehetőleg kevés fáradsággal a munkaeredmény minél nagyobb legyen. Ezt el lehet érni részben oktatással, mert ne felejtsék el, hogy a magyar mezőgazdaság mind a mai napig a legprimitívebb módon termelt, hogy ebben az agrárország* ban a régi, az egész Magyarország területén egytizedrészannyi földmivelési iskola, mezőgazda* sági iskola nem volt, amennyi a kicsinyke Dániában, hogy itt az emberek teljesen hagyományos módon, ugyanúgy végzik a mezőgazdasá* got, mint ezelőtt 50 esztendővel Ugy, hogy elvtársaim, tisztán tanitómunkával, anélkül, hogy az embereknek is nagyobb fáradságot okozna, a trágyázás javításával a nemesitett vetőmagok alkalmazásával, rendszeres állattenyésztéssel, az állatállomány tudományos megóvásával stb, igen sokat el lehet érni, anélkül, hogy ezzel bárkinek hosszabb ideig kellene dolgozni. Ugyanígy áll a dolog az iparban is, itt is technikai újításokkal, az üzemeknek a legjobb, a legnagyobb üzemekbe való összevonásával igen sok nevezetes eredményt tudunk elérni. De elvtársaim, mindenhez idő kell. Ezek nem olyan dolgok, amelyeket kettő és három hónap alatt végre lehetne hajtani, mindezekhez megfontoltság, tervszerűség és idő kell. Én őszintén megmondom önöknek, hogy bizony itt el fog telni egy-két esztendő, amíg kigázolunk abból a nyo* moruságból, amelyet az ötéves háború nekünk örökül hagyott és ha nyomorogni fogunk, ez nem a tanácskormányrendszer hibája, nem a vidéki direktóriumoknak a hibája, nem a kormányzótanács hibája lesz, hanem egyszerűen annak a ténynek a következménye, hogy öt évig improduktív módon háborús célokra pazarolták el az ország anyagi javait és a legtehetségesebb, legfrissebb emberi munkaerőt. Ha nem volna tanácsköztársaság, a nyomorúság és a szenvedés még sokkal nagyobb volna, mint amilyen ma és mint amilyen lesz. (Igaz, ugy van!) Nem akarok a részletekbe itt belemenni. En csak egy kéréssel akarom befejezni referátumomat. Elvtársaim! Én arra kérem önöket, hogy minden cselekvésükben, akár mint vidéki intézőbizottsági tagok, akár mint szakszervezeti emberek, mindig egyet tartsanak szem előtt, hogy nem szabad sohasem egy bizonyos területnek, vagy egy bizonyos szakma tagjainak érdekét tartani szem előtt, hanem minden cselekedetükben arra kell gondolni, hogyan hat ez a proletariátus egészére. (Ugy van!) Ha ezt szem előtt tartják, akkor jöhet egy rossz rendelet, vagy zavaros rendelet, jöhetnek hibás intézkedések és jöhetnek helytelen, meg nem felelő emberek: ha ez a vezető szempont van a gondolatukban, hogy nem ennek a városnak, nem ennek az egy szakszervezetnek az érdeke az, amit képviselnek, hanem mindenki folyton az egész magyar proletariátus érdekében kell, hogy cselekedjék, ha ez így lesz, akkor nem kell félni attól, hogy itten bármiféle zavar lesz. Akkor elvtársaim boldogulni fogunk és azt a nagy nyomorúságot, amelybe az ötéves háború beletaszított bennünket, egyesült erővel