Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.
Ülésnapok - 1919-7
Tanácsok Országos Gyi vannak, de ez tényleg oly kevés, hogy eltűnik a nincstelen emberek nagy tömegében. Az emberiség mindig máról-holnapra élt, mindig egy évig abból élt, amit egy év munkájával megtermelt. Ha most, elvtársaim, ezen a fonalon indulok el, akkor bizonyos szomorúsággal látom azt az alaphangulatot, amely az eddigi tárgyalásokon végigvonult, tudniillik a város és a falu, a mezőgazdasági és az ipari proletariátus között itt tagadhatatlanul felmerülő bizonyos ellentétes érzést. Ennek az ellentétes érzésnek megvan a maga alapja, (Ugy van! Ugy van!) Megvan az alapja abban a zsidó közmondásban, amelyik azt mondja, hogy a szegénység veszekszik. Itt valóban igy áll a dolog, a szegénység veszekszik a szegénység különböző nemei felett. A vidéki lakosság nagyon rosszul van ellátva iparcikkekkel, mindezideig nagyon rosszul van ellátva kulturális javakkal. A faluban tényleg hiányzik a cipő, hiányzik a ruha, hiányzik az újság, a posta, a szinház, a felolvasás, az előadás. (Felkiáltások: Hiányzik a zsir is/ Hiányzik a csizma is!) Az is hiányzik, elvtársak ! Hiányzanak az iparcikkek és hiányzik az az uj kultúra, ami a városi lakosságnak és a városi munkásságnak ma jut. Viszont ezzel szemben a jelen hetekben hiányzik a városban a munkásság számára a megszokott jóllakás lehetősége. Az egyik elvtárs itt nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy micsoda furcsaság az, hogy itt a szovjet-kongresszus tagjainak — Tóth István elvtárs volt az — naponta húst adnak és vajaskenyeret hurcolnak körül. Elvtársaim ! Ha a vidéki elvtársak tényleg a szovjet-tagok számára nyújtott kosztból következtetnek Budapest élelmezésére, akkor nagyon hamis torzképet kapnak, "üljenek bele a vidéki elvtársak egy autóba. (Felkiáltások : Nem lehet ! Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Szivesen rendelkezésre bocsátom az én autómat, (Zaj.) üljenek bele, ahányan beleférnek és menjenek ki ahova akarnak, a Csikágóba vagy a VI. kerület vagy a Ferencváros külső részeibe vagy Erzsébetfal vára vagy Kispestre, álljanak meg elvbársaim, minden összebeszélés nélkül valamelyik háromemeletes proletár ház előtt, menjenek be, járják sorra az ipari munkás proletárok lakásait és nézzék végig, hogy mit ettek ott ma délben és mit fognak ma vacsorára enni. Nézzék meg, hogy milyen élelmiszerkészlettel rendelkeznek s akkor fognak képet nyerni arról, hogy milyen hiányos módon táplálkozik jelenleg Budapest. (Felkiáltások : De a Lipótvárosnak van élelme ! Dehogy van nekik ! Zaj. Elnök csenget.) $ Elvtársaim ! Nem szemrehányásképen mondom ezt, csak rá akarok mutatni annak a lappangó ellentétnek az alapjára, amely itt megnyilvánult. A baj voltaképen ott rejlik, hogy ez a kétféle hiány : az ipari cikkek hiánya a vidéken és az élelmezés gyengesége a fővárosban egymással kölcsönös okozati összefüggésben áll és mind a kettő együttesen A TANÁCSOK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK NAPLÓJA. I. 'ése Í9Í9. évi június hó 20. 169 nem egyéb, mint egy ötéves háború szomorú következménye. (Ugy van !) Elvtársaim ! Az, hogy a vidéken hiány van kaszában, köszörükoben, benzinben, szénben és egyéb ipari cikkben, hátráltatja a mezőgazdasági termelést,. viszont megfordítva az a körülmény, hogy a budapesti dolgozó ipari munkásság nem tud olyan jól táplálkozni, mint máskor, hátráltatja az iparcikkek termelését. így ez kétféle szegénység okozati összefüggésben áll egymással és ebből nincs más kivezető ut, mint egy bizonyos tűrés mind a két részről, kölcsönös jóakarat és erőfesztiés. A budapesti ipari munkásságnak igenis meg kell feszitenie az ő erejét, hogy tudjon mindenféle iparcikkeket termelni a falu számára. A falunak is el kell tűrnie bizonyos hiányosságokat és mégis teljes erővel azon kell lennie, hogy minél több élelmiszert tudjon a bányászoknak, a vasmüvek és gépgyárak munkásainak s általában az ipari munkásságnak adni, mert ha nem lesz az idén kellő élelmezés a városok, valamint a bányák, a vasutak és a többi üzemek munkásai számára, akkor egy félév múlva még kevesebb lesz az ipari cikk a vidéken, mint amennyi most van. Ha pedig nem tudunk majd iparcikkeket kiadni a földmivelésnek, akkor természetesen a földmivelés meg fog akadni. Tehát, elvtársaim, ne egymásnak tegyünk szemrehányást. Én nem akarom egyoldalulag védeni az ipari munkásokat s eszem ágában sincs az ipari munkásokkal szemben védeni a mezőgazdasági munkásokat. Arról van szó, elvtársaim, hogy öt évig tartott a háború. A militarizmus mindent felemésztett s nemcsak az anyagi javakat pusztította el, hanem a legkitűnőbb munkaerőket is lezsarolva, lesoványodva, betegen, túlmunkától kifárasztva hagyta itt Magyarország lakosságát. Ezt, elvtársaim, máskép, mint lekoplalással, helyrehozni nem lehet. Azt a hiányt, amit az öt évi háború okozott, az ország népének valamiképen ki kell pótolnia, még pedig egyrészt iparcikkekben, élelemben és kényelemben való nélkülözésekkel, másrészt többmunkával. Csodák, elvtársaim, nem történnek. Más mód arra, hogy újra jólétbe kerüljön az ország, nincsen. Elvtársaim ! Ha van valami vigasztaló ebben a helyzetben, ez az, elvtársaim, hogy nekünk mégis sikerült azokat a borzasztó, égbekiáltó, könyörtelen különbségeket, melyek más országban, ahol az állap tok hasonlóan fennállanak, kiküszöbölni. Akik hazajönnek polgári emberek Bécsből, azok azt mondják : Oh, Bécsben milyen nagyszerűen lehet élni! Persze, elvtársaim, mert kifizetnek az emberek ezer koronát egy ebédért (Mozgás és zaj.) és akkor pompásan meg tudnak ebédelni. (Zaj.) Akik nem néznek mást, mint azt, hogy egyáltalában bármi pénzért lehet-e jól élni, azok a bécsi állapotokkal nagyon meg vannak elégedve. De, elvtársaim, a bécsi munkásság, a bécsi szegény emberek azok ma. KÖTET. 22
