Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

168 Tanácsok Országos Gyűlése Î9Î9. évi június hó 20. arányosítjuk a dolgot a vas- és fémmunkások fizetéséhez képest, ez a fizetés pénzben megfelelő ugyan, azonban nyersteiményékben a mezőgazdasági cselédekéhez képest alacsony. Tgazságot nagyon nehéz itt tenni ; ez csak olyformán és csak akkor lehetséges, ha a blokád megszűnik, ha áruval meglehetősen el leszünk látva, ha nem lesz különbség, hogy ki kapja meg bérét pénzben és ki nyersterményben, hanem meg lesz állapitva mindenkinek egyenlő értékben a fizetése, s ha ezen a téren bizonyos nivellálást létre tudunk hozni. (Ugy van!) Semmi ellenvetésünk az ellen, ha akár az aratási szerződések dolgában, akár a cséplési munkálatoknál, vagy a mezőgazdasági munkabérek megállapításánál a pénzbeli értéket illetőleg egynémely differenciák vannak, ha egyik-másik helyen a munkabérek magasabbak, mint ahogy esetleg jónak láttuk azokat megállapítani. Ahol az aratási szokások, vagy a régi idők szokásai ugy diktálják, hogy magasabb aratási béreket kell fizetni, mi ettől, ha az nem megy túlzásba, cseppet sem ijedünk meg és nem irtózunk. De azt mindenütt tessék keresztülvinni és figyelembe venni, hogy egyetlenegy ember nyersterményekben több és magasabb bért ne kapjon, mint amennyire átlagban az egész ország lakosságának szüksége van, mint amennyi a fejkvóta szerint rá kijut. Nem mondom, hogy a mezőgazdasági munkásnak bizonyos magasabb fejkvótára nincs szüksége, de a magasabb fejkvóta után eső részét ne ugy kelljen tőle elrekvirálni, hanem tartsa kötelességének, hogy azt a közfogyasztás céljaira térítés ellenében szolgáltassa be. (Mozgás.) Ha ezt keresztülvisszük, akkor feleslegesek lesznek azok az aggodalmak, hogy ilyen vagy amolyan magas horrendum munkabéreket állapítottunk meg. Az nem baj, ha a mezőgazdasági munkások az asztalfiába elteszik a százasokat és vasárnaponként ki vasalgatják a százas bankókat, ahogy ezt szokták csinálni künn, ez nekünk nem baj ; de nagy baj és katasztrófa volna az, ha a megállapított fejkvótán felül ott maradnának a nyerstermények és a városok ipari munkássága nem tudna megfelelő élelemhez jutni. (Ugy van!) Itt az önök tanácskozása a mezőgazdasági kérdéseket illetőleg mindenképen hasznos és szükséges is volt. Ha mód és alkalom nyílik arra, gondoskodni fogunk arról, hogy a megyei értekezleteken is az elvtársakkal együttesen, párhuzamosan és velük megbeszélve megtanácskozzuk a teendőket és az egyes helyi viszonyokra alkalmazva hozzuk meg azokat a rendelkezéseket, amelyek a mezőgazdasági üzemek biztosítására szükségesek. (Elénk helyeslés.) így együttes megbeszéléssel, tanácskozással, a földmunkásság képviselőinek a bevonásával, hisszük és reméljük, hogy nemcsak frázis, nemcsak kívánság lesz az, hogy a mezőgazdasági proletárság és a városok proletársága testvériesen kitartson ebben a harcban, hanem élő valósággá fog válni. E tekintetben igen sokat, igen messzemenőt várunk a földmunkások szövetségének a vezetőségétől is, amellyel megállapodást létesítettünk arra vonatkozólag, hogy a mezőgazdasági munkásság szervezése tekintetében ő a legmesszebbmenóleg támogatást nyújt. Kérem az elvtársakat arra, hogy a tanácskozásoknak a befejzetével, amennyiben bárhol, bár. miféle indokolt panasz lesz vagy van, szíveskedjenek a népbiztossághoz vagy a földmunkások szövetségéhez fordulni, amely gondoskodni fog a bajok sürgős orvoslásáról. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: Következik Varga elvtárs. Varga Jenő népbiztos: Mélyen tisztelt elvtársak ! Először is bocsánatot kérek a t. elvtársaktól, hogy nem tudtam állandóan itt lenni a tanácskozásokon és sok esetben csak utólag tudtam elolvasni azt, amit az elvtársak mondtak. Nem rajtam múlott ez. Az elvtársak tudják, hogy most a szociális termelésben milyen rengeteg sok a munka, hogy azonkívül is mindenféle egyéb dologgal, politikai bizottsággal, népgazdasági tanáccsal el voltam foglalva ugy, hogy nem tudtam állandóan itt lenni, amit sajnálok, mert elolvasván a felszólalásokat, tényleg sok tanulságos dolog volt bennük. Ahogy végignézem a dolgokat, a legjobban az kapott meg engem, amit Vaj kai Gábor elvtárs mondott, akit itt csodálatosképen nagy elégületlenséggel hallgattak, ö többek között azt mondotta, pénzt annyit keres ma egy munkásember, hogy nem fér a ládájába. De mit vesz rajta ? Semmit. (Ugy van!) Tényleg, elvtársaim, körülbelül igy áll a helyzet. Tudniillik a forradalmi kormányzótanács, egészen a szovjet-kongresszus összehívásáig lényegében egy abszolutisztikus testület volt és mondhatom, valamennyien borzasztóan örülünk, annak, hogy a szovjet-kongresszus összehivasával és az intézőbizottságnak hamarosan bekövetkező megválasztásával ettől a rettenetes felelősségtől, amelyik a kormányzótanácsra hárult, mikor az egész felelősséget minden cselekedetéért magának kellett viselnie, megszabaduljunk. És ettől megszabadulván, ha visszatekintünk arra, amit csináltunk, mit látunk, tényleg mit csináltunk ? Amikor kitört a forradalom, azt mondtuk, mi teljesítjük a munkásságnak legelőször * is azokat a kívánságait, amelyeket mindig követelt, a munkabérek rendezését, a munkaidőnek 8 órára való leszállítását, az akkordbérek eltörlését. De mit tudtunk mi adni a munkásságnak? Nem tudtunk neki mást adni, mint pénzt, mert arra hatalma semmiféle kormányzótanácsnak, semmiféle intézőbizottságnak, semmiféle szovjet-kongreszszusnak nincs, hogy mást, mint pénzt adjon a munkásoknak, ha a munkásság maga nem lát hozzá erélyes, okos módon a termeléshez. Amint mondottam, mindenfélét meg lehet csinálni, csak egyet nem : nem lehet többet felosztani a dolgozó lakosság között, mint amennyit ez a dolgozó lakosság maga termel. (Ugy van ! Ugy van !) Meg lehet neki adni azokat a végső romokat, amelyek a burzsoá birtokában még voltak és részben