Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. 131 lapokat, a cseh burzsoázia nem sirat mást, mint az idei termést, mert attól fél, hogyha az ő terü­letein elhelyezkedő idegen népeket maga uralma alá hajtj cseh imperialisták nem lesznek ké­pesek az élelmezést maguknak biztositani. A termés fáj nekik, de ha szüksége van Cseh­országnak a termésre, akkor azt mondom, na­gyobb szükségünk van nekünk ezen terményekre, mert ha átengedjük ezeket a területeket ma a cseh imperialistáknak, ránk nézve éhséget, nyo­mort jelentene, éhséget, nyomort jelentene azért, mert bizony a Dunántúlról nem tudnánk, nem lennénk képesek annyi élelmiszert szerezni, ameny­nyi egy esztendőre elégséges lenne a legközelebbi termésig. Tehát óriási gazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a mi vörös hadseregünk ne hátra, hanem előre menjen, előre pedig azért, mert ha a vörös hadsereget ma visszaparancsoljuk, az soha többé előremenni nem fog (Igaz ! Ugy van /) és ha becsap bennünket az entente, ha azt köve­teli, hogy tessék visszavonulni Budapestig, egyet­len vörös katona nem lesz erre kapható épen azért, mert akkor parancsolták őket vissza, ami­kor a legnagyobb kedvük volt előre menni és félni fognak, ha megint előre mennek, vissza fogják parancsolni őket. Ne hivjuk tehát őket vissza, nem kell adni az entente jegyzékére, bizzunk a nemzetközi proletariátusban. Látjuk a nemzet­közi proletariátus megnyilvánulását mellettünk nap-nap után, jönnie kell a nemzetközi forrada­lomnak s addig is, amig jön, tűrjünk és szenved­jünk, mert most már tudjuk, a mi ügyünkért tűrünk és szenvedünk. (Ügy van ! ügy van ! Éljenzés és taps.) Elnök : Tóth István ! Tóth István (Veszprém) : Elvtársak ! Amidőn az úgynevezett válaszjegyzék áll itt előttünk, amelyet tulajdonképen a szövetséges burzsoázia nyújtott át nekünk, ismét boncolóasztalra állítja ezt a tanácsköztársaságot, épen ugy, mint az ok­tóberi napokban. Kést vesznek a kezükbe, le akar­nak metélni bennünket, az életerőt akarják tő­lünk elvenni, azt akarják, hogy egy talpalatnyi földön az éhenhalásra legyünk kárhoztatva. Elvtársak ! Amidőn március 21-ének hajna­lán az a vérhullám megindult, annak a sok hősnek a véréből szaporodott hullámmá, hogy a burzsoázia gátját átszakitsa és a burzsoáziát halálba sodorja. Ez elé akarnak most gátat vetni az u. n. szövet­séges burzsoák. A proletariátus vérvörös csillaga meggyulladt az égen, de nem ragyog még az egész világ nemzetiségei felett, egyes fekete felhők boritják még az eget, s azon az utón. amelyen elindultunk, — mint ahogy egy vezető emberünk itt már nyilvánította — hátunk mögött a hida­kat felperzseltük. Csak előre az ut (ügy van !) Tehát rajtunk a világ összes proletariátusának a szeme. Itt a sze­mük, példát akarnak tőlünk venni, gyávaságot tehát most ne mutassunk. Amidőn bennünket igazságtalan ideálokért a vágóhidra küldtek, 24 óra alatt közönséges dobszó utján sokan mentünk, de sokan ottmaradtak a névtelen sirokban, akik azt gondolták, hogy a jövő szebb képe fog Magyar­ország ege fölött felragyogni. Ezeknek az elvtár­sainknak szelleme itt lebeg felettünk, ezek kíván­ják tőlünk, reánk parancsolják most, amidőn itt a kezünkben a hatalom, csak meg kell őriznünk, ne adjuk ki a kezünkből egy pillanatra sem. Visszatekintve az évtizedes múltra : hány Krisztusa volt ennek az eszmének és a szocializ­musnak is az a végcélja, amelyet most elnyernénk, amidőn együtt egy táborba lennénk, — de sajnos, két neve van annak az egységnek, amit egységnek nevezünk, vezeték és keresztneve. Igaz, hogy a szocializmus vezet a kommunizmushoz, de akkor a keresztnevet is épugy kell értékelni, mint a veze­téknevet. ( ügy van l) Tehát most mutassuk meg azt, hogy méltók vagyunk mindkét névre, egységbe tömörülve mu­tassunk példát a világnak, hogy a proletariátus utján elindulva vissza többé nem fordulunk. Mi­után a burzsoáziának megástuk a sírját, beletet tük azt a koporsóba, — most lenne a legnagyobb, cselekedet : eltemetni, — mcst azon tétovázunk, ki legyen az eltemető, ki temesse be azt a sirt, amelyből a burzsoázia többé fel nem támad soha, Legyünk mindnyájan azok, akik rögöt dobnak arra a koporsóra, amelyből nem akarjuk, hogy a burzsoázia feltámadjon. Itt nincs nagy választá­sunk. Itt csak egy választásunk van : Vagy azokat a rozsdás rabláncokat ismét a két kérges tenyerünkre, két kezünkre engedjük kötni, amelyet a burzsoázia fejéhez vágtunk már­cius 21-én, vagy pedig az elv mellett, amelynek megvédelmezésére a mi vérvörös lobogónkat ki­bontottuk, elindulunk a végső győzelemig. Ve­gyünk példának csak egy madarat, amelyet a kalitkába bezárnak, megvan neki a megélhetése, mindene, de a szabadsága, a mozgása nincs meg neki. Hogyan várja azt a pillanatot, amikor azon az ajtón át kisurranjon, hogy a szabadságnak örül­hessen ? Az ajtó most nyitva van. Azt akarjuk ismét, hogy az ajtó mögöttünk ismét bezáródjék ? Akkor a szabadulás többé a kalitból nem lesz soha, mert olyan alkalom nem volt még soha a proie­tariátus megvédelmezésére, mint most. Kun elvtárs hozzászólásához azt mondom ; igenis nyújtsunk békejobbot, de amidőn békét kérünk, ne olyan békét Írjunk alá, mellyel a halá­los Ítéletünket irjuk alá. (Egy hang : Nem békéről van szó!) Arról van szó, hogy tárgyalni fogunk és a tárgyalások kapcsán, ha békét ajánlanak nekünk, ne irjuk alá azt a békét, mely a mi halá­los Ítéletünket tartalmazza. Gondoljuk meg na­gyon, hiszen a napokban a bécsi proletártömegek ugy nyilatkoztak, hogy inkább száraz kenyéren tengődnek, csak a proletárdiktatúra érvényesüljön ott is. Kedves elvtársak ! Nemcsak azok, akik akkor az igazságtalan ideálokért áldozták életüket, de azok a vörös katonák is, akik kint a fronton a mi szent eszméinkért haltak meg számtalanon, az ő szellemeik is azt követelik, hogy mi ezekben 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom