Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. 117 dalomhoz való csatlakozásban reá váró feladatának a szocialista, kommunista társadalom felépítéséhez. Legyen munkátok a magyarországi és az egész világ proletariátusának útmutatója, mi is követni fogunk. Éljen a nemzetközi világforradalom ! Éljen a III. Internacionálé ! Testvéri üdvözlettel a forradalmi intézőbizottság. Eperjes.« (Éljenzés.) Elnök: A külügyi vitát folytatjuk. Átadom a szót Pogány elvtársnak, azután következik dr. Hajdú Gyula, majd Szamuely elvtárs. Pogány József népbiztos: T. elvtársaim» Legelsősorban is meg akarom állapitani azt a különbséget, ami a régebbi rezsim külpolitikája és a proletárdiktatúra külpolitikája között van. Ez a nagy különbség röviden summázva igy volna összeállítható : az előbbi rezsim külpolitikája a kudaTcok szakadatlan láncolata, a megaláztatásokszakadatlan láncolata, a szóbanemállásoknak végtelen sorozata ; a proletárdiktatúrának a külpolitikája pedig a sikerek sorozata, a külföld nagy tömegei rokonszenvének megnyerése és az entente leghivatalosabb fórumainak a velünk való szóbaállásra való kényszerítése, (ügy van ! ügy van !) Ez a különbség, és ezt semmiféle vita vagy ellentét el nem moshatja. Külpolitikánk olyan sikereket ért el, aminőket egyetlenegy legyőzött állam proletársága sem tudott ilyen rövid idő alatt kiverekedni. Ennek a nyitja, a magyarázata pedig a következő : Az egyik az, hogy határozott és erélyes fellépésünkkel megmutatjuk az entente imperialistáinak azt, hogy adott alkalommal és szükség esetén hajlandók vagyunk végső konzekvenciáit is levonni minden állásfoglalásunknak, a másik pedig, elvtársaim, hogy a harctéri sikereknek, a fegyvernek nyers és mezítelen hatalma volt az, amely döntő és komoly szóvá tette ami külpolitikánk minden szavát. Merem állítani, hogy diplomáciai ügyesség, amely megvolt, merem állítani, hogy ügyes taktikázás, ami szintén megvolt, az imperialisták ellentéteinek zseniális kihasználása, ami szintén megvolt, a világ proletárságának szárnyas szavakkal való lelkiismeretébresztésc, amiben, ahogy valamennyien tudjuk, szintén nem volt hiány, mindez csak azért tudott érvényesülni, csak azért volt hatalom, mert mögötte állott a magyarországi tanácsköztársaság fegyveres ereje. (Taps.) Külpolitikánkat a fegyverek vitték előre. T. elvtársaim, ezt meg akarom állapitani, és azt hiszem, hogy az országos gyűlés velem egyetért ebben, mikor azt kell mondanom, hogy meg kell köszönnünk és bizalmunkról kell biztositanunk annakakülpolitikárnak vezetőjét, amely a Vörös Hadsereg fegyvereire támaszkodva, ilyen következetesen, ilyen komoly, nagy vonalakb an tudt abiztositani külpolitikai offenzivánkat. (Felkiáltások : Éljen Kun ! Élénk taps.) A másik, amit hozzá akarok tenni az, hogy külpolitikánknak minden fontos vonatkozásával a legteljesebb módon egyetértek. A legteljesebben egyetértek Kun elvtárssal abban, mikor azt mondja, hogy külpolitikánknak alapja, döntő fundamentuma a világforradalom. Egyetértek vele abban is, amikor megállapítja azt, hogy az imperialista országok egymással való marakodását ki kell használni. Egyetértek vele, hiszen a szocialista politikának régesrégi alapelve ez. Az uralkodó osztályok egymássali marakodását kellett mindig kihasználnia a proletárságnak akkor, amikor még nem volt elég erős ahhoz, hogy Önmaga, pusztán saját hatalmára támaszkodva verekedjék. Minden politikai hatalmat és minden szociálpolitikai vívmányt a tízórás angol munkanaptól kezdve a választójog megigéréséig a proletárság annak az ügyes taktikának köszönhette, hogy az uralkodó osztályok egymással való civódását kihasználta. Ez tehát a szocialista politikának régi hagyománya és igen helyeslem azt, ha minden eszközzel kihasználjuk az imperialista hatalmak egymásközti marakodását és mindent, ami itt mint előny és vívmány kihozható, azt a magyarországi proletárság számára, megszerezzünk és biztosítjuk. Teljesen egyetértek azzal is, mikor Kun elvtárs azt mondja, hogy tárgyalnunk kell az entente-tal, ki kell kényszeritenünk a tárgyalást, ki kell kényszeritenünk azt is, hogy az Osztrák-magyar volt monarchiának nemzeti országait valahol egy közös tárgyalóasztalhoz összehozzuk. Mindezzel egyetértek, ellenben bizonyos árnyalatokban és fokozatokban eltér a véleményem a legaktuálisabb kérdésekben. Eltér a véleményem Kun elvtárs véleményétől abban, ahogy mi az entente-tal szemben, az ő u. n. békejegyzékükkel szemben politikát akarunk csinálni. Helyeslem azt, elvtársaim, ha tárgyalunk, ellenben nem tudnám egy pillanatig sem helyeselni azt, ha valóban engednénk is ; nem tudnám helyeselni, ha bekövetkezett volna, amiben szerencsére a cseh imperialisták megakadályoztak bennünket, nem tudnám helyeselni, elvtársaim, azt, ha valóban visszavontuk volna csapatainkat a már egyszer diadalmasan elfoglalt területről, (ügy van ! ügy van ! Taps.) Nem tudnám helyeselni annak elle* nére sem, elvtársaim, hogy igen erősen látom és minden konzekvenciáját levonom annak a cselekedetnek, amelyet ez jelentene. Igen tisztán látom, hogy ez azt jelentené, hogy az entente imperialistáinak parancsát nem telj esitettük, hogy az entente imperialistáival magunkat szembehelyeztük. (Egy hang : ügy is kell tennünk/) De épen, mert ezt tisztán látom, kell még egyszer leszögeznem : én nem tartanám jó politikának, én szerencsétlen politikának tartanám, ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy valóban engednünk kellene, (ügy van ! ügy van !) Ki is akarom itt az elvtársak előtt nyíltan fejteni, hogy miért tartanám ezt helyt nem álló politikának. Elsősorban azért, mert lehetetlennek tartom lélektanilag azt, hogy egy diadalmas hadsereget megállítsanak a maga utján. Lehetetlenségnek és végzetesnek tartanám aria a hadseregre nézve, ha a maga győzelmi színhelyéről visszaparancsolják olyan vonalakba, olyan állásokba, amelyeket ennek a hadseregnek kegyetlen ellenségei szabtak ki.