Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-6

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 19. 109 -a háborúnak a következményeit. (Élénk helyeslés és taps.) Mi szocialista-kommunisták, akik a proletariátus képviseletében a hatalmat a kezünkben tartjuk, szakitottunk a múlttal és végeztünk a háborút okozó kapitalizmussal, nem lehetünk tehát abban a helyzetben, hogy mi viseljük a következményeit a kapitalista-imperialista háborúnak az entente-államokkal szemben. (Ugy van! Ugy van!) Az entente-hatalmak győzelme Európában az országokat, az államokat körülbelül három nagy csoportra osztotta. Az államok első csoportja a nagy imperialista államok csoportja, a győzteseké : Anglia, Amerika, Franciaország, Itália és Japán. Ezekkel a győztes imperialista hatalmakkal szemben állanak a legyőzött államok : Németország, a volt osztrák-magyar monarchiának két állama : Német-Ausztria és a Magyar Tanácsköztársaság és azok a kis vazallus, hűbéres államok, amelyek annak idején fullajtárjai és egyben áldozatai voltak a közép-európai imperializmusnak. A harmadik csoportja az államoknak a semleges államok és azok, amelyek a volt osztrák-magyar monarchia területén keletkeztek fegyveres erő segitségével, forradalom utján és főleg az entente segitségével és kegyelméből : Cseh-Szlovákia, Jugoszlávia és Románia, különösen annak erdélyi része. Ennek a három államcsoportnak a helyzetét kell megvizsgálnunk akkor, amidőn külpolitikánk irányát meg akarjuk határozni. A három államcsoport közül az első a győztes, a második a legyőzött, a harmadik pedig a győztes imperialista államok kegyelmére utalt államok csoportja és olyan pufferállamok is, — amilyen Lengyelország is — amely a harmadik csoporthoz tartozik és amelyek különböző imperialista célok szolgálatára keletkeztek. Ez a három államcsoport az, amelynek helyzete döntő az entente úgynevezett békepolitikájának szempontjából, annak a békepolitikának szempontjából, amelynek önleleplezése immár befejezett ténnyé változott. Az öt nagy imperialista hatalmasság békepolitikája tulajdonképen az állandó önleleplezés állapotában volt. Nem akar ez szemrehányás lenni senki felé sem, de kétségtelen, hogy az imperializmus természetrajzának nagyarányú félreértésére, nemismerésére volt szükség, hogy ennek a békepolitikának, ennek a pacifizmusnak bárki is beugorjon. Nem szemrehányás ez visszafelé, — mert hiszen mi a burzsoá Magyarországot nem szemrehányásokkal akarjuk illetni, de még a nyomait is el akarjuk tüntetni — kétségtelen azonban, hogy ennek a pacifizmusnak való beugrás, e pacifizmus, az entente békepolitikája által való becsapatás az, amely nekünk nagyon terhes és átkos örökséget hagyott hátra. (Ugy van ! Ugy van ! Taps.) Ez a békepolitika már rég a miúté. Ez a pacifizmus, — melynek kapitalista gyökereire később, beszédem folyamán rá fogok mutatni, —• immáron halott és nekünk nem maradt más hátra, mint fegyveres kézzel folytatni az osztályharcot, a forradalmi osztályhábcrut, bármennyire is nehéz szivvel hívtuk fel proletár-testvéreinket arra, hogy menjenek a frontokra és szabadítsák meg a magyarországi tanácsköztársaságot az ententenak és az entente vazallus államainak úgynevezett békepolitikájától. Ez a mi forradalmi háborúnk szükségszerű következménye volt az entente pacifizmusának, amely nem állott egyébből, mint minden forradalomnak eltiprására való törekvésből. (Ugy van! Ugy van !) Azok a forradalmak, amelyek a legyőzött államokban keletkeztek és elsősorban az a proletárforradalom, amely Magyarországon tört ki, az entente pacifizmusától, az entente békepolitikájától nem várhatott mást, mint ami bekövetkezett : fegyveres beavatkozást az entente vazallus államainak részéről, amelyeknek imperializmusa mindeneknél éhesebb, mindeneknél falánkabb volt. Ezeknek a vazallusállamoknak, ezeknek az úgynevezett uj nemzeti köztársaságoknak és uj nemzeti államoknak terjeszkedési politikája még éhesebb, még falánkabb volt, mint azoké a nagy államoké, amelyek most győzelmi mámorban tombolnak, amely mámort azonban már kezdi is a proletariátus mozgolódása folytán felváltani a katzenjammer, az a katzenjammer, amely végre is a legteljesebb csömörben, halálos csömörben fog végződni. (Ugy van ! Ugy van ! Taps.) Ennek a békepolitikának önleleplezése leggeslegelso sorban a titkos diplomácia minden maradványának, minden határozmányának áhitatos tiszteletében nyilvánul meg. Jól emlékezzünk vissza, miként hirdette annak idején az ententeimpedálizmus pacifista szárnyának vezére, Wilson, a titkos diplomácia elleni harcot. Emlékezzünk vissza arra, minő hangos volt az egész európai sajtó, és mennyi jóhiszeműséggel ugrottak be még a szocialista pártok közül is egyesek ennek a titkos diplomácia elleni harcnak. Emié nézzünk vissza, hogy valósággal erőszakkal verekedtek ki maguknak a francia szocialisták, a francia munkások közül sokan, hogy elmehessenek üdvözölni Wilsont, titkos diplomácia elleni küzdelméért, akkoi, amikor Wilson Franciaország földjére tette a lábát. Nekem eszembe jut, elvtársak, a párisi békekonferencia működése láttára Anatole Francénak, egy nagy szocialista gondolkodónak és Írónak az a beszéde, amelyet Jaurès-szal és Presanceau-val közösen tartott népgyűlésen mondott egyszer a titkos diplomáciával kapcsolatban. Azt mondotta akkoron, hogy ha XIV. Lajos felkelne halottaiból, nagyon meg volna lepve az akkori Franciaország láttára, de ha bemenne a külügyminisztérium termeibe, akkor azt mondaná : itthon vagyok. Ha a szent szövetség megalkotói, a bécsi konferencia résztvevői betoppannának a mai Franciaországba és elmennének a békekonferencia környékére vagy termeibe, nem mondhatnának mást, mint Anatole France XIV. Lajosa : Itthon vagyunk. (Elénk taps.)