Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-829
A NAGY NEMZETI TANÁCS 1. ÜLÉSE 1918. évi november 16-án, szombaton Hock János elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki megnyitó. — A" király lemondásának bejelentése. — A képviselőház és főrendiház feloszlása. — Magyarország önállóságának és függetlenségének kihirdetése. — Az államforma megváltoztatása és a köztársaság ünnepélyes megszavazása. — Indítvány a győzelmes forradalom napr jának, vagyis október 31-ónek és a köztársaság kimondása napjának, vagyis november 16-ának örök időkre szóló nemzeti ünneppé való nyilvánítása, az erre vonatkozó törvényjavaslat elkészítése, valamint a törvénykönyvünkbe igtatott április 11-iki ós minden egyéb királyi ünnep eltörlése iránt. — Előterjesztés a Nemzeti Tanács végrehajtó bizottsága által benyújtott határozati javaslat tárgyában. A kormány réseérői jelen vannak: gr. Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, gr. Batthyány Tivadar, Garami Ernő, Knnfi Zsigmond, Bartha Albert, Lovászg Márton, Berinkai Dénes, Nagy Ferencz, Szende Pál, Búza Barna. (Az ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) Hock János elnök: Tisztelt nemzetgyűlés! (Élénk félkiáltások: Éljen Károlyi!) Ha nemzetünk történelmét felnyitjuk, egy évezredes temetőnek kapuján lépünk be. Könnyes szemekkel tapogatunk a bemohosodott síremlékeken. Mennyi fény és dicsőség, mennyi nyomor és szenvedés emléke hirdeti, hogy itt minden talpalatnyi földet honszerző ' hősök és nemzetfentartó mártíroknak vére áztatott. (Igaz! TJgy van!) Rajtunk törött meg évszázadokon által a Keletnek minden erőszakos hatalma. Testünkkel fogtuk fel a csapásokat, hogy megvédelmezhessük a nyugati czivilizácziót. (TJgy van! TJgy van!) Ez a kis nemzet, ez a maroknyi nép előőrse és védbástyája volt évszázadokon át a fenyegetett Európának. (TJgy van! TJgy van!) Voltaire, a nagy franczia író, mondotta rólunk: »Mindazon népek között, amelyek szemeim előtt a történelemben felvonulnak, egy sem volt még szerencsétlenebb a magyarnál«. (Igaz! TJgy van!) Hányszor roskadtunk össze saját vérünkben, midőn szomorú tekintetünket elhagyatva emeltük fel az égre! Nemzedékeket irtottak ki emberöltőkre, rakásra gyilkolt csecsemők hulláin tört, előre a pusztítás, hogy üszköt vessen a családi tűzhely szentélyére és kiirtsa onnan a mosolyt és boldogságot, Mohácsnál összetörve szabad prédájává lettünk a német császárságnak, (Igaz! TJgy van!) amely egymásután rabolta ol tőlünk a nagy vérözönből megmentett kincseinket, ősi alkotmányunkat, (Igaz! TJgy van!) önállóságunkat, nemzeti szabadságunkat és királyválasztó jogunkat. (Igaz! TJgy van!) Országunk területét csak olyan semleges földnek tekintették, amely csupán arra jó, hogy a háborúnak borzalmait viselje. Felhasználtak, kifosztottak és emellett lenéztek bennünket. (Igaz! TJgy van!) Üldöztek, ha félreálltunk; gyanusitottak, ha velük együtt harczoltunk. Négy évszázadon át nyögtük az elnyomatásnak, a kizsákmányolásnak tűrhetetlen nyomorát. (Igaz! TJgy van!) Yérbefojtották szabadságmozgalmainkat, hogy a leigázott hűbéres tartományokkal együtt a közös szolgaságnak bilincseit viseljük. Nyomor, szenvedés, száműzetés és vérpad: ezek voltak a magyar szabadsághősök jutalmai: ez volt a mi évszázados kálváriajárásunk. Viszont kitüntetésekkel, földi javakkal, méltóságokkal jutalmazták nálunk a hazaárulást. (Igaz! TJgy van! Élénk taps.) Nem csoda, hogy valahányszor a nyugati népek a német császári önkényuralommal ütköztek, a magyar nemzet mindig uj reményekkel csatlakozott hozzájuk. Elnyomatásunk nyomoruságában nyugatról vártuk mi mindig a hajnalnak pirkadását. Bocskay, Bethlen, Rákóczi szabadságharczai a franczia, az angol, a holland és^a svéd népek rokonszenvére támaszkodtak. (Élénk helyeslés.) Százados rabságban, hosszú szolgaságban elsorvadt e nemzet. Szivében elpattant az érczhur, amely hitét és erejébe vetett önbizalmát benne képviselte, s amelyet belőle erőszakkal.
