Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-828

430 828. országos ülés 1918 október 23-án, szerdán. a magyar nemzetnek azt a sirt, melyből feltáma­dás solia nem lettvolna. Mit láttunk % Nem fogom ezt részletesen fejtegetni, eléggé rávilágított már Hock Jánost.képviselőtársam. Láttuk megjelenni a német erőt, a német rendet, a német fegyelmet és, mondjuk hozzá, a német erőszakosságot, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) a német erőszakos­ságot a Mitteleuropa megteremtésére. Hogy ez a Mitteleuropa mit jelentett német felfogásban a magyar nemzet számára, azt mi már többször fej ­tegettük itt, azt hiszem, hogy a t. ministerelnök urnak is volt alkalma közvetlen meggyőződést szerezni róla. Kún Béla: Gazdasági önkényuralom. Sümegi Vilmos: Gazdasági temető. Koldus­bot. Polónyi Dezső: Ahelyett hogy akkor az ille­tékes tényezők, ahogy magukat nevezni szokták, a t. vezető politikus urak belátták volna, hogy ez az ut a mi örökös gazdasági lelánczolásunkhoz vezet, belátták volna azt, hogy ezen az utón nem­csak a németeket követni nem szabad, hanem minden magyar embernek becsületbeli kötelessége a végsőig ellenállani, hát odakötötték magukat ennek a hajónak az árboczához, amely megindult bizonyos irányban, s ahelyett hogy azt a köteles­ségüket teljesítették volna, amelyet a nemzetnek igazi akarata, szivverése diktált volna, elkezdték a szövetséget mélyíteni s mélyítették, és ma sem tudom tulaj donképen, hogy milyen mértékben volt ez szándékolva. Hock János: Lyukat fúrtak a tengerbe! (Zaj a baloldalon.) Polónyi Dezső: Most azután változott az idők sora. Az a hajó, amelyen ők elindultak — »ők« alatt értem az egész német szövetséget propagáló társaságot . . , Hock János: Politikai argonauták az arany ­gyapjúért! Polónyi Dezső: . . . igen, politikai argonauták — az a hajó, amelynek árboczához olyan erősen odakötötték magukat, elkezd sülyedni. Ugyebár, minden politikai morál azt diktálná, hogy aki egy­szer ugy odakötötte magát egy ilyen árboczhoz, az menjen le a tenger fenekére a sülyedő hajóval együtt. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Itt nem ez történt, hanem történt az, hogy a sülyedő hajóból egyszerűen kiugrottak egy másik hajóra, amely ellenkező irányba evez, s ők vették rögtön megint, mint nélkülözhetetleneknek vélt urak, a kormány­kereket a kezükbe s egész nyugodt lelkiismerettel kormányozzák tovább azt a hajót. Még érteném, ha ezt azon másik világáramlat és azon másik eszmemenet szabályainak megfelelően tennék; de nem ezt teszik, hanem a régi erkölcsöt, a régi fel­fogást és — kimondom nyíltan — a reakcziónak minden nyűgét megtartva képzelik ők azt, hogy ők fogják tudni kormányozni azt a hajót, amely a sza­badság, a testvériség és az egyenlőség nagy eszméi felé volt irányítva, amely eszméknek gondolatköre oly távol van és oly távol volt tőlük, hogy azt egyik napról a másikra még csak megérteni sem lehet, nemhogy követni, még kcvésbbé, hogy azon az alajion kormányozni lehessen. T. ház! En azt hiszem, hogy nekünk ma itt likvidálnunk kell; feltétlenül likvidálnunk kell adva lévő való helyzeteket, amelyeknek legelseje az, hogy ezt a háborút elvesztettük, ebben a há­borúban bennünket legyőztek. Ahol van legyőzött, ott van győztes is. Mit látunk mi ? Azt, hogy az a győző nem a »vae victis !« kiáltással fordul felénk, hanem propagál olyan eszméket, amelyeket mi itt ezeken a padokon a háborúra való tekintet nélkül a háború előtt és a háború alatt eddig is mindig propagáltunk. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Ilyen körülmények között kérdem, van-e helye annak a túlságosan hangos önbizalom­nak, annak a befelé való hetykélkedésnek, amelyet a tisztelt többségnek padjairól még mindig nagyo í szemetszuróan van alkalmunk tapasztalni. Hát, t. képviselőház, egyrészről beismerni • azt, hogy egy háborút elvesztettünk, másrészről az ebből folyó konzekvencziákat levonni nem akarni, — nem veszik észre, hogy ez micsoda inkonzekven­: czia 1 Es főként, hogyan képzelik azt, hogy ezt kifelé elfogadhatják és meg is érthetik ? Ép ugy beszél Tisza István most is, ép ugy beszél a t. tibbségi párt ma is, mintha győzelmes, ; milliós hadsereg állna a háta mögött. (Mozgás.) ' Pedig szeretnék, — belátom, hogy ma nem lehetne — de szeretnék rámutatni azokra a körülményekre, amelyek annyira igazolják gróf Károlyi t. párt­elnököm szavait: Minden óra néhány kilométert jelent és minden óra csak veszteséget jelent a magyar nemzet számára. (Igaz I Ugy van ! a szélső­baloldalon.) önök talánépugy tudják, mint én, ha nyíl­tan szó tárgyává nem is teszik, de tudják, hogy oly helyzetben vagyunk, hogy innen legalább a háború szempontjából részünkre feltámadás még Isten csodájával sem lehet. (Ugy van ! a szélső­baloldalon.) Azt megtehet] ük, hogy a végső eszkö­: zöket kiaknázva, az emberek ágyából az utolsó lepedőt kirángatva, még néhány zászlóaljnak ' tudnánk fehérneműt adni és ezzel a háborút egy­két hónapig elodázni, de hogy mi e háborúban végleg megállhassuk a helyünket már csak ugy is, hogy magunkat a front mögött védelmezhessük, azt a tények által igazolt igazság szerint merőben lehetetlennektartom. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Hock János: Vesztett háborúban minden kiontott vércsepp átok ma már. Polónyi Dezső: Ilyenkor, amint mindjárt felszólalásom elején hirdettem, kötelességünk egy mással szemben arra igyekezni, hogy a megértést megtaláljuk, igyekeznünk kell egymás gondolatait megtanulni, áthatva kell lennünk attól, hátha a gondolatok kicserélése közben kikristályosodik valami, ami at. túloldalon végre megnyitja a látást, felébreszt arra, hogy mi tulaj donképen micsoda si­ralmas és rossz helyzetben vagyunk. (Mozgás.) Ilyenkor nekem ne fenegyerekeskedjék senki. Ne­kem minden hangos közbeszóló fenegyerek csak annyit ér, amennyi bölcs tanácsot vagy tettet tud

Next

/
Oldalképek
Tartalom