Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

408 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. Matta Árpád: Visszaélések lehetnek, de igy általánosítani nem lehet. Kikérem magamnak, En is ott élek. Fényes László: Tisztelt képviselőház! Nagyon jól tudom, hogy amit mondok, nem fogja megnyerni tetszésüket. Nagyon sajnálom, fáj, de engedjék meg. hogy elmondjam a magamét., hangsúlyozva ; amennyiben nem méltóztatik megengedni, akkor is el fcgim mondani. (Derültség.) Richter János: Akkor inért kér engedelmet ? Fényes László: Aaért, mert szeretném, ha megengednék ; akkor mégis valamiképen jobban összejöhetnénk, legalább egyes kérdésekben. Ezért szeretném, hogy engedjék meg, hogy elmondhassam azt, amit 26 éves közéleti pályámon tapasztaltam, s amit oly rettenetes mennyiségben mindenfelől bizonyítva látok. T. képviselő urak. magam is abból a világból kerültem elő. amelyben önök most is élnek. Gyermekkoromban láttam már, — és megvallom, ez volt az első jel. amely figyelmeztetett — hogy a választási hadjáratokban hogyan hozták összekötözve a parasztokat, akik vörös tollat tűztek fel, akik független párti szavazók voltak, hogyan hozták az udvarra és hogyan pofozták. (Nagy •mozgás és zaj. Felkiáltások a jobboldalon : Hol ?) Megmondom azt is, ha kíváncsiak, én hathét éves gyermek voltam, az akkori székelyhídi választáson. (Mozgás.) Én magam láttam és tudják az urak is igen jól, hiszen mindnyájan ott voltak ilyen választásokon ; ahány választás volt Magyarországon, fenn és lenn, egyaránt mind ilyen volt. (Mozgás.) Később az erőszakot a korrnpozió helyettesítette. Akkor már annyira elközönyösitették a népet, annyira megutáltatták vele a közéletet, hogy többé nem érdeklődött iránta és ez a mi legnagyobb szerencsétlenségünk. Itt látom én a mi nagy gyengeségünk okát, anielvlyel most a világháború rettenetes forgatagában a béketárgyalások előtt állunk, szemben a többi nemzetekkel. Minden nemzetnek egységes, erős közvéleménye van, csak nekünk nincs. Mi ennek az oka ? Az a kormányzat, amely erőszakra és korrupezióra épült, amely kiirtott minden becsületes demokrata nemzeti érzést, sőt a demokratizmust és a nemzeti érzést erőszakkal szétválasztotta. Mert az a szomorú, — és ezt mondom én Szabó István t. képviselőtársamnak, aki a napokban beszélt, — hogy fájdalom, ma már ott állunk, hogy akik nemzeti érzés üeknek állítják magukat, alig lehetnek igazi demokraták és aki igazi demokrata, alig lehet, szerintük, nemzeti érzésű, agy összezavarták ezt a két fogalmat, amelynek pedig egynek és azonosnak kellene lennie, (ügy van ! balfelol.) Magyar demokráczia alig van itt az országban, mert nem akarták, hogy a demokráczia magyar legyen, mert belekergették a demokráoziát olyan irányba, ahol a maga érvényesülését kellett keresnie, hogy a népek elsősorban saját megélhetésüket biztosithatják. Remélem, hogy amennyire' erősödik a. demokráczia, annyira lesz nemzetivé, és hiszem, hogy a demokráczia Magyarországon nagyon meg fog erősödni. Ismétlem, a magyar föld népét teljesen elzárták a demokrata irányzattól, korrupczióval és erőszakkal. Nincs olyan ága a közéletnek, hova bejuthatott volna Magyarországon — egy-két kivételtől eltekintve — valaki, aki nem született bele, vagy nem ügyeskedte bele magát a közélet valamely ágába. Magyarországon, ahol annyi tehetség van minden téren, mind elzüllik, elpusztul, nem tud kifejlődni, mert itt csak három erő dominál : a születés, a vagyon és az ügyeskedés. Elpanaszoltuk tehát, kéj)viselő urak, 40 esztendő alatt azt, hogy helyes közigazgatással, helyes gazdasági politikával és állami iskolák szervezésével magyarrá tegyük Magyarországot. Az állami iskoláknak én ma is híve vagyok és a demokráczia szempontjából követelem az állami iskolát. Ha 1867 óta fokozatosan és tudatosan állami iskolákat csináltunk volna, akkor ma igen kicsi lenne a nemzetiségi kérdés. Ámde nem lehetett a felekezetek miatt megcsinálni, mert amely pillanatban az iskolákat államosítani kellett, jött egymásután mindegyik felekezet — egyiket sem veszem ki — és tiltakozott mindegyik a saját iskolájának államosítása ellen. Ezért nem lehetett a magyar állami iskolákat felállítani, ezért kellett tűrni a felekezet iskolákat, amelyek — igen jól tudjuk — a konzervativizmusnak és a különféle sovinizmusnak voltak melegágyai s ezért vagyunk Magyarországon ma ott, ahol vagyunk. Ezek tették t. i. lehetővé, hogy egy eltompított érzésű közvélemény maradjon itt és az a kormányzás uralkodjék rajtunk, amely 1867 óta egymást váltogatta. A személyek változtak csak, a rendszer mindig ugyanaz maradt. Legutóbb, mikor Tisza István első ministerelnökségi időszaka kezdődött, rátértek a nagynéniét jíolitika szolgálatának útjára., a magyar népet minden természetes igényei ellenére belevitték a német politikába. 1867-ben Ausztria gyarmatává tettek bennünket és az osztrák hadsereggel, a közös pénzügyministeriummal és a közös külügymi nisteriummal tartomá nynyá sülyesztették le ezt az országot. Mert csak hazugság volt az, hogy független vagy önálló Magyarország vagyunk, Igenis nem voltunk az sohasem 1867 óta, hanem tartománya voltunk Ausztriának, (ügy van I balfelol.) Amikor a világhatalmasság két tényezője, az angol és a német imperializmus alkalmasnak látta az időt arra, hogy összemérje fegyvereit, akkor minket magukkal sodortak. Hogy a dinasztiát micsoda érdekek vezették, nem kutatom, semmi közöm hozzá, az az ő dolga ; de közöm van ahhoz, hogy a dinasztia magával rántotta a magyar nemzetet ebbe a rettenetes háborúba és vob egy kormánymik, mely szolgálatkészen odaadta magát eszközül. Ez a kormány még ma is itt akar uralkodni, ez, ha nem is czimzetesen, de tényleg még mindig vezeti az ügyeket.