Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. 391 miután közérdeknek tartották, hogy sem kevesebbet, sem többet ne jelentsenek be, mint amennyi elő van irva, s ezért a közérdek szempontjából mindent bejelentettek. S most az történt, hogy a nyár folyamán azokat a rossz czipőket elkoptatták a gyermekek s most hiába fordulnak a hatóságokhoz, hogy adjanak czipőjegyeket, nem kapnak, mert azt jelentették be, hogy két czipőjük van. Csakhogy mind a, kettő rongyos már. S mig egy budapesti városatya meg nem könyörül és külön el nem megy a városházára, nem kilincsel és az illető hatósági személynek kérve meg nem szorítja a kezét, nem tud hozzájutni a czipőjegyhez. S ha igy jár a középosztály, méltóztassék elképzelni a gyári munkásnegyedeknek pinczelakásokban és padlásszobákban lakó népét; bizonyos, hogy az százszor rosszabb állapotban van. Itt nem segít más, mint hogy azok, akik eddig mindig rosszul vitték a háborút külpolitikai szempontból, s akik nem voltak képesek arra, hogy az árdrágító pióczákat idehaza fékentartsák, megrendszabályozzák és a börtönökbe juttassák vagy felakasztassák, azok álljanak félre, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) mig az elégedetlen, és keserűséggel teli nép erősebb rendszabályokhoz nem nyúl. Vasárnap voltam egy népgyűlésen és láttam, hogy annyi keserűséggel van a nép eltelve, hogy alig tudjuk őket fékentartani. Méltóztassanak drákói szigorúsággal intézkedéseket tenni a lakáskérdésben, az élelmezési és a ruházkodási kérdésben, mert különben baj lesz. S méltóztassék egy olyan politikát csinálni, amely ebben a pillanatban elég tekintélyivel és erkölcsi sulylyal bir arra, hogy a tömegeknek, a nagy átlagnak a bizalmát megnyerje ebben az országban, mert ezt az országot a katasztrófától csakis igy lehet megmenteni. Megmondom nyíltan, én Wekerle Sándor ministerelnök urat legkevésbbé tartom alkalmasnak arra, hogy ilyen politikát inauguráljon. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert ő az elmúlt hónapokban — hazafias tendencziával tette bizonyosan —• felmorzsolódott, megőrlődött a háború megpróbáltatásai alatt, őt elviselte a háború. Talán ez is megfelel az igazságnak, de nem azt élezem ki, hogy elvesztette az egész ország bizalmát, de felőrölte tekintélyét, felőrölte a háború eddigi viselése és ma ő nem rendelkezik azzal az erkölcsi tőkével, amely szükséges ahhoz, hogy nem a parlamentet, de az egész nemzetet egy közös nevezőre hozza, közös plattformra toborozza a magyar függetlenség és a magyar önczéluság gondolatának érdekében és keresztülvitelére. Már csak azért sem bizhatom Wekerlében és kormányában, mert ha ő nem látja elég világosan azt, hogy

T ő a legalkalmatlanabb ember ma e politikának keresztülvitelére, akkor meg kell hogy tagadjam tőle az éleslátás és Ítélőképesség azon mértékét, amely nélkül ma senkit sem láthatok szívesen azon a felelősségteljes helyen. Nem tehet azért sem jót, mert: hátamögött mint az Eilkönig hátamögött a kisértet, mindig ott áll Tisza István alakja és megszólal Wekerle mögött, mint az a régi stájer nóta : Nur langsam voran, nur langsam voran, dass der Tisza-ische Landsturm nachkommen kann. Igy nem fogjuk az országot megmenteni . Arra van szükség, hogy erőskezű kormány jöjjön, egy nagytekintélyű kormány jöjjön, amelyben pártkülönbség nélkül mindenki helyet foglalhat, aki ebben az országban értéket reprezentál, akiben megvan az az erkölcsi erő, energiaforrás, amely e pillanatban szükséges. De én ettől a kormánytól nem várok semmit, mert semmit sem tudok arról, hogy mit csinált a frontról hazajövőknek érdekében. ígéretek voltak, de ha majd megkezdődik a leszerelés, nem tudom, ha Budapestre visszajön az a sok százezer ember, ebben a nagy lakásínségben mi fog történni. Nem tudom, hogy a harcztérről hazajövőknek földéhségét, jogos földigényét hogy fogjuk .kielégíteni. Mi lesz a munkanélküliekkel? Nem tudom, hogy az Amerikában lévő és informácziónk szerint haza vágyódó, haza igyekvő embereket hogyan fogjuk ebben az országban elhelyezni. Nem tudok semmit arról, hogy a középosztály megmentése érdekében ez a kormány mit szándékozik tenni. Nem tudok arról semmit sem. hogy ez a kormány csak egyetlenegy cselekedetet tett volna, hogy az országnak egyetemi ifjúságát, amely jövendő intelligencziánk garancziája, valamikép megmentse, hogy a magyar nemzeti intelligenczia el ne pusztuljon. Egy veszélyben levő keresztény Magyarországot látok, amely minden nap ujabb sebekből vérzik és nem látok férfiakat, akik elég elszántak és erősek, hogy a viharral szembe szálljanak és megvédjék azokat az érdekeket, amelyeket megvédeni feltétlenül szükséges. Hiába harczoltunk, küzdöttünk, uraim, azt sem tudtuk kivinni, hogy a harcztéren lévő hősöket egyformán bírálják el. Különbséget tettek azok között a hadiözvegyek és árvák közt, akiknek férje elesett és azok közt, akik még élnek. Addig, mig élt a hős a harcztéren, addig gondoskodtak családjáról ugy ahogy, ha meghalt, akkor hat hónap múlva megvonták a hadisegélyt, amelyet a háború egész tartama alatt meg kellett volna adni. Az országban ezer meg ezerszámra kapnak hadisegélyt olyanok, akik azért kapják, mert a jegyzőnek libákat és más ajándékot adnak. Semmi szükségük nincs hadisegélyre. És az én kerületemben és másutt is, 7—8 gyermekes nyomorult családok vannak, amelyeknek dukálna a hadisegély és nem kapják meg. Az én kerületemben, Sárváron, történt, hogy a nép heteken át nem kapta meg a szokásos lisztmermyiséget, a közigazgatási közeg nem adta meg a lisztet, de fehér liszttel disznókat hizlalt a házánál és amikor elmentem és Sárvártt nyilvános gyűlésen tettein szóvá és számon kértem, azért áthelyezték az árvaszéki osztályhoz Szombathelyre, és mikor panaszkodtam, hogy ez tarthatatlan dolog, a nép ebben nem lát megtorlást, az volt a felelet hivatalos helyen, hogy nem tehetek róla, mert igy van más he-