Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-827
390 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. arról az impresszióról is, amelyet mint magyar képviselő szereztem a magyarországi szoeziáldemokrata pártnak ezelőtt egy héttel tartott kongresszusán. Kép piselotársaim közül én voltam az egyedüli, aki fáradságot vettem magamnak ahhoz, hogy oda elmenjek és meghallgassam a leglázasabb, legizgatottabb lelkiállapotban levő néposztálynak a tanácskozását az ország dolgairól ezekben a kritikus időkben. Sohasem hittem, hogy a keserűségnek, elégületlenségnek, haragnak olyan haragos kitörésével találkozzam, mint ott. Uraim ! Elérkeztünk a tizenkettedik órához. Még akik ott, azon az ülésen, vezettek, azoknak sem marad a kezében a vezetés, ha átváltozások és átalakulások nem lesznek ebben az országban. A tizenkettedik órában vagyunk, hogy a magyar proletariátus mindazt megkapja, amit politikai jogokban, gazdasági jelétben, érdekeinek védelmében követel. '«<' Ami ott elhangzott a rokkant-ügyben, a hadisegélyes asszonyok panaszaiban, ami elhangzott nemcsak ott, hanem más gyűléseken is az élelmezési nehézségekről, a ruházkodási uzsoráról, a kormánynak mulasztási bűneiről, arra kötelez bennünket, hogy itt figyelmeztessük az urakat, hogy vulkán felett adunk és nem tudjuk, melyik pillanatban fog ez a vulkán kitömni. Itt flastíomokkal és szépségtapaszokkal nem lehet dolgozni. Egy ei_ős ko;mányia van szükség/ Igaz! ügy van ! a baloldalon.), mely erős kormány nem abban találja a maga létjogosultságát, hogy a régi politikai ring lspielfc más formában állitja fei ; nem arra van szükség, hanem, hogy méltóztassanak azokba a kérdésekbe, melyek a nemzet életében a legfontosabbak, erős kézzel, erős marokkal belenyúlni. Tűrhetetlen, hogy azok az áruezikkek, amelyek a Népruházati Bizottságnál 6 koronáért kaphatók, Budapest minden kirakatában 60 koronáért, vannak kiállítva s nincs rendőrbiró, aki őket ezért megbüntetné. Tűrhetetlen állapot a ministerium részérő], hogy tízezrével vannak megbüntetve árdrágítók, nevetséges csekély összegekre, emberek, akik százezreket zsaroltak össze mások verejtékén és vérén, 150—200, sőt 50 K-ás bírságokkal és még ezt sem hajtják végre rajtuk. Az a baj, hogy ez a rendőrségre tartozik, meri- nézetem szerint az árdrágitási ügyek háborúban nem rendőri kihágási ügyek ; az akasztófa sem volna azoknak elég büntetés, akik polgártársaik életét igy megkeserítették. ( ügy van !) Ez a kormány annak ellenére, hogy négy év óta ostromoltuk a különböző kormányokat, a mai napig egy a mai rettenetes élelmiszerhamisításnak megfelelő szigorú törvényt sem tett a ház asztalára, sem a földmivelésügyi minister ur, sem a kereskedelemügyi minister ur, mert az utóbbihoz is tartozik bizonyos relácziában. B. Szterényi József kereskedelemügyi minister : Nem tudok róla ! Huszár Károly (sárvári): Az élelmiszereknek meghamisítása oly időben, midőn az árak a legmagasabb nivón állanak és mikor az emberek alig tudnak annyi élelmiszert beszerezni, amennyi az élet fentartásához feltétlenül szükséges, ez a köznek oly megkárosítása, mely vérlázító bűn, s melyet az államhatalomnak minden erejével meg kellene torolni. Az igazságügyminister ur majdnem minden két hétben ad ki egy kis kommünikét, hogy jön, jön, jön a nagy büntetés 8 közben minden szatócs boltosból milliomos lett Budapesten, közben minden kofaasszony ezrekbe játszik a lóversenyen, minden egyes kis apró-cseprő kávéházi ügynök tojásnagyságu ékszerekkel járkál, házakat, földbirtokot vásárol. Minden kormány tehetetlen volt ezekkel a pióczákkal szemben s ha baj lesz az országban, akkor ez lesz az oka. Mert nem politikai motívumok csinálják a forradalmat, hanem az élelmiszer-, lakáskérdés, a ruházkodás terén való lanyhaság, tehetetlenség okozza azt, hogy a népek lelkében oly nagy keserűség van. S nemcsak a munkásosztályra! van ez igy, de tele van keserűséggel tisztviselő-osztályunk, középosztályunk is. Magyarország középosztályának szine-virága elhullott a harcztéren. Nem fogjuk pótolni tudni azt az intelligencziát, ami a harcztéren elveszett. Az egy örök deficzit marad a magyar nemzet továbbfejlődésében. S mit látunk? Azt látjuk, hogy a fiksz fizetésű középosztály, különösen állami tisztviselők, teljesen le vannak rongyolódva. Ma úgyszólván lehetetlen, hogy a gyermekeit azon az életnívón megtartsa, amelyet társadalmi állása megkövetel. Ez ellen kell valami orvoslást találnunk. Csakhogy ezt nem a fizetés nagyságában keresem, mert tudom, hogy ez jó arra. hogy a mozgalmakban résztvevő demagógok ideig-óráig bizonyos népszerűséget szerezzenek maguknak, hanem keresem ezt olyan kormányintézkedésekben, amelyek a drágaságnak azt a hallatlan mérvét és az árdrágításnak azt a tobzódását, amely ma tapasztalható, lehetetlenné teszi. Nem tudom megérteni, hogyan lehetséges az, hogy ma pl. Budapesten, ha egy szegénv magántisztviselőnek vagy dijnoknak van egy pár czipője, amely már teljesen el van rongyolódva, s akar egy másikat hozzá vagy helyette szerezni, akkor először azt az egy pár czipőt, amely] yel bir, a Teleki-téren el kell adnia egy zsidónak húsz fillérért vagy ötven krajczárért vagy egy-két koronáért, mert addig ujat nem kaphat. A háborús konjunktúrának olyan hallatlan üzérkedése fejlődött ki az ócska czipőkkel itt Budapesten, hogy azok a handlézsidók. akik czipőke,.eskedésse; foglalkoznak, egyik délelőtt megvásárolják a czipőket 20 fillérért, másnap azután honnan, honnan nem szerzett bőrrel mind meg tudják foltoztatni és el tudják adni 30—50 koronával. Mi szükség van erre egy rendezett államban? (ügy van! a baloldalon.) Ha valakinek van egy félig rossz, félig jó ezipője, miért kell azt odaadnia, hogy egy másikat kapjon helyette? Nemcsak erről van szó, hanem arról, hogy tudok középosztálybeli igen tekintélyes állásban levő egyéneket, akik őszintén, becsületesen és tisztességesen jelentették be czipőszükségletüket.
