Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

388 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. nak aközött, hogy vagy a polgári társadalomnak a legitimitás alapján álló kormányai és fejedelmei kötik meg a békét gyorsan, vagy pedig elkövetkezik a szovjetköztársaság szellemének futó tüze, mely, mint a prairie-tüz fog végig futni az egész világon és intézményeket, kormányokat és államokat fog maga elhamvasztani. (JJgy van! bálfelél.) Sehogy sem tudom megérteni, hogy olyan államférfiú, mint amilyennek Tisza gróf István képzeli magát, a népeknek ebben a tavaszában, ébredésében, országok és trónok összeomlásának ebben a khaoszában még mindig nem tud magasabb nivóra felemelkedni, mint odáig, hogy most legsürgősebb dolgának saját pártja megmentését tartja. Az, hogy a munkapárt bevonul a 48-as alkotmánypártba, csak látszólagos harakiri, mert itt nincs másról szó, mint a külső formák megváltoztatásával a régi párturalom restituálásáról és ennek a párturalomnak uj formák közt való folytatásáról. (Ugy van ! a baloldalon.) Eszembe jut erről a mostani politikai névmagyarosításról és czimtábla-átfestésről egy kis adoma, melyet a napokban hallottam eg}

7 barátomtól. Munkácson élt egy szegény, keshedt, horpadtmellü zsidó szatócs. A »török pasához« czimzett jjálinkamérése és vegyeskereskedése volt, de mikor elkövetkezett a háború, besorozták C. osztályú népfölkelőnek és elvitték valahová Bavaruska vidékére. Ott az EntlausungsStation manijjulánsőrmestere lett, de aztán valami kis baj történt vele, ennek révén a Hinterlandba került, itt pedig értette módját annak, hogyan kell felmentetnie magát. Mikor felmentették, azonnal hazament és a »török pasához« czimzett pálinkamérés és vegyeskereskedés czimtábláját átfestette ugy, hogy »pálinkamérés és vegyeskereskedés a ravaruskai hőshöz.* (Derültség.) Akárcsak Tisza István példáját látnám, ö látta azt, hogy a régi török pasa-üzletet nem lehet fentartani, tehát a szerajevói hősre akarja átfesteni uj czégét, ezt a politikai vegyeskereskedést, amelyben, nem tudom, mit fognak árulni, a választójogot vagy a demokrácziát ? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Elárulni!) De én ezekhez a történelmi időkhöz nem tartom méltónak ezt az egész alakulást, mert itt arra volna és arra van szükség, hogy az egész nemzetet eg)^ közös nevezőre hozzuk. Ennek én szószólója vagyok, ennek hive tudnék lenni, de nem tudok hive lenni egy otyan alakulásnak, amelynek mindjárt megszületése után első hangja az, hogy demokrác-zia nem kell, mert abból elég van az országban. Wekerle Sándor ministerelnök: Dehogy. Ki mondja ezt? Huszár Károly (sárvári) : Tisza István mondja ezt. T. ministerelnök ur, Tisza Istvánt én olyan embernek ismerem, hogy amit egyszer kimondott, azt soha meg nem másitja és meg vagyok róla győződve, hogy ő állja ma is ezt a szavát. Ha ő fejlődés képes politikus lett volna, ha nem késett volna le, ugy mint Ausztria, mindig egy gondolattal és egy cselekedettel, akkor ma is hatalom volna és az egész nemzet a háta mögött állana. Azonban én azt hiszem, hogy őbelőle a teljes meggyőződés és a magyar ember őszintesége beszélt, ő az ő lelkének a bőségéből beszélt, amikor azt mondotta, hogy nem kell demokráczia. A választójog kérdéséről mondott szavai is mindirraj unkát megdöbbentettek, mert ma ugy beszélni, hogy csak annyi népjogot adjunk és a nemzetiségeknek csak annyit konczedáljunk, amenynyit az ellenség fegyverrel kikényszerit, amenynyire az ellenség szőrit bennünket, ez herosztráteszi gondolkozás, mert ezzel rákényszerít j ük az alsóbb néposztályokat és a nemzetiségeket arra, hogy konspiráljanak az ellenséggel. Ha ők csak annyi jogot és csak annyi szocziális javulást kaphatnak ebben az országban, amennyit az ellenség tud nekik biztositani a béketárgyalás asztalánál, akkor konspiráezióra biztatjuk fel őket, akkor reménycsillagukat, napjuk felkelését az ellenségben kell hogy lássák. így nevelik a Koroseczeket, igy nevelik a Stanekeket, ez a politika juttatta szomorú sorsára Ausztriát, hogy a vezetőpolitikusok sohasem tudtak kellő időben kellőkép cselekedni; miodig lekéstek az idők gyorsvonat járói. Amikor Tisza István arra utalja a nemzetiségeket és az alsóbb néposztályokat, amelyek még jogtalanságban tudják magukat, amelyeknek kulturális igényei vannak messze túlmenőleg azon, amit Tisza István hajlandó ma vagy holnap megadni, hogy csak annyit adjunk meg nekik, amenynyit az ellenség követel nekik, akkor, ismétlem, ez direkt felhivás a tánezra, hogy az ország határain kivül idegen politikusoknál, olyan tényezőknél, amelyeknél egyetlenegy hazai polgártársunknak sem volna szabad reményt táplálnia, keressék hely zetük javulását. Ezért nem lehetek én támogatója annak az alakulásnak, amelyben Tisza István benne van és amelyben egyéniségének súlyánál, pártjának hozzá való nagy ragaszkodásánál fogva olyan súlyosan fog ponderálni, mint senki más. Egyetlenegy szerencsénk és egyetlenegy reménységünk van. Kétségbe kellene esnünk e pillanatban az ország soTsa felett, ha nem tudnók, hogy nem olyan reakezionárius, 3iem olyan ultrakonzervatív és nem olyan scbwerfällig az észjárásban a mi királyunk és fejedelmünk, mint gróf Tisza István és ez a mai rezsim, amelyet megint Tisza István protektorátusa alatt akarnak inaugurálni. Tudjuk, hogy nagyobb feladatok elé még soha fejedelem nem volt állitva, mint a mi ifjú királyunk. Tudjuk nagyon jól, hogy ő a parlamentarizmus szellemét, lényegét teljesen átérzi, mert nemcsak respektálta azokat az ősi hagyományos alkotmányos jogokat, amelyek a magyar nemzet birtokállományát képezik, hanem nem zárkózott el az elől sem, hogy Ausztriában a népeknek a régieken messze túlmenő jogokat adjon. Tele van szocziális érzékkel és ha van egy hiba az ő rezsimje alatt az országban, az az, hogy Károly király az elé a feladat elé volt állitva, hogy a nagyapák