Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-826

354 826. országos ülés 1918 október 19-én, szombaton. azonban a Károlyi-pártiaknak nincsen más bajuk, mint hogy a ministeri székben ülők eltávolíttatva, ők üljenek a helyükbe. (Derültség a jobboldalon.) Az én szerény tízenkétéves észleletem alapján mondhatom, hogy az egész magyar politika ebben a parlamentben nem egyéb, mint egy Ízletes ferbli-parti. Öt-hat egyénnek játéka. Gróf Tisza, gróf Andrássy, gróf Károlyi, .gróf Zichy, gróf Batthyány és a legügyesebb ember — ez egészen biztos — a politika Srtiólen Tónija: Wekerle, (Élénk derültség a jobb- és a baloldalon.) aki keveri a kártyát. Az urak pedig, amint a helyzet változik, átülnek. (Derültség.) Ha sokáig rosszul megy, ha rosszul jár a kártya, egyszerűen átülnek, hogy hátha jobbat kapnak. Egyszer az egyik osztja a kártyát, másszor a másik, hol ez akar besszerelni, hol az. Hát ez nem komoly dolog, ez tisztán taktika, s az sem komoly, amit a Károlyi-párt a nemzetiségi kérdésben akar, ez is csak taktika és nem benső, őszinte meggyőződés. Ha az uraknak komoly tudományos és politikai bölcselet alapján kialakuló meggyőződésük és felfogásuk volna a nemzetiségi kérdésről, akkor legalább is arra az álláspontra kellett volna már előbb helyezkedniök, amire Károly király proklamácziója helyezkedett tegnap Ausztria népeivel szemben. Hiszen tudom, hogy szintén várják és tán két-három hét múlva épen ilyen proklamáczió lesz Magyarországon is. (Zaj és felkiáltások: Ahhoz nincsen joga!) így akarják előkészíteni azt a politikai sugárváltozást. Ez az a régi magyar politika, amit már ismerünk, hogy volt két testvér, akik közül az egyik mindig kurucz, a másik mindig labancz volt, hogy megmentsék a vagyont, az osztályuralmat. Es ha jött a török, akkor az, aki labancz volt, elfutott. így' történt ez a mi szlovák néjüinknél Trencsén megyében is, mikor egyszer a kuruczok, máskor a labanczok ott jártak és kérdezték az embereket, mondják meg, hogy kuruczok-e vagy labanczok? Végül már azt felelték: Ne kérdezzétek, hogy mi vagyok, hogy kurucz-e vagy labancz, hanem csak üssetek. Anisa nepytajte len bité, mert a szegényt mindig ütötték. T. ház! Ez fontos dolog. Ne gondolja a Károlyi-párt, hogy ilyen komolytalan, lényegtelen és a mai nagy időkhöz nem méltó módszerekkel ilyen egyik székről a másikra való át üléssel tovább lehet folytatni a ferbli-pártit és ma is lehetséges jjort hinteni a szemekbe. Nem szavakkal, hanem tettekkel kell ma megmutatni a jó békére irányuló komoly akaratot, nehogy mindig elkéssünk egy lótejjel. Itt nem szó kell, hanem tett. Más emberekre van szükség. Azok nem a régi kártyások, régi ferblisták lesznek, hanem benső tűzzel, életrehalálra való elszántsággal fognak küzdeni azért a meggyőződésükért, mely őket hevíti. Azok azt fogják mondani, hogy pajzszsal vagy pajzson jövök haza a csatatérről az én eszméimért. És itt reflektálni akarok Szabó István t. képviselőtársam szavaira. Én magam is föklmives gyerek vágyok, mindig büszkén mondtam, hogy parasztgyerek voltam, ugy nőttem fel mezítláb, ingecskében és száraz kenyéren és tudom, mi az, hogy földmives. Amint szeretem testvéremet, mert véremnek vére, ugy szeretem a földmivest, mert verejtékemnek verejtéke. Épen ezért nagyon sajnálnám, ha a magyar földmivesosztály, de nemcsak ez, hanem a magyar iparososztály, a magyar munkásrend és a magyar kiskereskedőosztály, szóval a kizsákmányoltak osztálya, rossz véleményben, balhiedelemben volna a nemzetiségi kérdés tekintetében. Engedjen meg tehát Szabó István t. képviselőtársam, hogy őszintén megkérjem őt, foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Mert ő nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a szlovák és a magyar népnek szenvedése, elnyomatása csak egy és ugyanaz. Konczeclálom, hogy a magyar és a nem magyar munkásnak, földmivesnek egyformán kell törölnie homlokáról a verejtéket, ebben nincs nemzetiségi különbség, csak kizsákmányoló és kizsákmányolt van. Ezt én tudom és mindenkor szomorúan gondolok erre. Mindig mondottam, hogy a magyar urak nem szeretik a magyar nemzetet, mert ha énnekem volnának ezer holdjaim, én bizony azt mondanám : ide, szlovák testvéreim, nektek adom, szétosztom köztetek, szaporodjatok, én szép, jó nemzetem. En ezt tenném, én nem tudok nézni egy rongyos szlovákot, egy éhező szlovákot, fáj a szivem és kesereg. Azt mondom tehát, hogy a magyar urak nem szeretik a magyar nemzetet, mert ha szeretnék, akkor nem volna Magyarország az utolsó ország a világon, ahol a legtöbb az inség, legtöbb a halál, a betegség és a legkevesebb az iskola. E tekintetben tehát egyetértek a magyar munkásosztálylyal, a magyar földmivesosztálylyal, az egész világ minden kizsákmányoltjával, mert van a világon a vérrokonságon és a meggyőződés rokonságán kívül más rokonság is, mely ép oly szent, mint a vérrokonság: a verejték rokonsága, a szimpátia a szenvedőkkel és az elnyomottakkal. Abban azonban téved a képviselő ur, mikor azt mondja, hogy ez tisztán szolgabirói rendszer, vagy kormányrendszer, vagy pártrendszer, hogy a nemzetiségeknek más sérelmük nincs és hogy a szolgabíró elcsapásával meg lehotne oldani a kérdést. Téved, ha azt hiszi, hogy nekik nem nagyobb a jogtalanságuk ós az elnyomatásuk, mint másnak. Tessék elolvasni Biró Lajos kitűnő czikkéfc a Világ tegnapi számában, Jászi Oszkár kitűnő czikkét a munkások kiáltványáról, és akkor meglátják, hogy nem minden magyar elfogult, vannak a magyarok között is kitűnő fejek és meleg szivek, de ezek még ma nem érvényesülnek, ezek a jövő emberei, mi csak ilyenekkel állunk szóba, nem a régiekkel. Be akarom bizonyítani, hogy Szabó István