Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-826

354 826. országos ülés 1918 október 19-én, szombaton. azonban a Károlyi-pártiaknak nincsen más bajuk, mint hogy a ministeri székben ülők eltávolíttatva, ők üljenek a helyükbe. (Derültség a jobboldalon.) Az én szerény tízenkétéves észleletem alap­ján mondhatom, hogy az egész magyar politika ebben a parlamentben nem egyéb, mint egy Ízletes ferbli-parti. Öt-hat egyénnek játéka. Gróf Tisza, gróf Andrássy, gróf Károlyi, .gróf Zichy, gróf Batthyány és a legügyesebb ember — ez egészen biztos — a politika Srtiólen Tónija: Wekerle, (Élénk derültség a jobb- és a baloldalon.) aki keveri a kártyát. Az urak pedig, amint a helyzet változik, átülnek. (Derültség.) Ha sokáig rosszul megy, ha rosszul jár a kártya, egyszerűen átülnek, hogy hátha jobbat kapnak. Egyszer az egyik osztja a kártyát, másszor a másik, hol ez akar besszerelni, hol az. Hát ez nem komoly dolog, ez tisztán taktika, s az sem komoly, amit a Károlyi-párt a nemzetiségi kér­désben akar, ez is csak taktika és nem benső, őszinte meggyőződés. Ha az uraknak komoly tudományos és poli­tikai bölcselet alapján kialakuló meggyőződésük és felfogásuk volna a nemzetiségi kérdésről, akkor legalább is arra az álláspontra kellett volna már előbb helyezkedniök, amire Károly király proklamácziója helyezkedett tegnap Ausz­tria népeivel szemben. Hiszen tudom, hogy szin­tén várják és tán két-három hét múlva épen ilyen proklamáczió lesz Magyarországon is. (Zaj és felkiáltások: Ahhoz nincsen joga!) így akarják előkészíteni azt a politikai sugárváltozást. Ez az a régi magyar politika, amit már ismerünk, hogy volt két testvér, akik közül az egyik mindig kurucz, a másik mindig labancz volt, hogy megmentsék a vagyont, az osztályuralmat. Es ha jött a török, akkor az, aki labancz volt, elfutott. így' történt ez a mi szlovák néjüinknél Trencsén megyében is, mikor egyszer a kuruczok, máskor a labanczok ott jártak és kérdezték az embereket, mondják meg, hogy kuruczok-e vagy labanczok? Végül már azt felelték: Ne kérdezzétek, hogy mi vagyok, hogy kurucz-e vagy labancz, hanem csak üssetek. Anisa nepytajte len bité, mert a szegényt mindig ütötték. T. ház! Ez fontos dolog. Ne gondolja a Károlyi-párt, hogy ilyen komolytalan, lényeg­telen és a mai nagy időkhöz nem méltó mód­szerekkel ilyen egyik székről a másikra való át üléssel tovább lehet folytatni a ferbli-pártit és ma is lehetséges jjort hinteni a szemekbe. Nem szavakkal, hanem tettekkel kell ma meg­mutatni a jó békére irányuló komoly akaratot, nehogy mindig elkéssünk egy lótejjel. Itt nem szó kell, hanem tett. Más emberekre van szük­ség. Azok nem a régi kártyások, régi ferblisták lesznek, hanem benső tűzzel, életrehalálra való elszántsággal fognak küzdeni azért a meggyőző­désükért, mely őket hevíti. Azok azt fogják mondani, hogy pajzszsal vagy pajzson jövök haza a csatatérről az én eszméimért. És itt reflektálni akarok Szabó István t. képviselőtársam szavaira. Én magam is fökl­mives gyerek vágyok, mindig büszkén mond­tam, hogy parasztgyerek voltam, ugy nőttem fel mezítláb, ingecskében és száraz kenyéren és tudom, mi az, hogy földmives. Amint szeretem testvéremet, mert véremnek vére, ugy szeretem a földmivest, mert verejtékemnek verejtéke. Épen ezért nagyon sajnálnám, ha a magyar földmives­osztály, de nemcsak ez, hanem a magyar ipa­rososztály, a magyar munkásrend és a magyar kiskereskedőosztály, szóval a kizsákmányoltak osztálya, rossz véleményben, balhiedelemben volna a nemzetiségi kérdés tekintetében. En­gedjen meg tehát Szabó István t. képviselő­társam, hogy őszintén megkérjem őt, foglalkoz­zék ezzel a kérdéssel. Mert ő nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a szlovák és a magyar népnek szenvedése, elnyomatása csak egy és ugyanaz. Konczeclálom, hogy a magyar és a nem magyar munkásnak, földmivesnek egyformán kell törölnie homlokáról a verejtéket, ebben nincs nemzetiségi különbség, csak kizsákmá­nyoló és kizsákmányolt van. Ezt én tudom és mindenkor szomorúan gondolok erre. Mindig mondottam, hogy a magyar urak nem szeretik a magyar nemzetet, mert ha énnekem volná­nak ezer holdjaim, én bizony azt mondanám : ide, szlovák testvéreim, nektek adom, szétosz­tom köztetek, szaporodjatok, én szép, jó nem­zetem. En ezt tenném, én nem tudok nézni egy rongyos szlovákot, egy éhező szlovákot, fáj a szivem és kesereg. Azt mondom tehát, hogy a magyar urak nem szeretik a magyar nemzetet, mert ha szeretnék, akkor nem volna Magyar­ország az utolsó ország a világon, ahol a leg­több az inség, legtöbb a halál, a betegség és a legkevesebb az iskola. E tekintetben tehát egyet­értek a magyar munkásosztálylyal, a magyar földmivesosztálylyal, az egész világ minden ki­zsákmányoltjával, mert van a világon a vér­rokonságon és a meggyőződés rokonságán kívül más rokonság is, mely ép oly szent, mint a vérrokonság: a verejték rokonsága, a szimpátia a szenvedőkkel és az elnyomottakkal. Abban azonban téved a képviselő ur, mikor azt mondja, hogy ez tisztán szolgabirói rendszer, vagy kor­mányrendszer, vagy pártrendszer, hogy a nemzeti­ségeknek más sérelmük nincs és hogy a szolga­bíró elcsapásával meg lehotne oldani a kérdést. Téved, ha azt hiszi, hogy nekik nem nagyobb a jogtalanságuk ós az elnyomatásuk, mint másnak. Tessék elolvasni Biró Lajos kitűnő czikkéfc a Világ tegnapi számában, Jászi Oszkár kitűnő czikkét a munkások kiáltványáról, és akkor meg­látják, hogy nem minden magyar elfogult, vannak a magyarok között is kitűnő fejek és meleg szivek, de ezek még ma nem érvényesülnek, ezek a jövő emberei, mi csak ilyenekkel állunk szóba, nem a régiekkel. Be akarom bizonyítani, hogy Szabó István

Next

/
Oldalképek
Tartalom