Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-824

824. országos ülés 1918 október 17-én, csütörtökön. 299 el mégsem az elől, hogy ne foglalkozzam az előttem szólt t. képviselő ur mai beszédével, beszédének ama passzusaival, annak azon elveivel, amelyek alapján ő képzeli a közeljövőben a kibontakozást. Feltétlen kötelességein tehát ezekkel foglalkozni A legelső visszhang oly kürt pendit meg, amely végigrezdül a mi leikünkön is, amikor megernliti a világháborúban a magyar nemzet által tanúsított nagy áldozatkészséget és hőseink áldozatait. Ez a hur végigrezdül a mi lelkűnkön is. Elmondhatjuk a mi költő képviselőtársunkkal, hogy e világháborúban a romlásra szánt nemzetről: a magyar nemzetről sokat lehet mondani, száz seb borította, ám semmi szennyfolt; mocsoktalanul, szeplőtlenül mentünk bele a világháborúba, hogy nemzetünket megvédjük, de semmiféle másnak ártó szándék, birvágy bennünket nem vezetett, részünkről ez a harcz igazán védelmi háború volt. Mikor most kiállunk a háborúból, akkor is becsülettel hagyjuk ott a harczot, mert tanúságot tettünk, hogy igyekeztünk hazánk iránt kötelességünket mindvégig teljesíteni. (Élénk helyeslés és taps.) T. képviselőház ! Azt mondta gróf Tisza István képviselő ur, hogy a perszonális unió ne legyen csak jelszó, amely játékul szolgál, hanem legyen komoly valóság. Ehhez a kijelentéshez csatlakozom. Amikor nagyon komoly helyről, Magyarország ministerelnö kének ajkáról, a képviselőházban hangzik el az önálló, különálló, független Magyarország proklamácziója a perszonális unió alapján, akkor tulaj donképen egy értelemben kellett volna azt nekünk lelkesedéssel fogadni . . . (Élénk éljenzés és taps a ház minden oldalán.) Létay Ernő : Éljen a független Magyarország ! (Élénk éljenzés a haloldalon.) Benedek János: ...és nekünk is megemelni azt a régi rongyos tépett zászlót, amelyet azonban egyenesen, büszkén tartottunk és tartunk ma is a kezünkben és amelytől mi soha el nem tántorodtunk. De épen azért nem lehet az örömünk általános, azért nem lehet a bizalmunk teljes, (Zaj. Halljuk ! Halljuk! Elnök csenget.) mert tragikuma ennek az ügynek, tragikuma ennek az országnak és annak a kormánynak, mely ezt előterjesztette, hogy ő terjesztette elő. (Igaz! Ugy van! Taps a baloldalon.) Nemrégiben onnan, arról a kormányszékről hangzott el az, hogy Magyarország megkapja a külön nemzeti hadsereget —• majd a háború után. Tudvalevő dolog, hogy az egész háború alatt már azt hangoztatták és épen azok a hatalmasságok, amelyek most a béke ügyét akarják kezükbe venni, vagy vették a kezükbe, azt mondták, hogy a békének olyannak kell lenni, amely egy újra keletkező világháborúnak a lehetőségét is teljesen kizárja. Ebből önként következik a leszerelés gondolata. Tehát Magyarországnak beígértek egy olyan önálló inagyar hadsereget, amelyre már nem is volt szükség, mert le lesz szerelve. (Igaz! Ugy van! balfelől. Zaj a jobboldalon.) - Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak. Benedek János: Ugyanarról a helyről jelentették be az egész ország sóvárgó népének örömére és reménykedésére, hogy be fogják váltam azt a királyi szót, mely kilátásba helyezte Magyarországon a demokratikus választójogi reformnak a haladó kor követelményeinek megfelelő módon való beterjesztését. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon. Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Csendet kérek ! Benedek János: Az egész ország tapsolt. Mi is várakozó álláspontot foglaltunk itt el, örömmel csatlakoztunk és vártuk, hogy csakugyan meglesz ez a kilátásba helyezett, felsőbb helyen, kormányszékből is beígért demokrata reform. Jött is a demokrata minister egy olyan választójoggal, mely mindnyájmik óhajtását nem teljesítette ugyan, mert nem felelt meg a demokráczia követelményének, mert nem az az általános, egyenlő, titkos választójog volt, amilyet sokan akarnak és köztük én is, mindazonáltal a nemzeti szempontok figyelembevétele mellett, melyet akkor hangoztattak, olyan választójogi javaslat volt, amelyben kompromittálhattak volna Magyarországnak és a magyar politikának összes konzervatív és progresszív elemei is. Mindnyájunkban az a meggyőződés volt, hogy ez lesz az a választói reform, amelylyel egyelőre megelégedtünk volna mindannyian. A kormány vállalta és azt mondta, hogy ebből a választójogból semmit sem enged. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Pető Sándor : Azt mondta, hogy áll vagy bukik vele. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak! Méltóztassanak a szónokot nyugodtan meghallgatni. Benedek János: Ha nem is lehetett örömünk és bizalmunk teljes, mert hiszen mi aiz örömről már régen leszoktunk, de ha ennek a világháborúnak végén a magyarság ezer Ínségének, nyomoruságának, a nagy sötétségnek közepette ez felcsillanó csillagsugárnak lett volna is tekinthető, elhomályosítja tekintetünket, nem hathat szivünkig ez a világosság, mert olyan helyről származik, amely hely iránt való bizalmunk és amelynek szavahihetőségébe vetett hitünk megingott. (Igaz! TJgy van ! Taps a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Pető Sándor: Népcsalás ! Benedek János: T. képviselőház ! Annak idejében ezekről a padokról hangzott fel az, hogy ha valamely kormányelnök kénytelen beismerni, hogy az ország szekerét kátyúba vezette, akkor az ország kátyúban rekedt szekerét másképen onnan kivonszolni nem lehet, mint hogy ha az, akinek vezetése mellett az a szekér a kátyúba került, előbb leszáll a bakról. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azok az elkövetett politikai hibák, a nemzet rovására ment azok a mulasztások, amelyek megbosszulták magukat, — sajnos, nem a kormányon : a nemzeten (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) — orvoslandók, s amikor ezek elkövetői önbeismerésben kénytelenek lenni, amikor kénytelenek bevallani, hogy az imperialista politika csődöt mondott, (Igaz ! Ugy van! a szélső38*