Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-813
20 8l3. országos ülés 1918 mert másképen fel sem tételezhetem magyar kormányról és magyar ministerekről, hogy saját önkéntes elhatározásukból állapították volna meg a magyar földmívelő részére ilyen elégtelen mennyiségben a fejadagot. Itt minden bizonynyal a német vagy az osztrák kaptafát alkalmazták és bizonyos az is, hogy a magyar földmívelő részére azért állapítottak meg ilyen elégtelen fejadagot, mert Ausztriában és Németországban az osztrák statisztikusok kimutatása alapján hasonlóképen állapították meg. Azok a bürokraták, akik ezeket a rendeleteket megszerkesztették, nem fogyasztanak többet, mint havonkint 15 kg. gabonát. Megengedem azt is, hogy az osztrák és a német fogyasztás átlaga sem nagyobb ennél, de aki ismeri a magyar földmívelő nép élelmezési rendjét, az nagyon jól tudhatja, hogy ezeknél a legfőbb táplálék a kenyér. (Ügy van! Ugy van! balfelől.) És ha kérdezősködnek a falvakban a falusi nép közt élő közigazgatási tisztviselőknél, papoknál, tanítóknál vagy a falu valamelyik gazdasszonyánál, akkor ezek mind egybehangzóan azt állítják, hogy 24 kilogramm az a minimális fejadag, amelyre feltétlenül szükség lenne, mert ennyi a falu havonkinti gabonafogyasztása. Ami a németnek a hideg felvágott ós a marmelád, az a magyar földmivelőnek a kenyér és a szalonna, azt nem pótolja nála semmiféle előétel, sem akármilyen másféle Ízletes eledel. Hiábavaló tehát mindenféle erőlködés a tekintetben, hogy a magyar földmivelő gyomorszerkezetét megváltoztassuk, mert ez tisztán munkabírásának és kitartásának rovására megy. (Ugy van! balfelül.) A közélelmezési minister ur az általános rendelet kibocsátása alkalmával kilátásba helyezte, hogy amennyire a viszonyok megengedik, a fejadagokat fel fogja emelni. A nehezebb munkát végző ipari munkásokra nézve ez már meg is történt, amennyiben részükre 16*5, 15 és 12 kg-os lisztadagokat állapított meg, illetőleg utalt ki, a földmivelők fejadagát azonban mind a mai napig nem emelte fel és ez még ma is 15 és 12 kg gabona ami — amint az előbb emiitettem — legfeljebb 12 kg lisztnek felel meg. A legnagyobb készséggel elismerem, hogy az ipari munkások rászolgáltak és rászolgálnak a fejadag felemelésére, de azt már a leghatározottabban tagadásba veszem, hogy ezt jobban megérdemelnék, mint a földmivelő nép, amely reggeltől késő estig úgyszólván megszakítás nélkül végzi a világ legnehezebb munkáját. (Ugy van! Úgy van!) Miért részesiti tehát az igen t. közélelmezési minister ur előnyben az ipari munkásokat a földmivelőkkel szemben? Miért tesz egyáltalában különbséget munkás és munkás közt? Az osztó igazság is megkívánja, hogy az ország minden munkása, aki nehéz munkát végez, egyenlő elbánásban is részesüljön. Fényes László: Azok szervezettek! július 24-én, szerdán. Meskó Zoltán: Nagyon helyesen jegyzi meg Fényes László t. képviselőtársam, hogy azok szervezettek, tehát ez mindenesetre azért történt, mert azok sztrájkokat és felvonulásokat rendezhetnek. Ha a mezőgazdasági munkások is elkezdenek majd egyszer sztrájkokat és felvonulásokat rendezni, akkor majd nagyon silány lesz az ország helyzete, mert nem lesz egyáltalában kenyér és éhezni fog az egész ország. (Ugy van!) Igen kérem a t. közélelmezési minister urat, ne várja be ennek elkövetkeztét, hanem a legsürgősebben emelje fel a fejadagot, még pedig 24 kg.-ra havonként. Ismétlem, hogy a földmivelő gazdanép között járva, nagyon komoly aggodalmaim keletkeztek amiatt, hogy ezek majd a vetőmaghoz fognak nyúlni, hogy magukat fentarthassák és ezáltal kevesebb lesz a kenyérmagvakkal bevetett terület. Tudom, erre azt fogják mondani az agrárkérdésekben kontárkodó szabadgondolkozó magántudósok, hogy az ország közélelmezését legjobban a kényszertermelés elrendelésével lehet biztosítani. Hát én szivemből kívánom mindazoknak, akik a kényszertermelés eszméjét lanszirozzák, hogy abból kelljen megélniök, amit a magyar gazda majd kényszerből fog nekik termelni. A magyar gazdát, ha hazafiságára appellálnak, rá lehet arra bírni, hogy kenyérmagvakat termeljen, ha mindjárt rá is fizet erre, de arra még csendőrszuronnzyal sem lehet rábírni, hogy olyan termékeket termeljen, amelyek neki semmi hasznot nem hajtanak. A tizenkettedik órában azzal a kéréssel fordulok az igen t. közélelmezési minister úrhoz, szíveskedjék a fejadagokat sürgősen felemelni, hogy a termelő lelkiismeretesen beszolgáltathassa terményfeleslegét és ne legyen kényszerítve arra, hogy abból a mennyiségből, amelyet a közólelmezés czéljaira kell átengednie, visszatartson bármily keveset is, mert ha erre nem gondolunk, a jövő év termése feltétlenül veszélyeztetve lesz. Legyen szabad a földmivelésügyi minister úrhoz a következő interpellácziót intéznem (Halljuk! Halljuk ! balfelöl. Olvassa) : »Hajlandó-e a t. kormány a földmivelő nép gabonafejadagának sürgős felemelése iránt — ugy amint az az általános rendeletben kilátásba helyeztetett — azonnal intézkedni?* (Helyeslés balfelöl.) A másik kérdés, amelyre nézve a t. kormány nyilatkozatát óhajtom a gazdaközöuség megnyugtatása szempontjából ji>rovokálni, a jövő évi terményárak megállapításának kérdése. Mi mindannyian tudjuk, hogy a magyar mezőgazdasági termelők milliárdokat ajándékoztak a köznek azáltal, hogy minden terményüket maximálták . . . Matta Árpád: Olcsón! Meskó Zoltán: ... és hogy ők semmiféle terményüket maximális áron felül nem adhatták el, illetőleg szabad kereskedelem utján nem
