Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

819, országos ülés 1918 augusztus 7-én, szerdán. 183 megkérdeztem, hogy mennyi fejkvótát óhajtanak megállapítani, mert a lakosság nagyon nyugta­lan, ő azt mondta, hogy »ezek 18 kilót kérnek, de én azt kevesellem«. Megállapítottak tehát: 15 kilót! És akkor a földművelésügyi minister ur azzal vigasztal, hogy nemcsak liszthői és ke­nyérből lehet élni, hanem a magyar nép mellék­terményekből fog élni. Nevezetesen értette a hüvelyeseket ós egyéb ilyen mellék-szemtermé­nyeket. Igen, ha ezek a melléktermények meg­volnának ! De amikor épen Szabolcs megyét, ahol a legnagyobb burgonya- és babtermés szokott lenni, az Úristen oly keményen látogatta meg, mint az idén, amikor a bab legnagyobb része elfagyott és lencse-, borsótermelésről alig gon­doskodott az állam, amikor nem volt vetőmag ilyen czólra: akkor, bocsánatot kérek, nem lehet azt mondani, hogy a magyar földmives és annak cselédje egyék a kenyér helyett babot, borsót, lencsét. Nem ehetik minister ur, mert nincs. Ha gondoskodott volna róla, hogy legyen, akkor érteném, de csak ugy a látatlan és ismeretlen mennyiségű mellékterményre utalni az embere­ket és megszorítani a lisztkvótát, az nem komoly beszéd. Nem lehetséges igy ellátni az országot azért sem, mert a közszellem nálunk Magyar­országon annyira nincs meg, hogy senki nem tartja be a rendeleteket. Hogy a termelő lakos­ság nem tartja be, azt igazán meg kell érteni, ha nem vagyunk hipokriták. Én láttam például, hogy Nyíregyházán kapáláskor kapa van a 11 éves gyermek kezében és a cséplésnél 12 éves kis fiuk petrenczerudakat visznek fel a szalma­kazalra. Amikor igy a maga és gyermekei véres verejtékével termeli a nép élelmiszerszükségle­tét, akkor nem lehet rossz néven venni, hogy nem tartja be azt a 15 kilós fejkvótát, amelyet ministeri burokban állapítottak meg. Ezt el kell ismernem nekem is, aki egyébként mindenütt a törvénytiszteletet hirdetem. Ámde be kellene tartania a törvényt első­sorban azoknak, akik hivatottak erre példát mutatni az országban, hogy a szenvedést ne csak ugy értsük, hogy mások szenvednek és mi jól élünk, hanem elsősorban mi is csak a tör­vényesen és szabályszerűen megadott mennyi­ségeket vegyük igénybe. Ennek a közszellemnek hiányosságában talán mindannyian részesek va­gyunk. Kezdődik ez ottan, hogy magyar dicső­ség volt a flnánczot becsapni; tradiczió ná­lunk, hogy senki sem tartja be a rendeleteket és szabályokat; ezt egyik a másiktól rossz né­ven nem veszi. Azonban a világháború idején kénytelen vagyok egy legutóbb felmerült esetet szóvá tenni, a kormányurakhoz intézve kérdésemet, mert még sem tűrhető, hogy nyilvános fórumon elhangozzék olyan vád, amely valóság esetén a legsúlyosabb jelensége kormányzásunknak. Á Népszavában tegnap egy czikk ' volt, hogy Szterényi kereskedelemügyi minister ur ma­gának egy árdrágításért büntetett szappangyáros czéggel három tuczat szappant készíttetett. A czikk adatainak igaz voltát nem tudta az utána következő czáfolat lerontani. Nemcsak személyi okból, mert az illető hirlapirótársamat, aki irta, mint lelkiismeretes és alapos hírlapírót ismerem, de azért sem, mert egészen világos olyan tárgyi tényállással állunk szemközt, ame­lyet részben hiányos adatokkal czáfoltak, rész­ben meg sem próbáltak megczáfolni. A Nép­szava a minister ur nevére kiállított számlát fakszimilében közölte, nincsen semmi okom tehát feltételezni, hogy egyébként ez a számla kiállít­tatott volna, vagy hogy ministeri tisztviselő 36 drb. szappant rendelt volna meg Szterényi minister ur részére, ha a minister arra nem utasítja. Tudjuk azt mi, aki a napi szabályok szerint élünk, hogy amikor pl. én egy gyógy­szertárba vagy drogériába bemegyek, egy szap­pant kaphatok, már kettőt nem. A szerkesztő­ségben is szoktam használni szappant és múlt­kor oda is akartam egyet vinni, de nem kap­tam, csak egyet a lakásom számára. Ily körül­mények között, az, hogy itt ministerek három tuczat szappant rendelhessenek meg, már magá­ban véve olyan tény, mely igen súlyos elbírálás alá esik. Csuzy Pál: Többet mosakszik, mint ön (Derültség.) Fényes László: Igaz, hogy talán szüksége van rá ama szocziális bűnök miatt, amelyek lelkiismeretét terhelik. De másodszor az a szap­pan nem is volt olyan minőségű, amilyent sza­bad lett volna egyáltalában gyártani. Én azt a czáfoló-közeget felhívom, mutassa meg a hiva­talos lapot, amelyben az a rendelet, amelyre ö hivatkozik, megjelent, mert ha az 1918 január­ban vagy februárban adatott ki, akkor annak akkortájban igenis meg kellett jelennie. Muzsa Gyula: Régen megjelent! Fényes László: Ha azonban az a rendelet csak most adatott ki nyilvános közlés czéljából és megelőzőleg két másik rendelet jelent meg, amelyek szintén nem emiitették a megenged­hető szajmanok között a Vera Violetta szap­pant, akkor azt kell tartanom, hogy a minis­ter ur ebben is súlyosan áthágta a saját maga rendelkezéseit. De harmadszor, bárminő és bár­milyen zsirfoku szappan legyen is az a három tuczat szappan, ilyen mennyiséget kiszállítani, kicsempészni sem egy ministernek, sem senkinek a világon nem szabad. Ha ezt én valahol meg­látom, a legelső rendőrt felhívom, hogy kobozza el azt, amit ki akarnak csempészni. Tehát kurír által kivitetni sem szabad! Itt nem elégséges az egyszerű félhivatalos czáfolat. Ha mindez meg nem történt volna, akkor egy a kereske­delmi ministerrel elég sok nekszusban álló gyár nem állit ki egy ilyen számlát. Ha normális kormányzás és normális poli­tikai élet, normális parlamenti viszonyok vol­nának, bizonyos volnék benne, hogy a minister

Next

/
Oldalképek
Tartalom