Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

819. országos ülés 1918 augusztus 7-én, szerdán. 171 hetn k. Megfelelő családi viszonyok között levő rokkantat 3s lehet képezni bizonyos irányban, pl. épen a kertészetnél, ugy hogy ő irányithassa, vezethesse a munkát, észszerűen berendezhesse a maga kerti gazdaágát, melyben azután a tulaj donképeni fizikai munkát családtagjai lesznek hivatva elvégezni. Itt rájövök egy hézagára a rokkantügynek, melyet igen szükséges volna mielőbb betölteni, s ez a családtagoknak egyes esetekben való kiképzése. Nagyon sok olyan rokkant van, ki fizikai állapotánál fogva semmiféle munkára nem képes, viszont olyan felesége van, aki nagyon is képes volna rá. Én azt gondolom, hogy ezt az életből merített tapasztalat is igazolja, még pedig nemcsak az én tapasztalatom, aki utóvégre nagyon kevés konkrét esettel jöhettem közvetlen érintkezésbe . . . Gr. Teleki Pál: Már kezdtük ezt néhány esetben! Gr. Tisza István : örömmel hallom, mert ugy tudom, hogy ezelőtt néhány hónapj">al még azon az állásponton volt a Kokkantgondozó Hivatal, hogy erre nem tud kiterjeszkedni. Gr. Teleki Pál: Az intézeteinkben nem, csak azon kivül. Gr. Tisza István : örülök rajta és nagyon melegen ajánlom, hogy méltóz tassék ezt felkarolni, mert nagyon sok rokkantnak és családjának ügyét azzal lehet rendbehozni, hogy az asszonyt tanítjuk ki munkára és nagyon jól tudjuk, hogy a magyar asszony mennyire kép?s is arra, hogy ennek m-gf^iyiien. Másik megjegyzésem az ipari kiképzésre vonatkozik. E téren, ahol különben kiváló munkaerők dolgoznak, legalább gondolom, hogy ma is azok dolgoznak, akik abban az időben dolgoztak, s akikről csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetek, mert nálunk az ipari kiképzése a rokkantaknak a legjobb kezekben van, e téren bizonyos egyoldalúsággal nekem is kellett küzdenem, s ez volt egy bizonyos antipátia a gyári munkával szemben. Pedig nagyon sok rokkant van ugy, hogy a kisipar viteléhez, az önálló kisipari pályához szükséges testi előfeltételekkel nem rendelkezik, viszont a gyárakban lévő munkamegosztásnál fogva nagyon is teljes értékű munkás lehet igen sok oly gyári munkánál, ahol egy megbízható munkást igen magasan fizetnek. B tekintetben még sokat lehetne csinálni, nagyon természetesen jól megválogatva a dolgot, hogy csalás olyan rokkantak képeztessenek ki ilyen irányban gyári munkásnak, a kiknél egyfelől ez életviszonyaiknak megfelel, s akiknek másfelől fizikai állapota olyan, hogy abban a bizonyos gyári munkában alvóban teljes értékű munkát tudna szolgáltatni. Mert a gyári munkára való kiképzés csak akkor megfelelő, ha az a rokkant munkás a versenyben állandóan megállja a helyét és nem bizonyos jóindulatára vagy kegyelmére van a munkaadónak szorulva. Még csak egy pár szót a felügyeletről. Nem minden részében tudtam megérteni t. képviselőtársam előadását, de ha jól értettem, utalt arra a nehézségre, hogy a rokkantaknak bevezetése az életbe és ellátása segédeszközökkel az illetőnek intenzív egyéni felügyeletét is kívánja és hogy e tekintetben nehéz a megfelelő embereket megtalálni. Ez tökéletesen igaz, de épen azért mélyen sajnálom, hogy az a bizonyos 900. számú tavalyi rendelet nem ment ugy át az életbe, ahogy az átgondolva és tervezve volt. Annak a rendeletnek az alapgondolata nem a bizottságokon, hanem a rokkantügyi munkában résztvevők egyéni munkáján nyugodott. Erre reménységet adott nekem az árvaszékek tapasztalata. Számos árvaszéknél, ahol megfelelő ügyszeretettel ragadták meg ezt a kérdést, és behozták — ez egy sajátságos és különösen örvendetes tünet — egymástól függetlenül több árvaszéknél a pártfogói intézményt, ez a pártfogó-intézmény nagyon széjsen bevált és mutatta azt, hogy igenis a mi társadalmunkban is, bármilyen indolensnek lássék, bármennyire nincs még belevezetve és belegyakorolva abba az igazi szocziális munkába, ahol az egyén az egyénnek életviszonyaiba igyekszik szerető kézzel belenyúlni, mégis erre is megvan a hajlandóság. Az én alapgondolatom az lett volna, hogy igyekezzünk az egész magyar társadalmat ebbe az irányba megmozdítani és munkába fogni. Ha ez a propaganda azzal az intenzitással, ügyszeretettel, megértéssel ment volna tovább, amivel épen nagyon, kevéssel a kormányválság előtt megindittatott, akkor ma nem panaszkodnék t. képviselőtársam arról, hogy vannak olyan vidéki városok, ahol a Hadigondozó ügyét még nem ismerik, mert akkor ez a megismerés meg kellett volna hogy történjék tavaly nyáron és meg vagyok győződve, hogy akkor ezrei a művelt magyar férfiaknak és asszonyoknak helyt állnának ennek a nehéz munkának terén, végtelen előnyére az egész ügynek. Hogy ez hézagos lenne, hogy a magyar társadalom nem lenne képes mindenütt betölteni a helyét, ezzel tisztában vagyok. Ds épen azért volt ez az egész szervezet egy hatósági csontvázra ráépítve, amely hatósági csontváz együtt tartotta volna és hatóságilag elvégezte volna a munkát, rosszabbul, kevésbbé teljesen, mint ott, ahol megfelelő társadalmi erők vannak, de azért- elvégezte volna ott is, ahol ezek a társadalmi erők hiányoznak, vagy felmondják a szolgálatot. Meg vagyok győződve, hogy az egész hadigondozó ügynek, beleértve az árvák gondozását is, igazán megfelelő módja csakis a pártfogói és tanácsadói intézménynek kiépítése, egy oly propaganda, amivel minél több embert nyerünk meg ennek a munkának és egyúttal kapcsolatba hozzuk a hatósági és egyesületi olyan faktorokkal, akik irányithatják, vezethetik és e

1 lenőrizhetik ebbsn a munkában és emellett egy olyan egységes szerezetnek létesítése, amely azután magától automaticze egyesítené, összhangba hozná az 22