Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-811

586 811. országos ülés 1918 j Ez volt utasításom. Én akkor más dolgokkal voltam legnagyobbrészt elfoglalva, de itt az ügyosztály jelentése hivatkozott arra, hogy amidőn — megnevezem az ügyészséget — a szolnoki kir. ügyész egyheti fogházra itélt árdrágítókat felterjesztett, akkor a 48875/1917. számú rendeletben megírtam a budapesti főügyésznek, hogy miután a közhangulatra káros lehet, ha árdrágító visszaélés vétsége miatt elitéltek büntetésének végrehajtása elhalasztatik, szíveskedjék intézkedni, hogy az ügyészség a halasztásra ilyenkor csak külön indokolt felterjesztéssel forduljon hozzám. Vagyis egyéni halasztást kérjen, ami megadatik a legsúlyosabb esetekben mindenkor, de nem az általános rovatos felterjesztésekben kérje a halasztást. Ezt a rendeletet nem az árdrágítók, sem pedig a hadseregszállítók kedvéért adtam ki. A statisztika meg fogja mondani,— és én követelem ennek a közzétételét — hogy hány büntetés nem lett végrehajtva, ós hogy milyen időponttól fogva kaptak halasztást. Megmondom, miért adtam ki ezt a rendeletet. Az előző igazságügyi kormány körülbelül 30000 pert indított meg Erdélyben, teljesen külön szervezet beállításával az úgynevezett csatalopások miatt. Mik voltak ezek? Egész községek lakossága, főleg otthonmaradt asszonyok, hadbavonultak családtagjai kerültek bűnvádi eljárás alá, mert amikor a mi hadseregünk elhagyta ezeket a székely, magyar, szász, oláh, vegyes falvakat, akkor az őrizet nélkül maradt egyes vagyontárgyakat magukhoz vették és tudatlanságukban megtartották később is, bár kihirdették, hogy vissza kell adni. Ezt indokoltnak tarthatom azokkal szemben, akik egyenesen szervezetten, mintegy az ellenséggel egyetértve fosztogattak. Azt azonban nem tartottam indokoltnak, hogy azokon a helyeken, ahol a jogrend megszűnt, ahol a magyar állam arról a területrőljóformán levette a kezét,mert elhagyta, ott azok, akik valami nagy jogi tudással nem rendelkeznek és az elhagyott vagyontárgyakat magukhoz veszik, ezek a minősített lopás büntetésével büntettessenek. Nem tartottam helyesnek, hogy 30000 esetben büntessünk meg embereket, amikor ennek a vége amúgy sem lehet más, mint amnesztia és hogy erre egész szervezetet tartsunk fenn. Miután megindultak az egyes bűnperek és sok asszony, akinek a férje hadbavonult, ült a fogházakban, elrendeltem, hogy ezeket azonnal szabadlábra helyezzék, elrendeltem ezen kirendelt szervezetek feloszlatását, elrendeltem a csatalopások miatt megindult ezer meg„ezer bűnper megszüntetését, jelentést tettem O felségének, hogy az ezen deliktum miatt már elitéltek királyi kegyelmet kapjanak, a további bűnperek pedig szűnjenek meg. O felsége ezt az előterjesztésemet elfogadta. Utódomnak jutott az a feladat, hogy a királyi kegyelem és pertörlés ezen munkája be legyen fejezve. Sohasem beszéltem erről, sohase hivalkodtam ezzel, hanem július 18-án, csütörtökön. tűrtem a rágalmakat, hogy én ezen intézkedéseket a hadseregszállítók és az árdrágítók érdekében tettem. Most t. képviselőtársam a Strasserné ügyéről szólt. A képviselő ur talán olvasta Sebess államtitkár ur nyilatkozatát. Strasserné büntetésének legnagyobb részét leülte, kiskorú gyermekei vannak és a börtön hivatalos orvosának bizonyítványa szerint egészségének legsúlyosabb ártalma nélkül nem maradhatott volna a fogházban. (Mozgás.) Kijelentem, hogy soha ez az ügy én elém nem került, soha senki ebben az ügyben nálam nem volt. Ezt az gügyét Sebess államtitkár ur superrevidiálta. Én egyáltalán nem foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, mert abban az időben választójoggal voltam elfoglalva. Mint minister, kénytelen voltam érte a felelősséget vállalni. Az ügyosztály azonban olyan utasítást kapott tőlem, hogy ilyen ügyekben a legszigorúbban járjon el. Nem én intézkedtem benne, de ha én intézkedtem volna, akkor se lenne benne szégyelni való, mert talán még nem tartunk ott, hogyha valaki hatósági orvosi bizonyitványnyal bizonyítja, hogy egészségének legsúlyosabb ártalmára van, ha tovább ott marad, akkor ne adassék meg neki a félbeszakítás, mikor már büntetésének r legnagyobb részét leülte. Ez felfogás dolga. Én, lehet, hogy nem adtam volna meg. Lehet. Azon szempontokból, amelyekre már voltam bátor hivatkozni, amely szempontokból szigorúbb voltam, mint mások. Az államtitkár ur helyesnek tartotta, hogy megadja; ez az ő dolga. Én az államtitkárt nem dezavuálhatam. Ez a Strasserné ügy. Semmi egyéb közöm nem volt hozzá, minthogy formálisan kellett érte viselnem a felelősséget. Az ilyen ügyekben mindig megbíztam teljesen az ügyosztályban, amint általánosságban ministersógem ideje alatt nem foglalkoztam az apróbb dolgokkal, azokban teljesen átengedtem a teret a főtisztviselőknek és magamnak csak az általános vezetést tartottam fenn. Meskó Zoltán: Szomorú, hogy ügyvódképviselők jártak el. Létay Ernő: Ki az az ügyvédképviselő? Meskó Zoltán: Sok volt! Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Vázsonyi Vilmos: Az rám nem tartozik. Forduljanak felvilágosításért azért, aki azt az ügyet superrevidálta. Ezekhez az urakhoz soha nem volt szerencsém. Volt annyi eszük, hogy nem jöttek hozzám. En csak megragadtam a közbeszólás alkalmát, hogy végre ezt a kérdést megvilágítsam. Ismétlem, én várom az igazságügyministerium részéről a hiteles statisztika közrebocsátását. A szakaszra vonatkozólag ismétlem, hogy a 8. pontnál a magam részéről a törlését indítványozom, mert a 9. pont szerint az már merőben felesleges.