Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-811
811. országos ülés 1918 j az igazságügymiüister ur nem lesz kegyes ezeket az adatokat nyilvánosságra hozni, mert kissé kedélytelen dolog ezekkel a számokkal való operálás. A magam részéről csak azt kívánom ez alkalommal megjegyezni, hogy azt a rendeletet, amelyet én annak idején kibocsátottam, a legnagyobb mértékben szintén félremagyarázták. En egyáltalában nem vagyok a felfedezője annak, hogy a két évig terjedő szabadságvesztés büntetések két évig elhalasztandók. Erre vonatkozólag három rendeletet adott ki már előzőleg az előző igazságügyminister. Tehát nem én fedeztem ezt fel. Azt sem fedeztem én fel, hogy a katonákkal köttetett egy egyezmény, amely szerint felfüggesztetnek bizonyos szabadságvesztés büntetési mértékig azoknak szabadságvesztés büntetései, akik katonai szolgálatot teljesítenek. Megjegyzem, a legtöbb baj a közbiztonság terén ebből a rendelkezésből származott, mert a legtöbb deliktumot azok a katonák követték el, akiknek már be kellett volna a fogházba vonulniok és akik kegyesek voltak katonaruhában elkövetni a közbiztonságra veszedelmes cselekményeket. Ezt az összes közbiztonsági közegek megerősítették. Azt terjesztették a nyilvánosság előtt, hogy az én rendeletemnek az a kitétele, hogy én megszüntettem a gyorsított és nem gyorsított eljárás közötti különbséget ezen két év keretén belül, azt eredményezte, hogy a csaló hadseregszállítók és árdrágítók — amint mondották — szabadon maradtak. Erre vonatkozólag kijelentem, hogy én rendeletemben igenis eltöröltem ezt a különbséget, de nem a hadseregszállítók és nem is az árdrágítók kedvéért; az árdrágítók kedvéért annál kevésbbé, mert már volt egy előző rendelet, amelyet nem én adtam ki, amely csupán a gyorsított eljárásra vonatkozó bűntetteket vonta külön rendelkezés alá. Ez az igazságügyrendelet megjelent az én igazságügyministerségem előtt. 3277. szám alatt 1917. április 17-én és ez a rendelet már csakis a gyorsított eljárás alá tartozó bűntettesekre vonatkozólag tartalmaz különleges intézkedéseket. Tehát az, hogy a kétévi szabadságvesztés ne legyen végrehajtva és hogy ezek ne csak egyénenként részesüljenek a szabadságvesztés elhalasztásának kedvezményében, hogy az u. n. rovatos felterjesztésekbe kerüljenek bele, nem az én gondolatom volt, azt előzőleg három rendelet szabályozta. Az én rendeletembe beletettem azt, hogy daczára annak, hogy valaki csak két évig terjedhető szabadságvesztésre van Ítélve, ha a közbiztonság érdeke vagy más fontos államérdek, a közérdek azt kívánja, hogy a szabadságvesztés büntetést elszenvedje, akkor annak daczára, hogy csak két évig terjedő szabadságvesztés büntetésre ítéltetett, az ítéletet rajta végre kell hajtani. Az ügyészségek ugy értelmezték ezt, hogy igenis fontos államérdeknek KÉPVH. NAPLÓ, 1910—1915. xu KÖTET. •Hús 18-án, csütörtökön. 585 nyilvánították, hogy aki a háború idején botrányt okozó visszaélést követett el, még a háború idején ülje le büntetését. Esetekre és aktákra fogok hivatkozni, ott vannak az igazságügyministeriumban, az igazságügyminister ur rendelkezése alatt, meggyőződhetik erről bárki. Amikor az én rendeletemet félremagyarázva, a szegedi kerületi börtönből jött egy felterjesztés, amely kérte, hogy hadviselés érdekei megsértésének büntette miatt elitélteknek — kiknek a nevét is felhozhatom: Katona Géza, Popovics Athanáz stb., teljesen mellékesek — büntetése szintén rendelet alapján megszakittassék, sajátkezüleg írtam rá az ügyosztály-javaslat aktájára, hogy rendeletem szerint, ha fontos államérdek követeli, hogy a büntetés végrehajtassák, a büntetést végre kell hajtani. Minthogy pedig én fontos állami érdeknek tartom azt . . . Jakabffy Elemér: Strassernénál volt ez? Vázsonyi Vilmos: Nagyon szívesen fogok beszélni, t. képviselő ur, Strassernéről és erről az egész rágalmazást akczióról. Nagyon köszönöm a közbeszólást. Meskó Zoltán: Erdekei bennünket. Vázsonyi Vilmos: Nagyon köszönöm, ha érdekli az urakat, először azonban erről beszélek. Igenis ráírtam erre az aktára, •— neveket mondtam, tessék megkeresni — hogy fontos államérdeknek tartom, hogy végrehajtassák az ítélet, ennélfogva az ügyosztály javaslatát nem fogadom el és elutasítom a megszakítás iránti kérelmet. Kezemben van különben az ügyosztály jelentése, mely bizonyítja azt, hogy rágalom, mintha én valaha más értelmezést adtam volna ennek a rendeletnek. Azok, akiknek én megtagadtam ez alkalommal az én aláírásommal, hogy szabadlábra kerüljenek, akkor, amikor eltávoztam, megkapták a büntetés elhalasztását. Erről, azonban nem szól a krónika. Általában egészen nyugodtan hivatkozom a VII. osztály vezetőire, tessék őket megkérdezni, hogy alattam sokkal szigorúbban kezelték a büntetés megszakítását, mint bárkinek az igazságügyministersége alatt. Megvolt erre a magam egyéni okom. Talán nem helyesen jártam el, hogy egyéni szempontokból szigorúan kezeltem ezt a kérdést, de nagyon tisztában voltam ezzel —, mert hiszen azelőtt még nem fordult elő, hogy ha egy igazságügyminister igazságügyministersége alatt valaki büntetésfélbeszakitást kapott, akkor ilyen »Strasserné!« közbekiáltásokkal akartak volna egyéni dolgokat, amelyeket nem ismernek, elbírálni — mondom, tisztában voltam ezzel, azért a legszigorúbban jártam el ezekben az ügyekben. Egészen nyugodtan hivatkozhatom ennek az ügyosztálynak a vezetőségére, — más igazságügyminister van ma ott — hogy én a legszigorúbban azt az utasítást adtam nekik, hogy sem árdrágítókat, sem pedig hadseregszállitókat — minthogy közérdekbe ütközőnek tartom, hogy ezek szabadlábon legyenek — ebbe a rovatos felterjesztésbe be ne vegyenek. 74