Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-810
810. országos ülés 1918 Julius 17-én, szerdán. 539 arra, hogy a női választójogot épen emiatt meg ne szavazza. Farkas Pál t. képviselőtársam egy más kifogást is tett az általános vita alkalmával elhangzott beszédemmel kapcsolatban. Kifogásolta nevezetesen azt az érvet, melyet a női választójog mellett felhoztam, a paczifizmus szempontját. Alérvnek nyilvánította azt, hogy a nő, mint ilyen, természetében rejlő hajlamánál fogva paczifista s hogy már ebből a szempontból is szükséges neki a köz vitelében részt biztosítani, mert ezáltal a paczifizmus eszméi a háborúnak az emberiség történetéből való kiküszöbölése, legalább az afelé való fejlődés fognak nagyobb előrehaladást tenni. Farkas Pál képviselő ur azt mondta, hogy emlékezzünk vissza a háború kiütésére, mikor is a nők a háborút dicsérők közé tartoztak, annak érdekében agitáltak. Nem tudom, honnan veszi a képviselő ur ezen tapasztalatait. En is jártam akkoriban szerte az országban és tanuja voltam a vasuti állomásokon azon lélekemelő jelenségeknek, melyek lefolytak, midőn a hadbavonultakat a nép apraja-nagyja kikísérte az indóházhoz, de én egyetlenegy nőt sem láttam semminemű társadalmi osztályból sem., aki lelkesedett volna a háborúért, aki a háború mellett izgatott volna, vagy mellette kedvet élesztett volna. Én ellenkezőleg a szomorú lemondásnak voltam tanuja, láttam a helyzetnek nagy megértését, azt, hogy a nők, művelt nők és egyszerű nők egyaránt belátták, hogy a haza veszélyben forog, a hazát tehát meg kell védeni. De egyikök sem lelkesedett a háborúért. Kényszerű kötelességből, méltóságos lemondással buzdították a férfiakat, hogy tegyék meg kötelességeiket, de a háborúért közülök senki sem lelkesedett. A nő meggyőződéses paczifista és ha bevonjuk őt az állami akarat kialakításába, ezen szerepét arra fogja felhasználni, hogy a háborút, a kultúrának ezt a tönkretevőjét minél inkább kiküszöbölje az emberiség történetéből. A vita során a mérleg serpenyőjébe dobtak egypár eléggé elhasznált érvet, melyekkel röviden foglalkozni kívánok. Felmerült az úgynevezett piedesztáí-érv, t. i. az, hogy féltsük a nőt a politika mételyétől, tartsuk őt magasabbra, ne rántsuk le a politikába. Rég letelt már az a kor, melybe Madáchnak egy t. képviselőtársam által idézett mondása beleillik, aki a középkori nőre azt mondotta, hogy: »drága csecsebecse, haszontalan, de szép s ez érdeme*. Ez a korszak rég letelt. A nők egyenrangú, komoly munkatársai a férfiúnak, résztvesznek a férfi küzdelmében a köztevékenység legkülönbözőbb terein, a nők eszerint kívánják szerepüket megítéltetni. Minthogy közkötelességeket teljesítenek, természetes, hogy a viszonközjogokban is részesedniök kell. Emiitették azután, hogy a családi életet mennyire befolyásolja, ha a nő szavazati jogot kap, mert a családi életnek nem szentelheti a szükséges időt, ha őt a politikába bevonjuk. Ez az érv az aktiv választójog tekintetében semmi sulylyal nem bír, mert ha valaki ötévenként lead egy szavazatot, az igazán nem olyan munkateljesítmény, mely a nőt elvonná a családi élet vitelétől. A passzív választójog szempontjából van a dolognak némi jelentősége. De felteszem a kérdést, hogy ha a gazdasági viszonyok hatása folytán megengedjük azt, hogy a nő tanítónő, tanárnő, orvosnő legyen s a nők az ipari és kereskedelmi pályák egész tömegén munkálkodjanak, miért épen ezt az egyetlenegy életpályát zárjuk el előlük, amelynek révén az állami akarat kialakulásába közvetlenül befolyhatnak ? Elvégre a képviselőség ép olyan tevékenység, mint bármely más köztevékenység. Miért épen ezt az egyetlenegy tevékenységet zárjuk el előlük? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Annyi bizonyos, hogyha a kérdés konkrét megoldására térünk át, a kérdés mai helyzete szerint a szelekczió terére kell lépnünk; ki kell I választanunk azokat a kategóriák, amelyeket már most szavazati joggal ruházunk fel. Ez a módja annak, hogy a nőket a választójog gyakorlásába beleneveljük. Ennél a kiválasztásnál két szempontot tartok irányadónak. Az első az értelmi képzettség szempontja. Maga a választói jog értelmi funkezió lévén, elsősorban azokat kell kiválasztanunk, akik azon az értelmi szinten állanak, hogy az államra nézve megnyugtató]ag folyhatnak be az állami közakarat kialakulásába. E tekintetben a ministerelnök ur javaslatával teljesen egyetértek, amelyben a négy polgári osztály és az ezzel egyenlő minősítés van elméleti kvalifikáczióként felállítva. Balogh Jenő t. képviselő ur javaslatában értelmi minősítés gyanánt a diploma-kvalifikácziókat ajánlja. Ez is helyes megoldás, csak arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogyha e diplomát teszszük az értelmi kvalifikáczió alapjává, akkor ezzel azon nők jelentékeny részét, akik nem lépnek gyakorlati életpályára és ezért diplomát nem szereznek, de egyébként megszerzik a magasabb értelmi képzettséget, kizárjuk a választójogból. Ezért tartom helyesebbnek a ministerelnök ur indítványát. A második szempont, amely a szelekcziónál lényeges, a családfentartás szempontja. Erre alapították többen javaslataikat, így Landauer és Teleszky t. képviselő urak. Itt hallottunk igen értékes disztinkeziókat Vázsonyi t. képviselő ur részéről is. A magam részéről a családfentartás szempontját fontosnak tartom és nézetem szerint ezeket a családfentartó nőket, akik a férfi helyett a családfentartás nagy munkáját magukra veszik, kell másodsorban a választójogban részesíteni. Landauer és Teleszky t. képviselő urak azonban a maguk formulájában fcúlszükre szabták a mértéket. Nevezetesen Teleszky t. képviselő ur felállította az abszolút összeférhetetlenséget a férj és a feleség szavazata kö68*
