Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-806
806, országos ülés 1918 Julius 9-én, kedden. 339 pedig egészen más volt az akadály. Az akadály egy többség volt, amelynek más politikája volt, mint nekünk; a mienk teljesen azonos volt 0 felségéével, ugy hogy teljes joggal kérhettük tőle a házfeloszlatást. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Akkor sem féltünk a népitélettől, most sem. Bíztunk volna akkor, bíztunk volna ma is abban, hogy a nagy többség nekünk adna igazat. Akkor azonban nem lehetett e fegyverhez nyúlni, mert nem volt meg az előfeltétel, ma pedig azért nem lehetett, mert nem adták meg nekünk az utolsó jterczben azt a felhatalmazást, amelyre számítottunk, ugy hogy nincs itt semmi következetlenség, semmi ellenmondás. Akkor volt többségünk, a háfeloszlatás tehát nem volt szükséges, most nem volt többségünk, tehát csak a házfeloszlatás vezethetett volna czélhoz. Ennyit kívántam Landauer Béla t. képviselő urnak válaszolni. Ezután rátérek Hegedüs Lóránt t. képviselő ur beszédére, aki, mint rendesen, szellemeskedett a választójog körül, anélkül hogy magának a kérdésnek lényegébe nagyon belemenne, és engem csipkedett. Csipkedett, elismerem, igen humánus, barátságos, kedves hangon, mely ellen semmi kifogásom nincs, amely ellen azonban mégis védekeznem kell. Azt mondja hogy beszéde nem olyan érdekes, mint amilyen azoké — megnevez azt hiszem engem és Apponyit, továbbá még néhány más ellenzéki vezért — akik folyton változtatják álláspontjukat, (Igás! Ugy van! jobbfelöl.) ugy hogy mindig meglepetés, hogy mit mondanak. O, aki mindig következetes, természetesen kissé unalmasabb is. Az ,igaz, hogy én tanultam, ezt nem is restellem. Álláspontom a választójog kérdésében fejlődött. De az már nem igaz, azt már a leghatározottabban visszautasítom, mintha nálam valami kapkodás lett volna, egy nap igy, másik nap ugy, hanem egy egészen következetes fejlődés azon meggyőződés felé, hogy az az egyetlen helyes konzervatív politika, ha minden perczben megcsináljuk azt, ami abban a perczben szükséges, hogy a legveszélyesebb konzervatív politika nemzeti szempontból az a makacs konokság, mely a szükséges elől el akar zárkózni, a szükségest visszaszorítja, mert épen ez idézi elő azután azokat a helyzeteket, melyek erősebbé válnak a belátásnál, melyek magukkal sodorják a nemzetet, ahol azután a gyors fejlődés, az ugrás foglalja el az organikus növés, az organikus fejlődés helyét. Ez az én meggyőződésein és ehhez a meggyőződéshez járul az, hogy maga a helyzet rohamosan változott. Mert a világháború valóban nem kicsiség. Egy világháború a maga irtózatos tanulságaival, idegrázó és mindent érintő komolyságával természetesen a választójog kérdésére is visszahat és igy igazán büszkén mondom, hogy tanultam, sőt restelnóm, szégyelleném, ha nem volnék képes tanulni ilyen nagy mestertől, mint a világtörténelem, amely szemünk előtt folyik és játszódik le. Ha t. képviselő ur beszéde esetleg nem olyan érdekes, mint lehetne az ő szellemességénél fogva, ennek egészen más oka van, mint az, hogy ő következetes. Hisz a következetesség csak fokozhatja az érdekességet. De ennek az oka az, hogy ő következetes, mint maga mondja, busz év óta hirdeti az általános választójogot és a demokratikus fejlődést és mégis húsz év óta erősiti azokat a pártokat, melyek a demokratikus fejlődésben, az általános választójogban látják a legnagyobb veszedelmet. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) Ezen ellenmondás cselekedet és beszéd között von le sokat az ő nyilatkozatából, mert csak az a beszéd érdekli komolyan az embert, amely tettet és cselekedetet van hivatva előkészíteni vagy megindokolni. De egy elmefuttatás, mely homlokegyenest ellentétben van cselekedeteinek hatásával, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) bármilyen szép legyen is, bármennyi tudás és szellem legyen benne, érdektelen és nem tudja az embereket lebilincselni. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy sajátságos konzervativizmusa van, egy kérdésről mindig csak egy nézete van, nekünk pedig más volt a hatalomra jutás előtt és a hatalomra jutás után (Igaz! Ugy van! jobb felől.) a házfeloszlatás kérdésében és abban a kérdésben, hogy vájjon helyes-e organikus választójogot most a háború alatt hozni. A házfeloszlatás kérdésében az én egyéni nézetem sohasem változott. Kezdettől mostanig abban a nézetben voltam, hogy a háború alatt házfeloszlatás csak akkor lehetséges, általános választást csak akkor szabad elfogadni, ha igazán nagyon nyomós érdekek azt sürgetően követelik. Csak azért, mert lejárt a törvényes idő. nem szabad, ha törvényes mód és eszköz van ennek elkerülésére; ha azonban szükséges, akkor el kell fogadni ezt a hátrányos dolgot is. Ez volt kezdettől végig az álláspontom. Az a frázis, mely a törvényben benne van, hogy erkölcsi lehetetlenség (Derültség és felkiáltások a jobboldalon: Apponyi mondta!) . . . Épen erről akarom azt mondani, amit keletkezéséről tudok. Ezt korántsem azért hozta akkor javaslatba Apponyi t. barátom, hogy egy konkrét veszélyt elhárítson az ellenzéktől, hisz az akkori t. ministerelnök ur igen lojálisán maga is ugyanazon az állásponton állt, amelyen az ellenzék, eszeágában sem volt akkor a házat feloszlatni . . . Gr. Tisza István: Most sincs! Gr. Andrássy Gyula: Máskép nem jött volna ő maga saját inicziativájára azzal a javaslattal, mely meghosszabbítja a mandátum idejét. Tehát nem egy nemlétező veszélyek elleni védelem kellett akkor, hanem Apponyi Albert t. barátomnak azon általam akkor is némileg túlzottnak tekintett közjogi skrupulusából eredt ez, hogy ő attól félt, hogy ha nincs benn a törvényben 43*
