Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

336 806. országos ülés 1918 Julius 9-én, kedden. dekesebb, legfontosabb nyilatkozatok iránt semminemű érdeklődést nem lehet ebben a házban látni. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ott sem volt senki!) B. Lévay Lajos: Onnan is csak két ember hallgatta! Gr. Andrássy Gyula: Itt mégis nagyobb arányban voltak képviselve, mint a munkapárton. (Zajos éllenmondások a jobboldalon.) Ma kivételesen itt van a t. munkapárt, mert ugy hallom, hogy vezére, gróf Tisza István, fog felszólalni ; máskülönben azonban csak gyéren van képviselve. Megszámláltam, hogy amikor gróf Apponyi Albert t. barátom beszélt, talán 20— 25-en voltak jelen a 220 tagú munkapártból. Zaj a jobboldalon.) Ez csak akként magyarázható, hogy ez a ház túlélte magát. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Nincs semmi összefüggése, semmi összeköttetése a nemzettel, egy zártkörű társaság, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) ahol sok a szomorú, az érdeklődést megölő emlék. Akik itt egymással szemben ülünk, 9 év óta ismerjük egymás nézeteit, egymás vitatkozási módját, nem vagyunk egymásra kíváncsiak ; {Mozgás a jobboldalon.) annyira nagy az ellentét sokszor közöttünk, hogy egymást meghallgatnunk kellemetlen; egy szóval ez egy magát túlélt társaság. (Zaj a jobboldalon.) Nincs meg az a komoly érdeklődés az ügyek iránt, az érdeklődés a vita iránt, mely a parlamenti életnek erőt, érdekességet ad, mely a népet, a nagy közvéleményt lebilincselni, vezetni képes. Persze hozzájárul ehhez a teljes érdektelenséghez az a különleges helyzet is, hogy tulajdonképen ez a javaslat, amely előttünk fekszik, melynek sorsa felett döntünk . . . Egy hang (a jobboldalon): Senkinek sem kell! Gr. Andrássy Gyula: . . . igaza van a képviselő urnak, senkinek sem kell. Nem kell a többségnek, mely most nyíltan hangoztatja, hogy neki nem kell. (Éllenmondások a jobboldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Gr. Andrássy Gyula: Ezt még bizonyítani sem kell. így ahogy van, nem igen kellhet a a t. kormánynak sem, mely alaposan módosította, megcsonkította azt a javaslatot, melyet meggyőződése teljes erejével, a maga aláírásával terjesztett a t. ministerelnök ur a ház elé, ugy hogy valami lelkes buzgalommal, nagy ügyszeretettel a kormány és pártja sem tekinthet erre a javaslatra, erre a mostani bizottsági jelentésre, mely a ministerelnök ur által benyújtott javaslatot törekszik czáfolni és annak hiányait törekszik kimutatni. Mi pedig ebben a javaslatban politikánk tönkretételét látjuk, melyhez politikai becsületünket kötöttük, (Zaj a jobboldalon.) tehát mi is csak ellenszenvvel jövünk ide, hogy lássuk azon gondolatok eltemetését, melyektől annyi szépet, annyi jót vártunk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De mégis fel kell szólalnom, nehogy azt higyjék, hogy abban a helyzetben, amelyben vagyok, elvesztem harczi kedvemet. Az a helyzet, hogy biztos kisebbségben, u. n. biztos megveretés elé nézünk, engem nem feszélyez a iegkevésbbé sem. mert tudom, hogy az az ügy, melyet képviselek, győzni fog. Csak attól félek, hogy későn; attól félek, hogy amikor győzni fog, akkor már nehezebb lesz megmenteni azokat a szent, konzervatív érdekeket, melyek most még biztosithatók volnának; attól félek, hogy akkor már mint elkésett, utószülött gyerek fog ez jönni és nem lesz képes a nemzetnek azt az életerőt megadni, amelyet ma spontán adna a nemzetnek. Mai felszólalásomban a részletekről nem is kívánok szólani. Az általános politikai helyzetről kívánok elsősorban pár megjegyzést tenni. Csak egy részletre akarok kiterjeszkedni, s ez a női választójog kérdése. Mielőtt ezt tenném, csak megjegyzem, hogy épen azért, mert a rész1 letekkel foglalkozni nem kívánok, Szilágyi t. képviselő ur beszédére sem terjeszkedhetem ki, kinek beszéde tulajdonképen nem is az általános vitához volt való, hanem a 2. §-hoz, a katonai jogczimekhez. Csak két megjegyzésem van beszédére. Az egyik az, hogy ő azt kérdezte, hogy miért aggódik gr. Apponyi t. barátom a magyar hadsereg jövője iránt. Azt mondja, hogy ehhez nincs joga. Van joga, legyen erről meggyőződve a t. képviselő ur. Két oknál fogva van joga. Először azért, — s ez természetes, — mert ő kevésbbé bizik ugy gr. Tisza István t. képviselőtársamban, mint a munkapárt azon tagjaiban, akik eddig a hadseregnek nemzeti irányban való fejlesztése ellen küzdöttek ... (Zajos ellenmondások és felkiáltások jobbfelöl: Az nem igaz! Felkiáltások a baloldalon: Közjogi hóbort! liészeg illúziók!) kevésbbé bizik ezekben, mint önmagában, aki egész életét ezen eszmének szentelte és hosszú évek során át küzdött érte odaadó lelkesedéssel, kitartással, feláldozva saját egyéni politikai érdekeit. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezt nem lehet csodálni. Szilágyi Lajos: Megvan, vagy nincs meg a magyar hadsereg? Carancziákat kívánunk! Gr. Andrássy Gyula: Másodszor pedig félti a magyar hadsereget attól az elalkuvási szellemtől, amelyet ő ma ebben a tárgyalásban megnyilvánulni látott. Lehet, hogy csalatkozni fog, remélem, hogy csalatkozni fog; remélem, hogy ebben a kérdésben több hátgerinczet fognak az illetékes tényezők kifejezésre juttatni, mint a választói jog kérdésében. (Mozgás és zaj a ]obboldalon.) Azonban érthető, hogy gróf Apponyi Albert t. barátom bizonyos aggálylyal néz a jövőbe (Felkiáltások balfelöl: Méltán!) és nem látja biztosítottnak azt, hogy az az erély, az az elhatározottság meglesz, amely nélkül megvalósítani ezt a magyar hadsereget nem fog lehetni. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy azt bárminő királyi ígéret megoldhatná;