Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-804

282 804. országos ülés 1918 Julius 4-én, csütörtökön csak az emberiség, hanem önmaga ellen is. Mert az ember először ember, azután magyar vagy más nemzetiségi. (Zaj a baloldalon.) Az általános emberi jogok sohasem sérthetők meg valamely nemzeti érdek kedvéért vagy az u. n. nemzeti szupremácziák és hegemóniák érdekében. Mert akkor az illető nép vagy nemzet — bármelyik legyen is az —• konfliktusba kerül az egész emberiséggel és önmagával azért, mert a ő speeziális akczessziv jogait kivánja érvényre juttatni. Pedig ezek a jogok nem lényegesek, mert az illető születhetett volna más nemzetiségnek is, igy tehát csak egy kvalitásról van szó. Ez nemcsak konfliktust jelent az embernek alapvető természeti jogával, de ezt szuprematikusnak is lehet mondani. Az egész háborúban hallj uk azt a j elszót mindenütt, hogy demokratikus önrendelkezési jogot kell adni minden népnek. Igazi kultúra egy népnél csak a saját anyanyelvén képzelhető, minden ezzel ellentétes intézkedés csak retrográd lépésnek tekinthető. Milyen szinben tűnnénk mi fel magyarok akkor, ha mi a magyar nyelvű állampolgároknak bizonyos előnyt adnánk a nem magyar ajkú, hazai élő nyelven beszélő népekkel szemben ? Az nem lehet, hogy előjogokban részesítsük a polgároknak azon részét, akik magyar nyelven beszélnek, azok felett, akik hazai élő nyelven beszélnek és nem magyar nyelven ? Többre nem reflektálok e tekintetben, mert bizom az országnak és a képviselőháznak humanisztikus felfogásában, abban, hogy a sovinizmus nem lehet erősebb, mint a humanizmus, mert különben az ellenkeznék az általános emberi jogokkal és az emberi öntudattal. T. ház ! Elismerem, hogy a javaslatban nyelvi szempontból van egy kis vívmány, olyan iczipiczi szikrácska, mint amilyen a kovaköves gyújtónál ki szokott pattanni. Az emberi szellemnek egy szikrája nem tudta még sem elfojtani azt, hogy végre-valahára a nem magyar nyelveket is elnevezték hazai nyelveknek. A megértésnek talán ez az első kis jele, az első szikrája, amikor elismerik a nem magyar nyelvet is hazai nyelvnek. Landauer Béla : Mindig elismerték ! Juriga Nándor: Megengedem, hogy sohasem tagadták. Nem vagyunk tehát idegenek ebben az országban. (Felkiáltások jobbfelöl: Persze hogy nem !) Annak is nagyon örülök, hogy ezt ilyen egyhangúlag elismerik, épen ezért be akarom bizonyítani, hogy mint a múltban sokszor hallottuk, hivatalosan is idegen ajkuaknak neveztettek, az előttünk fekvő javaslat indokolásában is idegeneknek vannak nevezve. (Zaj.) A törvén}

7

]'avaslat első §-hoz szóló indokolásban ez áll (olvassa) : »A magyarul tudáshoz való kötése azt eredményezné, hogy igen sok oly idegen ajkú állampolgár. . .« Hol van itt a logika % Létay Ernő : Itt nem hazai élő nyelvről van szó. Juriga Nándor : Hányszor mondták már itt a parlamentben, is, hogy idegen ajkú. Erdélyi Sándor: Ez nem azt jelenti, hogy idegen. Juriga Nándor: Ezt nem lehet kifacsarni. (Derültség.) Megfogtuk a madarat. (Derültség.) Arra kérem az urakat, ugy az újságírókat, ugy a parlamentet, mint az egész magyar közvéleményt, hogy amikor oly szépen adták tanúbizonyságát annak, hogy nem vagyunk idegenek, a törvényjavaslatban benne van, hát sohse nevezzenek minket idegeneknek, ne Írjanak bennünket idegenajkuaknak, mert ha folyton ezt mondják fejünknek és szivünknek, hogy idegenek vagyunk, akkor idegeneknek is fogják érezni magukat sokan, pedig ezt önök sem akarják. Olyan az, mintha valakinek folyton azt mondják, hogy tolvaj, akkor végre is azt fogja mondani, ha nincs becsületem, hát legyek tolvaj, vagy ha egy rossz diáknak folyton azt mondja a tanító, hogy nem tud a jók közé kapaszkodni, az is végre belenyugszik. Ha idegenajkuaknak mondanak bennünket akkor ez a szó sok szívben és lélekben visszhangra talál és idegeneknek fogják magukat érezni. Itt van az, aláhúzom, hogy hazai nyelv és soha többet, sem hivatalos nyomtatványban, sem okos, öntudatos ember beszédében, sem újságban, sem paralamentben ne mondják, hogy magyarok és idegenajkuak. (Mozgás. Félkiáltások: Nem magyar ajkúak !) De itt az van kinyomatva. Ábrahám Dezső: Sajtóhiba. Juriga Nándor: Contra factum non valet argumentum, a tény ellen nincs bizonyíték. Az, hogy hazai élő nyelv, bizonyos vívmány, de ha hazai élő nyelv a mienk, akkor oly jogot kell neki adni, mint egy hazai élő nyelvet megillet, (Felkiáltások a jobboldalon: És kötelességet is!) akkor minek hoznak nekem tolmácsot, hogy bizonyítsa, hogy hazai és élő nyelvemen tudok irni? (Felkiáltások : Másként nem lehet igazolni !) Hasonlóképen ebben a tekintetben megint egy igen veszedelmes kitételt találok. Azt, hogy a magyar nyelvnél nem kell megállapitani semmit a ministeri rendeletben, ha valaki abból tesz vizsgát és választó lesz, de már a szupremáczia, a hegemónia okából azt mondja az indokolás, hogy a minister megállapítja, hogy az illető vidéken müyen nyelvet beszélnek tömegesen. Tudjuk, hogy milyen lesz ez a megállapítás, Nem akarok a jövőre hivatkozni, mert a jövőt nem tudjuk, de a múlt bebizonyította, hogy nem tudjuk a nemzetiségi törvényt betartani, pedig direkt utasítás van és az idén az 50 éves jubileumát üljük meg annak, hogy meghozták; a mi népünket illetőleg pedig nincs végrehajtva egyetlen betűje sem. Kíváncsi vagyok, hogy az egyes kerületekben hogyan fogják megállapitani, hogy mily nyelvet beszélnek tömegesen. Vegyük, hogy egy választókerületben 5—10 község van, ahol nem magyar hazai élő nyelvet beszélnek és 15—20 község van magyar nyelvű, s akkor természetesen a jegyzőnek vagy a szolgabírónak felfogásától függ, hogy beszélnek-e tömegesen, pedig tudjuk a tendencziát : szupremáczia, hegemónia. A felfogástól függ, hogy tömegesen beszélik-e, pedig az egyiknek tömeges lesz, a másiknak nem. Ki