Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

62 779. országos ülés 1918 sát biztosítva nem látjuk, a leendő kormányalakulás iránt bizalmatlansággal viseltetünk és az indemnitásra vonatkozó törvényjavaslatot nem fogadjuk el. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Tisztelt képviselőház! Sem az előttem szóló igen tisztelt képviselő ur fejtegetéseivel, sem egyáltalán más politikai tartalmú nyilatkozatokkal, melyek e vita során elhangzottak, nem szándékozom behatóan foglalkozni, mert hiszen egy lemondott kormánynak az ügyek továbbvitelével megbízott tagja lévén, már nem vagyok abban a helyzetben, hogy kormányzati tekintélyivel szólalhassak fel és még nem vagyok abban a helyzetben, hogy azzal a teljes szabadsággal nyilatkozhassam, mely a hivatalától teljesen megvált képviselőt megilleti. Csak néhány rövid megjegyzést kötelességem mégis tenni, mindenekelőtt ennek az indemnitási javaslatnak alkotmányjogi jelentősége iránt. Nem vonom kétségbe azoknak a megjegyzéseknek, melyek az indemnitás feletti szavazást a kormány iránti bizalom kérdésével összekötik, némi alaposságát a magyar parlamentnek eddigi gyakorlata szerint; de erősen kétségbe vonom a dolog természete szerint. Mert ez a gyakorlat más parlamentekben nem fejlődött igy ki és én mindig sokkal jogosultabbnak tartottam azt a felfogást, mely a pénzmegszavazásokat nem köti össze mindenkor és szükségszerűen a bizalom kérdésével, (Helyeslés jobbra.) hanem az állami szükségletek objektív mérlegelésével — ámbár a magam részéről ezt a magyarországi parlamenti gyakorlatban eddig nem tapasztaltam. (Mozgás jobbról. Halljuk balról.) De a jelen esetben mégis csak egy szempont áll toronymagasságban mindezen elméletek és mindezen vitás felfogások felett: az alkotmányosságnak az az alaptétele, hogy az állami élet és az állam pénzügyi életének folytonosságáról gondoskodni kell, gondoskodni kell arról, hogy törvényszerű legyen az állami kiadások fedezésének és az állami bevételek beszedésének alapja. Ez olyan alkotmányos elv ... (Felkiáltások jobbról: Ezt mi mondtuk mindig! Zaj jobbfelöl.) én igazán nem tudom, hogy valami nevetségeset mondanék (Halljuk! Halljuk!) és azt hiszem, ezeknek a kijelentéseknek egy hibája lehet csak: hogy annyira közhely természetűek, hogy tulajdonkópen mondani sem kellene, ha kétségbe nem vonattak volna, vagy ha eltérő eljárás nem követtetett volna. Tehát minden ilyen kétes jellegű elméletnek toronymagasságban felette áll az, hogy lelépett kormánynak mindaddig, mig az ügyek vitelével meg van bizva, első elemi kötelessége, hogy megtegye az előterjesztéseket a képviselőháznak, melyek alkalmasak arra, hogy legális alapot nyerjen az állami élet pénzügyi tovább április 25-én, csütörtökön. vitele. Ennek a kötelességnek feleltünk meg, midőn az indemnitási javaslatot a tisztelt háznak átadtuk, a t. ház bölcsesége fog határozni, miként fog ezzel eljárni, miként fog erre nézve dönteni. Mondom, nem foglalkozom az előttem szólt t. képviselőtársamnak elméleti fejtegetéseivel, különösen nem azokkal, amelyeket a kormányunk által benyújtott választójogi javaslatra nézve adott elő azzal a bírálattal, melylyel a választójogi javaslatot abból a szempontból tárgyalta, hogy az nagyon is szűk, hogy az általános választói jog eszményétől nagyon is távol áll. Csak annyit ragadok ki belőle, — mert vannak e tételnek bizonyos konzekvencziái, — hogy ez a választójogi javaslat nem áll egyoldalúan valamely elmélet alapján, hanem már magában véve egy bizonyos kompromisszumnak eredménye, (Éllenmondások jobbfelöl.) melyet különböző felfogású politikai egyéniségek, különböző irányzatú társadalmi rétegek képviselői egymá3 közt létesítettek abból a czólból, hogy a nagy nemzeti érdekek megóvásával ezt a kérdést, a választójognak kérdését nyugvópontra juttassák, nem abban az értelemben, mintha bárminő választójogi törvényt alkotunk, nem volna többé senki, aki annál tágabbat vagy szűkebbet nem akarna, de abban az értelemben, hogy a jogkiterjesztés terén elmegyünk odáig, hogy nincsenek többé széles társadalmi rétegek, amelyek benső szükségletnek elemi erejével követelik annak újbóli napirendre tűzését, ugy, hogy a további agitácziók. melyek ekörül forognak, tényleges erőalapnak hiányában nem lesznek többé alkalmasak arra, hogy az országnak belső nyugalmát megzavarják. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ez volt a mi czélunk ennek a választójogi törvényjavaslatnak benyújtásával és konczepcziójával, ez volt a választójog megszületésének alajrja. Ebből kiindulólag én nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy teljesen oszszam a minister elnök ur felfogását, (Mozgás a jobboldalon.) bár a megegyezés létrejövetelét ebben a parlamentben e kérdés körül én is őszintén óhajtottam és sokkal előnyösebbnek tartanám, ha ez sikerülhetne, mint amilyennek tartom azt, hogy a néphez, illetve a választókhoz való apellálás utján kellene a kérdést megoldani. Természetesen vannak a megegyezés lehetőségének bizonyos határai, bár ezeket a batárokat nem mindenki egyformán állapítja meg. De, mint aki tudott azokról a tárgyalásokról, melyek folytak, nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy teljesen oszthassam az igen tisztelt ministerelnök urnak azt a felfogását . . - (Zajos félkiáltások jobbfelől : Bravó! Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) mely szerint a fenforgó differencziák már olyan csekélyek lettek volna, liogy azoknak áthidalása kis jóakarattal könnyű lett volna. (Zaj jobb•fe löl. Wekerle Sándor ministerelnök tagadólag