Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 51 juthasson a királyhoz és a királynéhoz és csi­náltak egy akcziót az osztrák gyermekeknek Magyarországon való nyaraltatása czéljából. Meskó Zoltán: A magyar gyermekek pedig éheznek! Fényes László: Ez a leghallatlanabb gon­dolat volt, amely leguj abban a sok jótékonyság közül felütötte a fejét. Azok, akik csakugyan áldoztak is erre a czélra, nagyon jószivvel áldoz­tak, hiszen az a czéljuk, hogy magyar gyer­mekeket nyaraltassanak. De bocsánatot kérek, egyenesen eltolódott ez az ügy más térre. A pénzt, azt mondták, ne a magyar belügy­ministeri umba adják, hanem Landwehr vezér­őrnagy úrhoz, az osztrák élelmezési ministerhez. Ez kapja a magyar gyermekek részére össze­adott milliókat és állítólag ki akarnak vinni 30.000 magyar gyermeket Ausztriába; ezzel szemben be akarnak hozni 150.000 ausztriai gyermeket mihozzánk. Ennek a 150.000 auszt­riai gyermeknek költségeit természetesen a »ge­meinsame Monarchie«, a közös hadsereg szállítói adják össze. Méltóztatnak a különbséget látni? A magyar gyermekek nyaralási költségét ma­gyar bankok adják össze, minthogy a bankok nyereségeiknek bizonyos mennyiségét úgyis jóté­kony czélra adják; ha erre kérik, erre adják s akkor nem adják másra, mert, mondom, meg van állapítva bizonyos kontingens jótékony czélra. Ellenben az osztrák gyermekek nyaral­tatási költségét közös kiadásnak teszik meg. El akarnak tehát idehozni 150.000 ausztriai gyermeket. Nem beszélek arról, hogy micsoda közegészségügyi veszedelmek származhatnak ebből; nem beszélek arról, hogy micsoda ano­mália fog itt életre kelni, akár jól tartjuk őket, akár nem. Ha jól tartjuk őket, akkor azt mondják majd: ugy-e, Magyarországon van minden, tejben, vajban fürdött a gyermekem az alatt az egy vagy két hónap alatt, amig ott lehetett; ha pedig nem tartjuk jól, akkor azt mondják, hogy kegyetlenül bántunk velük, agyon­éheztettük őket. A 150.000 gyermek között bizonyára lesz néhány haláleset is; micsoda skandalum lesz ebből! A mi kitűnő egészség­ügyi szolgálatunktól, amikor néhol minden 60 kilométernyire van egy doktorandus járásorvo­sunk, kitelik, hogy néhány helyen vörheny- vagy kanyaró-járvány üt ki és néhány gyermek el­jmsztul. Micsoda skandalizálódás lesz megint ebből! De most a kérdésnek még egy fontosabb vonatkozását kivánom szóbahozni. Behoznak osztrák gyermekeket ide és értesülésem szerint a tápanyáknak eddig fizetni akartak értük fejen­kint 60 koronát egy hónapra; most, ugy tudom, 40 koronára szálltak le. Ezek a tápanyák az állami gyermekmenhelyek tápanyái is, akiknek az állami gyermekmenhelyben' gyermekekért a magyar belügyministerium fizet havonta 10, mondd tíz koronát, illetve ha csecsemő, 14 ko­ronát, ha nagyobbacska, 12 koronát, ha kisebb, 10 koronát. Most ott lesz annak a tápanyának ölében két gyermek: egy magyar és egy osztrák; a magyar, az 10 koronás, az osztrák 40 koronás. Szabó István: Ez a kvóta nálunk! Fényes László: Mit méltóztatnak gondolni, hogy micsoda érzést kelt ez a magyar szülők­ben és a magyar katonákban? Mert ne tessék elfeledni, hogy a magyar állami menhely gyer­mekei árvák, nagy részben hősi halottak árvái. A katona, akit kiküldenek Flandriába szurony­rohamra, azt mondja: szuronyrohamra menjek azért, hogy a gyermekemért egy idegen asszony­nak fizessenek 10 koronát, aztán jönnek az osztrák gyermekek és fizessenek értük 40 koro­nát egy hónapra? Micsoda erkölcsi elégületlen­séget és lázadást szit ez az intézkedés! Más­részt pedig mit méltóztatik gondolni, hogy az a magyar parasztasszony a falun, aki csupán szeretetből, elnézésből is, meg hogy kis apró­pénzt kapjon a kezéhez, 10 koronáért eltartotta azt a gyermeket, a következő hónapokban, szeptem­berben ós októberben, amikor úgyis emelkedik a drágaság, el fogja 10 koronáért tartani? Nem. A pénzügyminister úrhoz fog menni a másik minister ur szeptemberben és októberben s annak ki kell izzadnia még 30 milliót, mert a tápanyák csak havi 20—30 koronáért tartják majd el az állami gyermekeket, különben behoz­nák a városba és itt tennének le 240.000 magyar árva gyermeket! Ez lesz az eredménye annak, hogy néhány ur stréberkedik és kitüntetést akar; ily alapon mennek Magyarországon a dolgok! (Ugy van!) És amikor józan érvekkel, egyszerűen, ahogy azt meg kell érteni, elmondjuk, hogy ez nem lehetséges, akkor hímeznek, hámoznak és tovább megy a dolog. Szigorú intézkedést kérek, kérem ennek a rettenetes ideának betiltását, én a magam részéről előre kijelentem, hogy a leg­nagyobb lazítást fogom elkövetni, ha ezt a ter­vet mégis keresztül akarják hajtani. (Helyeslés.) Még csak egy témára akarok rátérni, ame­lyet nem szabad szó nélkül hagynom és amelyet épen az imént pedzettem meg. Amikor a házba jöttem, — már nagyon régen volt, hisz azóta négy kormányt éltem keresztül (Derültség.) —, azzal jöttem, hogy első kötelességem a hadi özvegyeken és árvákon esett rettenetes igazságtalanság ellen szót emelni és követelni, hogy mindnyájunk lelkiismerete mozduljon meg, ne tűrjük tovább azt az igaz­ságtalanságot, hogy a katona hozzátartozói, felesége és gyermeke egy bizonyos mennyiségű segélyt kap, keveset, de mégis kap valamit, de ha a férj, az apa, elesett, hősi halált halt, bün­tetésből már csak negyedrészét kapják annak, amit addig keveset bár, de kaptak. ígéretet kaptam a javításra, a legkülönbözőbbet, de ma is az a helyzet, amely volt. (Mozgás.) A történelembe fog bekerülni az a gyalá­zat, amit a magyar kormányzat és a magyar országgyűlés a hadiárvákkal és özvegyekkel 7*

Next

/
Oldalképek
Tartalom