Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

52 779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. szemben elkövet, illetve eltűr. A tehetetlenségnek netovábbja, hogy amikor ezt konstatáljuk, amikor tudomásukra jut, akkor sem tesznek semmit; hiába a felszólalás, a követelés, mindent elodáznak. Azt szokták mondani, hogy a Hadi Gondozó segit. Bocsánatot kérek, a hadigondozónak semmi hatalma, hatásköre, jogköre nincs. Másrészt a statisztikára utalok: méltóztassék összeszámlálni, nagyon szép szám lesz, hogy mennyi a Hadigondozó vagy egyéb intézmény által megsegített hadiözvegyek és árvák száma és mivel segítették meg őket ? Viszont mennyi az özvegyek és árvák összes száma? (Mozgás.) Azt mégsem lehet tűrni, hogy az állam nyerészkedjék azon, hogy valakinek atyját lelőtték. Mert ha nem lőtték volna le, ha még élne, ha nem lett volna vitéz katona, a család az egész kis hadisegélyt kapná, de mert a kenyérkereső szuronyrohamra ment és elesett, megbüntetik és tiz korona ideiglenes államsegélyt és tizennégy koronát adnak az özvegynek és 1, mondd egy koronát a gyermeknek. (Nagy mozgás.) Ez a katonai ellátási dij. Szabó István: Nem érnek rá ezt megcsinálni. Fényes László: Ajánlottam a módját, hogy három nap alatt meg lehet csinálni a dolgot, Kállay Tamás: Azért mentünk el, mert nem tudtuk megcsinálni. (Nagy mozgás. Félkiáltások a baloldalon: Csak azért ?) Elnök: Csendet kérek! Fényes László: Egyszerűen lehet a dolgon segiteni. Hála az adminisztráczió lassúságának, a hadiözvegyek és árvák dijának legnagyobb része még ma sincs kiutalva, ha 1914-ben halt is meg az illető. (Mozgás.) Hála ós elismerés érte az adminisztrácziónak! Könnyű tehát a segítés: Generális rendeletet kell kiadni, hogy egyetlen egy hadiözvegynek és árvának nem szabad egy krajczár katonai ellátási dijat adni, nehogy túiélvezmény álljon be, »túl ne élvezzen « 15—20 koronát havonta. Viszont mindenütt megvan a hadiözvegyek és árvák lajstroma; meg kell, bogy legyen; akiknek eddig hadiözvegyi és árvái dijat adtak, azoknak adják meg ezentúl a rendes fikszen megállapított hadisegélyt. Két rendelet kell tehát hozzá, semmi más; meg lehet csinálni; bele fog kerülni az országnak évenként approximativ számítás szerint 50—60 millióba. (Mozgás.) Bocsánatot kérek, arra is rá akartam térni, . hogy szólítsuk fel a gyárakat, amelyek állami szubvencziót kapnak, — amiről most közbe tetszett szólani — hogy méltóztassanak lemondani a szubvenczióról, mert ha nem mondanak le, az illető vállalkozót, gyárost, az illető bankdirektor urakat, amennyiben katonáknak nem válnak be, hadimunkára fogják. (Helyeslés.) Nagyon jő hadimunkás lesz a 45 éves, jól táplált bankdirektor, nagyszerű hadimunkás lesz, ha nem akar kötelességének megfelelni, ha szembe helyezkedik a közszellemmel. Ez már többé nem lehet vita anyaga. (Ugy van!) Itt kell a terror és energia. Nem tudom, a mai szomorú politikai viszonyok közt mikor lesz ismét alkalmam az országgyűlés szine előtt felszólalnom. Megfenyegetem az urakat, hogy az első alkalommal megint felhozom e témát és amint ismerem kormányzatunkat és országgyűlésünket, félek, hogy ugyanúgy nem fog történni addig sem semmi, mint ahogy máig sem történt. (Mozgás.) Addig fogok kiabálni, amig egyszer csak meghallják — nem az én gyönge szavamat, hanem mert viszhangja fog kelni az országban mindenütt, amikor majd az öngyilkosságok, a falhoz csapott gyermekek száma meg fog szaporodni. (Mozgás.) Ezekben előtártam a panaszoknak egy részét, amikkel foglalkozni tudtam, amiket magamhoz tudtam ölelni. Mert hisz sokkal több a panasz, a jajsző, semhogy egy ember egy nap alatt mind elmondhatná. A választójogról, amely ma a politikai helyzetet felfordítja, elmondtam a magam véleményét délelőtt. Bespektálom azokat is, akiknek aggodalmaik vannak. Magam részéről a másik állásponton vagyok, a legszélsőbbön. Én mindenki részére követelem, de nem a forradalom, nem a terror utján, (Helyeslés a jobboldalon.) hanem a meggyőződés utján. Hiszem, hogy ezen az alapon is meg lehet és meg kell csinálni. (Helyeslés.) Arra kérem az országgyűlés tagjait, segítsenek abban, győzzük meg a népet, hogy lehet a meggyőzés erejével, erkölcsi erővel is megcsinálni a dolgot, nem szükséges a fizikai brutalitás. Felvetettem beszédemben számtalan kérdést, ahol egyetértettünk, ahol nincs vita köztünk. Legalább ezeket csinálják meg. Hogy nekünk a nép elhihesse: a többit is meg tudjuk együttesen oldani. De ha ehelyett azt látja a nép, hogy a hadiözvegyek dolgában, amelyben annyira egyetértünk, négy év óta nem történt semmi, akkor jogosan nem bizik bennünk. Sőt megtörtént az — bocsánatot kérek, hogy ez igy utólag jut eszembe —: maga az a minister ur, aki hangsúlyozta azt, hogy minden hősi halottnak koszorút a sírjára, aki hangsúlyozta, hogy minden elismerés megilleti a hősi halottat és mikor erre közbekiáltottam, hogy kenyeret adjanak az árváiknak, akkor azt mondta az a minister, hogy ez magától értetődő természetes dolog, mondom, ugyanaz a minister ur adott ki egy rendeletet, amely azt parancsolja, hogy egy szegény hadiözvegytől vonják meg a rendes járandóságát és utalják ki nyugdiját, mert az illetőnek férje hősi halott lett, miután pedig két évvel előbb lett hősi halott, mint ahogy a ministerium és a család megtudta, tehát mert két esztendeig élvezte ez az özvegy azt a nagyszerű fizetést és hamis jogalapon élvezte, addig ne adjanak ki neki egy krajczár nyűg-