Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

779 országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 45 azzal fejezem be ezt a témát, hogy a földmivelési kormányzat mostani ideiglenes vezetőjéhez vagy jövőbeli vezetőjéhez azt a kérést intézem, gondoskodjék, hogy legalább a következő évre megfelelő vetőmagunk legyen ugy zöldségnemüekből, mint egyébből. Fájdalom, igen sok helyütt a kukoriczát sem tudják elvetni, pedig ha azt nem kellő mennyiségben termeli Magyarország, ismét a legnagyobb bajokba kerül a zsirellátás, mely a liszt- és kenyérellátás után a legfontosabb ebben az országban. Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van az ország, mert mint a középeurópai hatalmak éléskamrája, kénytelen elsősorban Ausztriának, azután a többi szövetséges államainak is átadni élelmiszereiből. Szerény nézetem szerint egyetlen álláspont lehetséges: a minimális szükségletet biztosítani az országban és azután mindent, ami átadható, átadni Ausztriának és a nélkülöző szövetségeseknek. Azonban amikor ezt teszszük, jól meg kell nézni, hogy valóban csakugyan a nélkülözhetetlent megtartjuk-e, másodszor, hogy azokban az államokban, amelyeknek élelmiszert adunk, szintén olyan erősen restringálják-e a szükségleteket, egyrészt, másrészt pedig megcsinálj ák-e a rekvirálásokat, amelyekkel a magyar gazdaközönséget már-már torkon fojtogatják. Megmaradok mindjárt ennél a témánál. Tegnap Szabó István t. képviselőtársam figyelmeztette a kormányzat vezetőjét, hogy előbb-utóbb katasztrófához fog vezetni a rekvirálás mai módja és tempója. Magam is mindenfelé járok ki a földmivesek és kisgazdák közé, de azonkivül az ország legkülönbözőbb részeiből az adatok és panaszok temérdek mennyiségét kapom, Konstatálom, hogy a kormányzat elkövette azt a súlyos hibát, hogy nem a saját katonaságunkra bizta a rekvirálást, ha már katonaságra kellett bizni. A közigazgatás, fájdalom, szerény nézetem szerint, Magyarországon nagyon gyenge lábon áll. Ennek lett volna hivatása elvégezni a rekvirálást. Nem tudta elvégezni egyrészt azért, mert — elismerem — annyi dolga van, hogy ha minden jegyző és szolgabíró az úristen angyala volna, akkor sem lenne képes jól elvégezni a feladatát, másodszor azért, mert, fájdalom, távol állanak az angyalkáktól, — tisztelet a kivételnek. A katonaság igénybevétele sem indokolt, de ha talán indokoltnak látszik bizonyos helyen, olyan kormányzati baklövést tenni, hogy csehekkel, szlovénekkel, tehát olyanokkal végeztetik a rekvirálást, akik reánk agyarkodnak és irigykednek, valóban a legnagyobb közöny a dolgos nép iránt. Hogy miképen fest a gyakorlatban a rekvirálás és mi a közhit nemcsak a népben, de a hatóságban is, erre nézve bátor vagyok bemutatni egy dokumentumot Csongrád városból, tehát magyar vidékről (Olvassa) : »Meghagyás. X. Y. csongrádi lakosnak 836. szám alatt ezennel meghagyatik, hogy 348 kg. szalonnát vagy emberi élelmezésre alkalmas zsirt az országos közélelme, zési minister 75819/1918 számú, illetve a vármegyei alispán ur . . . számú rendeletére Csongrád község elöljáróságához a régi Serházba d. e. 8 és 12 óra között azonnal szállítson be. Egyben figyelmezteti, hogy amennyiben ezen felhívásnak eleget nem tenne, a kiküldött s már készenlétben álló katonaság fogja majd a zsir- és szalonna-rekvirálást elvégezni, amely nem lesz tekintettel a szükségletre, felkutat mindent és a háztartást a legszükségesebb egyéb készlettől is megfoszthatja, amit ma nem lehet pótolni. Á beszállítandó mennyiségek a házi és gazdasági szükségletre bejelentett sertések és a családtagok számának arányában rovattak ki. Aláírás. Községi elöljáróság. Pecsét.« Itt van azután az elismervény, hogy beszállított 150 kg-ot, mert az illetőnek nem volt több. Ez a magyar közigazgatásnak rettenetesen szomorú dokumentuma, fájdalom, nem áll egyedül. Ezt nem szándékosan kaptam ki, az adatok közé véletlenül belemarkolva, hozom itt fel. A közélelmezési ministernek idézett rendelete nem azt mondja, amit ez a meghagyás a rendeletnek szájába ad. A rendelet — ugy tudom — azt mondja, hogy igyekezzék a főispán mindenütt barátságos utón felszólítani a gazdaközönséget, hogy akinél zsir és szalonna van, szolgáltassa be, nehogy a kényszerű szabályszerű rekvirálást kelljen elrendelni, ami esetleg egyes alsó közegek atroczitásával történik. A meghagyás e helyett mint pozitívumot mondja ki, hogy be kell szállítani, mondván, hogy »te ennyit igényeltél, felteszem, hogy neked a duplája van meg, tehát amennyit igényeltél, azt szállítsd be, különben jön a katonaság, amely jogosítva van — és ez a valótlanság — még a nélkülözhetetlen mennyiséget is elvinni«. Engedelmet kérek, amikor tegnap Szabó István t. képviselőtársam komoly figyelmeztetést intézett a kormányhoz, közbekiáltottam, hogy felülről csinálják a forradalmat. Ez a papiros bizonyítja ezt. Ha attól a földmivescsaládtól, mely véres verejtékével, hajnaltól késő estig dolgozva, a 10 éves gyermektől a 70 éves öregemberig, előteremti földjének terményeit, elszednek mindent és annyit hagynak meg, amennyit a törvény és a szabályok szerint neki jogosítva van meghagyni és akkor azután azt mondják, »szolgáltass be annyit, amennyiről azt hiszik, hogy neked van még felesleged«, s tekintet nélkül arra, hogy van-e neki, vagy nincs, be kell szolgáltatnia, és ha nem tudja beadni, reá küldi a hatóság a katonaságot, vagy legalább is azzal fenyegeti, hogy a katonaságnak joga van elrekvirálni még azt is, amihez neki jussa van, ami nélkülözhetetlen élet_ szükséglete, — akkor, kérem, ez hatósági izgatás A család feje kint vérzik a háborúban, ha ugyan már nem rothadt el a földben, és akkor jön a hatóság és azt mondja : El fogjuk szedni mindenedet, nem fog maradni számodra semmi! Ilyen körülmények között még mindig békés polgár maradjon, még mindig csak a kötelességet ismerje az állampolgári jogok helyett ? Bocsánatot kérek,