Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

468 796. országos ülés 1918 június 20-án, csütörtökön. állapotainkról. (Halljuk 1 Halljuk !) Kezdeni legfelül. Ugy látom, hogy azokban, akik az ország vezetésére és kormányzására vannak hivatva, nincs meg a kellő elszántság, a kellő akarat, mely ilyen időkben okvetlenül szükséges ; nincs meg a határozottság és nincs meg a czéltudatosság. Nem csupán a kormányférfiakat értem. Ma már a mi dolgainkba igen magasállásu, hisztérikus dámák is beavatkoznak, és megtörtént az is, hogy az uralkodó családnak oly tagjai, kik egyébként senkinek sem tartoznak felelősséggel, szintén beavatkoznak a nemzetek sorsának intézésébe minden felelősség és minden erre való felhatalmazás nélkül. Ez jóindulatból is keletkezhetik, nem vonom kétségbe, de a népek sorsát nem ezek vannak hivatva intézni. Ma már nem olyan időket élünk, mint a feudális korban, midőn az uralkodók voltak, a kik a népek sorsát intézték. Ma már megértünk arra, ha másért nem, szenvedéseink árán, hogy mi magunk intézzük a magunk dolgát. (Ugy van! a haloldalon.) Ez a bizonytalanság, ez a csodálatos gyámoltalanság mind jobban és jobban hatja át ezt az országot. Ugy látom, hogy ez a hangulat Ausztriából kerekedett, talán a csehekkel szemben való magatartás révén, mert nekünk erre ebben az országban reális alapunk valóban nincs. Ezt bátran meg lehet állapitani. Mégis oly jelenségekkel találkozunk, mint amilyenek példának okáért a maiak. Hiszen ha minden ember annyira át volna hatva attól, hogy a békének legtermészetesebb eszköze a győzelem, akkor ilyen szomorú exczesszusok semmi esetre sem következnének be. De másutt is láthatjuk ennek a dezolácziónak jeleit. A képviselőházban a magyar nem tud a magyarra találni. Meskó Zoltán : Egészen ugy van ! Platthy György: Fátuma ennek a hazának, hogy ilyen időben ilyen képviselőháza van. Meskó Zoltán : Két gróf veszekszik egymással állandóan. Platthy György: Igaz, azt is lehetne mondani, hogy a mostani munkapárt többségre jutása a választás alkalmával, és azon erőszakos dolgok, melyeket az ellenzékkel szemben elkövettek, éreztetik hatásukat. Én e következményért nem hibáztatom csupán magát a munkapártot. Sajnos, a nemzet hibás, mely annak idején megfeledkezett arról, hogy lehetséges, hogy oly házat választ, melyre óriási feladatok fognak majd háramlani. Mert ha a nemzet annak idején tudta volna, hogy ily rettentő feladatok fognak a mostani képviselőházra háramlani és nem bocsátotta volna ]>rédául politikai felfogását, bizonyára máskép választotta volna meg az ország képviselőit. Ezért nem tudunk mi magyarok egymásra találni ebben a rettentő időben. Hiába mondja gróf Tisza István, — elhiszem a jóhiszeműségét — hogy tartsunk össze és igyekezzünk megkezdeni az együttmunkálkodást. Hiszen mindenki látja, hogy a legfőbb ideje volna nemcsak megkezdeni, mert annak már régen meg kellett volna lennie. De épen ő a fő akadálya annak, hogy ez az együttmunkálkodás. a magyarnak egymásra találása, mindeddig be nem következett. Nem mondom, hogy szándékosan akadályozta. A természete az, mely ezt a hatást kiváltja. Nem tudom, mikép gondolja ő azt a konczentrácziót, melyet tegnapi beszédében hangoztatott. A konczentráczió kell hogy megértésen alapuljon. De vájjon a munkapárt t. vezére tett-e már erről bizonyságot, hogy megértéssel is tud dolgozni? Mindenütt a saját akaratát kívánja érvényesíteni, mindenütt ezt tekinti legfőbb szabálynak és legfőbb törvénynek. Ez alajion nem fogunk egymásra találni. Megértésen kell alapulnia az együtt-munkálkodásnak és ezt önmegtagadás árán is, de meg kell csinálni. Ha nézzük, hogy hogyan terjed a társadalomban az erők dezolálása, az szintén nem biztató jelenség ránk nézve. A sajtó napikérdósekkel foglalkozik. Kérdem tisztelettel a sajtó képviselőitől, hogy — noha tudom, hogy a czenzura sokban lenyűgözte •— teljesítette-e azt az óriási feladatot, hogy megállapította volna az ország hadiczéljait, hogy egy erős általános közvéleményt keltett volna az országban, hogy tulajdonképen mi lesz az, ami e nagy háborúból az országra haszonként, eredményként, sikerként fog háramlani ? Nem volt elég bátor hozzá, pedig talán a czenzura is megengedte volna és a papír terjedelme is lehetővé tette volna, hogy az egyedüli hadiczélt, mely nem hódítást jelent, tűzte volna ki a nemzet elé legfőbb elérendő czélként és ez: az ország függetlenségének, régi szabadságának visszaszerzése. (Élénk helyeslés és tapsok a baloldalon.) Gyapay Pál: Jogainak visszaállítása! Platthy György: Igenis, el Ausztriától! Igenis kívánjuk a perszonális uniót, (Helyeslés a baloldalon.) állunk a pragmatika szankczió alapján, viseljük a pragmatika szankczióból folyó következményeket, de a közösügyektől, melyek 1867ben gyökeresedtek meg, szabadulni akarunk és vissza akarjuk szerezni a 67 előtti szabadságot, önállóságot és függetlenséget, (Helyeslés és taps a baloldalon.) ugy amint az 67 előtt papiroson megvolt. Ma azonban erőnk is lesz ahhoz, hogy az ne csupán papíron legyen meg. Meskó Zoltán: Nem szabad leszerelni! Platthy György: Tudom, hogy ezek talán túlerős hangok és tűlerős követelmények. Gyapay Pál: Vérrel szerzett jogaink! Platthy György: Nem fognak a t. munkapárti urak ezen következmények elől kitérhetni. Mikor önök a választók közé mennek, akár beszámolóra, akár más alkalommal, ma már önök is kénytelenek hangoztatni, hogy az országnak a magyar hadseregre, a gazdasági önállóságra szüksége van. En az ország háborús czéljai közé egy harmadikat is sorolok, azt, hogy a király lakjók Budapesten a magyar királyi udvartartás körében. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek volnának