Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

796, országos ülés 1918 június 20-án, csütörtökön. 467 tom tartott a házban, még nem merítik ki mindazt, ami ezután következik. Még mindig igen súlyos és az állam pénzügyi erejét erősen igénybe vevő feladatokat kell és pedig sürgősen, minél hamarább kielégíteni. Ezek között különösen három igényt tartok olyannak, amely nyomban és haladéirt alánul kielégítendő. Az egyik a biráké, mert elviselhetetlen az a gondolat, hogy a birói kar, amely a jogrend megőrzésére van hivatva, mély nyomorúságnak van kitéve. A másig igény a tanítóké, akik a népben a lelkesedést és a hazaszeretet tüzét vannak hivatva ápolni. Ezeknek is régóta hangzik a jajkiáltása és még mindig nem elégíttettek ki. (Ugy van! balról.) De van egy harmadik igény, amely még hangosabban kiált, és ez a katonatiszteknek lia nem is fizetésemelése, de legalább is háborús pótlékának sürgős felemelése, (Ugy van! balról.) Lehet, hogy az én tájékozásom egyoldalú ebben a kérdésben, de ahány katonatiszttel beszéltem, mindegyik elkeseredéssel nyilatkozott arról a szükkeblüségről, amelylyel Magyarország kormánya, képviselőháza — természetesen Ausztriáét is ide kell értenünk — a hazáért küzdő katonatisztekkel szemben tanusit. Ez nagyon sürgős feladat és kerüljön bármibe, azoknak a jogos, úgyszólván minimális igényét, akik érettünk és helyettünk küzdenek és véreznek, haladéktalanul ki kell elégíteni. (ügy van ! balról.) Nem tudom eléggé ajánlani a t. kormány figyelmébe ezen három igénynek a kielégítését, de elsősorban a katonatisztek igényét, mert hiszen a birák és a tanítók igényéről utcunque már többször volt szó és történt is bizonyos intézkedés. Meskó Zoltán : Sokan kimennek a frontra, mert nem bírnak itthon megélni! Platthy György: Arra vonatkozólag, hogy mit fogunk csinálni a mi sok adósságunkkal, semmiféle komolyabb tárgyalásba nem bocsátkozom, mert hiszen ez a feladat úgyszólván naprólnapra változik s ennélfogva az eszközök is naprólnapra választandók meg. Mindenesetre az a szomorú feladat hárul rám is, mint lelkiismeretes emberre, hogy ha én az igénybevett nagy hadikölesönök rentabilitását, kamatozását, azoknak értékét biztosítani óhajtom, mint ahogy azt akarnom is kell, mert hiszen a kölcsön aláírására én is buzdítottam, akkor gondolkoznom kell ezen nagy kölcsönök rentabilitásának a fedezetéről is. (Uyy van! bakói!) Ez a keserves feladat arra késztet engem, hogy a t. kormánynak ujabb olyan jövedelmi forrásokat jelöljek meg, amelyek kellőképen nincsenek még kiaknázva, amelyekhez azonban végső szükség esetében mégis folyamodnunk kell. iKét ilyen jövedelmi forrás kínálkozik: az egyik a monopóliumok, a másik az állami üzemek. A monopólium gyűlöletes, különösen mielőttünk, akik ebben is az állami omnipotencziának hatását és megerősödését látjuk. Ma azonban sokkal inkább meg tudok békélni .a monopóliummal, mint a központok garázdálkodásával. (Igaz ! ügy van!) Ha a kettő között kell választanom, akkor inkább a monopóliumot választom, mert ezen a réven több ember fog kenyérhez jutni. (Ugy van!) Amellett a monopóliumok jövedelméből nem csupán a monopóliumkezelők, hanem azok tulajdonosa is fognak rszesülni. Meskó Zoltán : Nem lesznek százezer koronás igazgatók ! Platthy György : A másik dolog, ami a mi gazdasági életünkbe szintén beilleszthető volna, a különböző állami üzemek kérdése. Odajutottunk, ahova jutottak a városok a maguk gazdálkodásával. Amikor a városok a maguk adójövedelméből nem voltak képesek kulturális és szocziális szükségleteiket fedezni, akkor a községi üzemekhez voltak kénytelenek folyamodni. Idejutottunk mi is. Az állam szintén kénytelen lesz az üzemekhez folyamodni és ezzel nem csupán a monopólium hasznát fogja zsebre vágni, nem csupán az árak helyes és arányos kialakítására fogunk befolyást gyakorolhatni, hanem az állam jövedelmét is gyarapítjuk, (ügy van! balról.) Hogy melyek legyenek azok az üzemek, amelyek elsősorban volnának állami kezelésbe veendők, arra nézve nem akarok nyilatkozni, mert nem akarok polémiába bocsátkozni a t. kereskedelemügyi minister úrral, aki múltkori beszédében Ábrahám Dezső t. képviselőtársamnak interpellácziójára válaszolva jónak látta egykét ilyen üzemet kiemelni. Én ezeknek az üzemeknek érdemét nem kifogásolom, vezetőik érdemét nagyra becsülöm. Azonban kétségtelen, hogy ha ezeket az iparágakat annakidején az állam vette volna kezébe, akkor egészen másként állanánk, ugy a katonaság, mint a polgári lakosság ellátása, de a jövedelem dolgában is. (Igaz! ügy van! a szélsőhaloldalon.) De mondom, nem ezekről az üzemekről kívánok beszélni. Van egész csomó olyan üzem, amelyet vagy államosítani kell vagy pedig magának az államnak kell az üzemet életbe léptetni. Nemrég közel volt a gondolat, hogy ha nem tudunk a bőriparral és a czipészekkel boldogulni, akkor állami műhelyek volnának létesítendők, ami már bizonyos tekintetben az áUami üzem megvalósítását is jelentené ezen a téren. Megjegyzem, hogy ez nem olyan uj dolog, mert Francziaorgzágban már három évvel ezelőtt működtek az állami czipőgyárak. Ha kellő időben meg tudtuk volna ragadni ezt a dolgot és nem hivatkoztunk volna megint a gazdasági liberalizmusra, akkor ma nem 600 koronáért, hanem rendes áron tudnánk czipőt vagy csizmát venni. Ismétlem, nem akarom ezekkel a magam meggyőződése szerint is kicsinyes dolgokkal elütni magát a nagy témát és ez az, hogy a monopóliumok szaporításával egyrészt, másrészt pedig az állami üzemek felállításával lehetne még sokkal legálisabb és sokkal általánosabb hasznot szerezni az országnak, mint amilyent a központok biztosítanak. (Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy beszédem befejezéséül egy általános képet fessek a mi köz59*