Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

796. országos ülés 1918 j íwius 20-án, csütörtökön. 463 abban kulminál, hogy a belügyministerium mindig a szolgabíró urnak ad igazat és minden fokon az a szempont érvényesül, hogy a főszolgabíró urnak kell, bogy igaza legyen, mert máskülönben nem tudja a tekintélyt fentartani. Itt egyedül és kizárólag megfelelő számú középfokú közigazgatási bíróság felállítása segíthet. (Helyeslés a szélsobáloldalon.) A kormánynak 1918 január 31-én előterjesztett programmja második részéhez óhajtván megtenni észrevételeimet, rátérek a ministerelnök ur azon kijelentésére, amelyet a birtokpolitika tekintetében tett. Kijelentése meglehetősen általánosságban mozog és nem lehet tudni, hogy mit foglal magában. A lényege e szavakban van: »Követelménye politikánknak, hogy a földbirtok kezünkben maradjon.« Ez lehet, hogy sokat jelent, de lehet, hogy nagyon keveset. Keveset abban az esetben, ha azt fogjuk mondani, hogy hiszen minden oly birtok a mi kezünkön van, amelyre a magyar hatóság keze, szuverenitása kiterjed. Nincs szó erről. Arról van szó, hogy a földbirtok azé legyen, aki abból él, azé legyen, aki szereti, akinek arra szüksége van, de semmi esetre se legyen azé, aki azzal spekulál, (Ugy van! Ugy van! a középen.) Es épen ezért szivrepespe várjuk az igazságügyi kormány kezdeményezését. Kezdeni kell azon, hogy a részvénytársasági jogot sürgősen meg kell reformálni. (Ugy van! a baloldalon.) Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy Heinrich Antal t. képviselőtársam felfogásában osztozzam, aki a mai teendők közé az általános polgári törvénykönyv, a kereskedelmi kódex, a büntető kódex nagy reformjának megoldását sorolta. Legyünk tisztában, mi ezekkel az igazán rendszert involváló nagy dolgokkal nem foglalkozhatunk. Örüljünk, ha be tudjuk foldozni a lyukat ott, ahol a legveszedelmesebbnek mutatkozik. Én tehát azon feladatok közül, amelyek az igazságügyi kormányra tartoznak, különösen kettőt ajánlok a t. minister ur figyelmébe. Az első a részvénytársasági jognak sürgős reformja két irányban. Az egyik már régen megérlelődött : megszüntetni azokat a visszaéléseket, amelyek a részvénytársaságoknál felburjánoztak és amelyek szindikátusok és egyéb, nem épen tisztáknak nevezhető üzletek révén a részvényesek ós az osztalék terhére folynak ós egyes igazgatósági és szindikátusi tagok indokolatlan és a részvényesek tőkéjén alapuló jogtalan meggazdagodására vezetnek. (Ugy van ! a baloldalon.) Ez nem helyes dolog. Szükségtelen rámutatnom a mai részvénytársasági jognak számos egyéb kinövésére. Tudom, hogy ez a matéria elő van készitve. De van a részvénytársasági jognak egy másik része, amely már a háború alatt érlelődött meg és ez az én nézetem szerint az, hogy nem szabad megengedni, hogy részvénytársaságok alakuljanak földbirtok vételére és földbirtokkal való spekulálásra, (Helyeslés.) hogy azt ugy, mint bármely más vagyont kezeljék. Mert az lehetséges, hogy közömbös a magyarra nézve : kinek kezében van az értékpapír, vagy valamely ipari vállalat, valamely foglalkozási ág; de különösen a jövő teherviselésre való tekintettel nem közömbös a magyarra nézve, hogy a föld kinek kezén van. (Ugy van! a baloldalon.) Ezt sokan hajlandók lesznek retrográd, sőt reakczionárius iránynak is nevezni. (Mozgás.) Nem ugy van! Méltóztatik tudni, hogy gazdasági téren többé annak a liberalizmusnak, amelyet épen gróf Tisza István beszéde hangoztatott, ma már semmi keresni valója nincs. Ma már gazdasági életben a liberalizmust tőből keresztülmetszette a szocziális érzés és aki ma még a gazdasági téren a liberális boldogulás híve, az nem lehet őszinte híve a szocziális haladásnak, nem lehet barátja a vagyoni és társadalmi kiegyenlítődésnek. Ez az irány tehát nem retrográd. Sehol a világon a földet oda nem dobják spekuláczió tárgyává oly kötetlenül, mint nálunk Magyarországon. Más sokkal fejlettebb államokban, hol a földnek még nagyobb értéke van mint nálunk, máris vannak megszorítások, még pedig nem a háborús időkből, hanem az ezt megelőző időkből is, nemcsak a földbirtokra, hanem a bérletekre vonatkozólag is. Minket pedig nemcsak az a veszedelem fenyeget, hogy a jövő gazdasági alakulás következtében nekünk úgyszólván csak a földünk fog megmaradni, hanem arra leszünk majd utalva, talán utasítva is, hogy a földből verjük ki mindazt, amit Magyarország termelni képes és ennek következtében be fog állani az az eset, hogy mi egyedül a föld termésére lévén utalva, a magyar földet fogjuk kiszolgáltatni azon millióknak, melyek a háborús nyereségekből most az országban összegyűltek (Igaz! Ugy van! balfelől.) és a magyar föld kész zsákmánya lesz azoknak a millióknak, melyek a részvénytársasági tőkében nem találják meg kamatoztatásukat, az ipari téren pedig a fellendülés útja el lévén zárva, természetesen kénytelenek lesznek magukat a földspekuláczióra odaadni. Ezt meg kell előzni. (Helyeslés balfelől.) En ugy vélem, hegy itt van már a legfőbb ideje, a tizenkettedik órája annak, hogy ilyen törvényjavaslattal foglalkozzunk. Ha méltóztattak arról gondolkodni, hogy a földbirtokforgalom bizonyos vármegyékben korlátoztassék, akkor tovább kell menni bátran ezen a téren és ki kell mondani, hogy a földbirtok nem lehet spekuláczió tárgya, hanem annak egyéb nagy nemzeti és közgazdasági jelentősége is van, amely sokkal kisebbértékü néhány milliomos kezén, mint ha az sok millió emberre fog kiterjedni. (Helyeslés balfelöl.) Már beszédem elején voltam bátor kiterjeszkedni arra, hogy a kisipar mily rendkivüli nehézségekkel küzd. Itt szintén nem csupán a kisipar szellemének megfelelő, hanem a többi,