Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

464 796, országos ülés 1918 június 20-án, csütörtökön. el nem zárható és ki nem rekeszthető demokratikus iránynak is megvannak a maga követelményei s ezt röviden akként jellemzem, hogy nem szabad többé a kisipart a nagytökével és a nagyiparral összefoglalni, hanem külön autonóm intézményekkel kell ellátni, hogy megtanuljon a maga lábán járni és maga gondoskodjék boldogulása eszközeiről. (Helyeslés balfelöl.) Egyelőre csak arról van szó, hogy a kisipar a megfelelő nyersanyaggal és szerszámokkal elláttassák. Nem tudom, hogy a t. kereskedelemügyi minister urnak, aki ebben a kérdésben — bevallom — elsőrangú tekintély, menynyiben fog sikerülni ez a törekvése. Én csak azt kötném a lelkére, hogy különösen a hadvezetőség előtt hangoztassa azt a gondolatot és szerezzen érvényt neki, hogy keleten, ahol mi leszerelünk, sokkal csekélyebb jelentősége van az ipari munkának, mely ezen leszereléssel kapcsolatos, mint itt bent az országban, ahol építeni akarunk. Ez magyarán mondva azt jelenti, hogy a mi iparososztagainkat nem szabad többé a galicziai vagy volhyniai leszerelési fronton foglalkoztatni, hanem haladéktalanul haza kell hozni, még pedig Magyarországba, s nem amint Sándor Pál tegnapi felszólalásából tudomásunk van róla, Magyarországból is az idevaló műszaki erőket és osztagokat vonatszámra naprólnapra kivinni Ausztriába. Ez azt jelenti, hogy az ipari munka ott folytatható; de jelenti azt is, hogy majd akkor, mikor mi is Magyarországon az ipar folytatását felvehetjük, nekünk már egy kész ausztriai iparral kell megküzdenünk, amely, miután ugy a nyersanyaghoz, mint a munkaerőhöz sokkal korábban jut, már kész áruval fog megjelenni a magyar piaczon, ennélfogva verni fogja ós versenyképességében meg fogja bénítani a magyar iparczikkeket. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Egy oly kijelentésével kell még foglalkoznom a t. minister urnak, melyről legtöbben beszélnek és épen azért bocsánatot kérek, ha én csak igen röviden fogok róla beszélni. Ez t. i. a mi gazdasági berendezkedésünk önállósága, elsősorban pedig az önálló vámterület. Azt mondta a t. ministerelnök ur. hogy ő nem kívánja Magyarországnak azt a szerepet, mely a remetének jutott, aki félrevonul és kontempláczióval tölti idejét. Azt gondolom, hogy a t. ministerelnök ur azokból, amiket ezen kijelentése előtt közvetlenül elmondott, más következtetésre fog jutni. 0 volt az, aki hangsúlyozta, hogy territoriális viszonyainknál fogva országunkat a nagy világforgalomból ki nem vonhatjuk. Ebből nem az következik, hogy nekünk a remete szerepe jut az önálló gazdasági berendezkedés esetén, hanem, ha szabad szintén hasonlattal élnem, annak a vendéglősnek szerepe, aki a legjártabb országút mellett épiti fel vendégfogadóját és jövőtől-menőtől egyaránt megveszi a maga legális hasznát. Vagyis, ha való az, amint elismerem, hogy való, hogy mi a bagdad-hamburgi nagy országútnak pont közepén vagyunk, akkor nekünk ennek további következményeit is le kell vonnunk. Kizárt dolog, hogy ez az ország a remete szerepére vállalkoznék, vagy bárki is akadna, aki ilyen szerepet akarna szánni az ország közgazdaságának. Ellenkezőleg: ki kell állnunk az országútra és ott kell megvámolnunk mindent, ami akár keletről, akár nyugatról országunkon keresztül megy és ha azt itthon felhasználni nem tudjuk, ugy kell tovább adnunk, hogy abból Magyarországnak is a maga közgazdasági haszna meglegyen. (Helyeslés balfelöl.) Ezt azonban vámterület nélkül nem lehet megcsinálni. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Amig akad a kontinensen egy állam, mely a maga gazdasági életét külön vámterülettel fogja megvédelmezni, addig Magyarország sem maradhat szuverenitásának ezen követelménye és annak megvalósítása nélkül. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Egészen más, ha valaki arra az álláspontra helyezkedik, hogy következzék be a szabad kereskedelem ideje. Érről lehet tudományosan vagy teoreticze beszélni. Mindaddig azonban, mig azt látjuk, hogy más államok, melyek gazdaságilag még gyengébbek, mint Magyarország, iparukat és gazdaságukat a vámterület által és az önálló gazdasági vámterület eszméjéből kiinduló gazdasági szerződésekkel biztosítják, valóságos öngyilkosság arra gondolni, hogy ez az ország pedig majd más gazdasági törvények szerint fog boldogulhatni. Nem ugy van. Mihelyt az ukrán gazdasági szerződós érezteti a maga hatását, már annak visszahatásaként a magyar gazdasági szerződésnek egészen másként kell kialakulnia, mint azt eredetileg kontemplálták és be kell következnie az önálló vámterülettel járó ipari és gazdasági védelemnek is. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Sok szó esik Németországgal folyó gazdasági tárgyalásainkról is. Paasche, Payer, Hertling, de még a mi külügyministerünk, gróf Burián nyilatkozata is a legnagyobb meglepetést, talán szabad azt is mondanom, hogy sok tekintetben megbotránkozást is okozott Magyarország közvéleményében. Nem tudom pl. megérteni, hogy akár Payer államtitkár ur, akár Paasche, az ipari szövetség elnöke, honnan meriti azt a bátorságot, hogy Magyarországról ugy beszél, mint egy leigázott, legalább is gazdaságilag leigázott országról és szinte ellenmondás nélkül diktálja ezen ország jövő gazdasági kialakulásának képét, sőt nem csupán a gazdasági kialakulásét, hanem a katonai és a politikai kialakulásét is. Ezek az urak, akik egyébként rendkívül tapasztalt, nagytudásu emberek, lehetnek a maguk országa dolgában igen avatottak és elsőrendüek, de ezen nyilatkozatukból azt kell megállapítanom, hogy Magyarország dolgáról viszont tájékozatlanok. Ezt a tájékozatlanságot két okra vezetem vissza. Vagy ők maguk nem