Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

448 796. országos ülés 1918 inius 20-án, csütörtökön. beszerzési csoportokra bizzák ellátását, inert azok a maguk szervezete miatt a legjobb akarat mellett sem felelhetnek meg a czélnak. Nemcsak elismerem, de állítom, hogy ugy a ministerelnök ur, mint mind a ministcr urak, igen nagy jóakarattal vannak a tisztviselők iránt, ami természetes is. Azonban képtelen helyzetben vannak, mert pénzügyileg nem birja az állam a több terhet és mihelyt több pénzt ad, több bankót hoz forgalomba, részben a pénz értéke rögtön csökken, részben az ám értéke emelkedik. Mindez a mellett az elv mellett szól, hogy tessék tehát az állami hatalomból adni a tisztviselőknek. Az 1000 koronás ruhasegély helyett sokkal jobb volna, ha természetben posztót juttatnának nekik. Az 1000 koronán úgyis legfeljebb csak egy öltözet ruhát és egy-két inget vehetnek maguknak. Tessék elmenni a gácsi posztógyárba, vagy abba a posztógyárba, amely azt a szövetet csinálja és közvetlenül az ott rekvirálva megvásárolt szövetet adni át a tisztviselőknek. Ez az államnak sokkal kevesebb pénzébe kerül, a tisztviselőknek pedig sokkal nagyobb érték jut a kezükbe. En beszéltem a textilipar legnagyobb vezetőivel, amikor a ruhaés posztókérdést tanulmányoztam és azt a meglepő kijelentést hallottam tőlük, hogy ők a nagykereskedőknek 35—48—54 koronáért adják el a most gyártott legjobb minőségű posztó méterjét. Ha ez tény, mint ahogy nincs okom kételkedni ezeknek a bankelnököknek és textilgyári igazgatóknak a kijelentésében, akkor itt 300—400%-os árdrágulással állunk szemközt, mert annak a posztónak a méterje a közvetitő kereskedelem kezén 200—300 korona lesz. Az államnak módjában van, hogy igénybe vegye a hatalmát és rögtön a gyárnál lefoglalja a posztót, nehogy az a kereskedelem kezébe jusson. Ha az állam ebbe belemegy, amint hogy nézetem szerint előbb-utóbb bele kell mennie, akkor először is ott a gyárban kell a termelést ellenőriznie, nehogy ugy járjunk, mint a papírgyárakban, ahol amikor a ministerelnök ur elrendelte a hivatalos állami felügyelet mellett való gyártást, egyszerre eltörtek a turbinák. Tehát ne törjenek el sem a posztógyárakban, sem másutt a turbinák vagy a szövőszékek, hanem igenis dolgozzanak azok a gyárak. Egyrészt tehát a termelést kell ellenőrizni, — fájdalom, elég rokkant tisztünk van, aki alkalmas erre a feladatra — másfelől az elosztást magát rögtön a megfelelő szerveknek kell átadni. Például minden nagyobb városban kijelölni néhány kereskedőt, akik abból a tisztviselői posztóból kapnak nyugta ellenében és nyugta mellett adják a tisztviselőknek. Ennek a megszervezése igazán nem nehéz dolog. Az állam is jobban jár, mert kevesebb bankót kell nyomatnia és hogy a tisztviselők mennyivel jobban járnak, arról nem is kell beszélni. Tudom, hogy ma minimális mennyiségű posztó és len áll rendelkezésünkre, ugy hogy úgyszólván lehetetlen az egyenlő elosztás, mert hiszen alig jutna egy embernek tenyérnyi darab a posztóból. egy pár élelmezési vagy beszerzési csoportnak, mint épen a honvédelmi ministerium beszerzési csoportjának, amely Budapesten nagyon jól működik, mert megfelelő hatalom van a kezében, a többi azonban ennek hiányában alig jelent segítséget. Arra is rá kell mutatnom, hogy a beszerzés* csoportok nem bánnak egyenlően a tisztviselőkkel és a napidíj ásókkal. A nyugdijasok pedig nem is tagjai. A minister ur kijelentette, hogy a napidijasok ugyanazon elbírálás alá esnek, mint a tisztviselők. Itt van a budapesti pénzügyi alkalmazottak beszerzési csoportjának 81. és 82. számú árukörlevele. Ezekben vannak felsorolva czikkek, amelyeket a tisztviselők beszerezhetnek : Albertkeksz, árpakása, bab, Kornidesz-féle cseresznyeiz és így tovább. De egyes czikkeknél az a megjegyzés olvasható, hogy azok csak tisztviselők részére járnak, napidijasoknak és ideiglenes alkalmazottaknak nem. így pl. a 81. számú körlevélben g) alatt olvasható : szent István sör, egy palaczk ;] K 20 fillér, csak tisztviselőknek; itt van a 82. számú körlevélben egy doboz szardínia 2 K 70 fillér, csak tisztviselőknek, azután : »maradékárusitás, kizárólag tisztviselők részére«. Engedelmet kérek, azokra a maradékokra épen az a napidíjas szorul rá elsősorban. Vájjon az a szardínia, amelyet, ha'íjó, igazán elég olcsón lehet ott kapni, s amely annak a családnak tápláló vacsorát adhat, nem kell hogy épen ugy járjon annak a napidijasnak és ideiglenes alkalmazottnak? Ezt a különbségtevést nemcsak ebben az egy esetben látni, de igen sok esetben. A beszerzési csoportoknak épen az a bajuk és épen az az érv támogat engem az állami utalványozás követelésében, hogy a beszerzési csoportok körül is mindenben a magasabbrangu tisztviselőket jobban szolgálják ki és minél lejebb haladunk a lajtorján, annál rosszabb a kiszolgálás. Engedelmet kérek, ugyebár, a kiutalt fizetés mindenkinek egyforma minőségben jár, ugyanolyan értékű papírpénzben. Mihelyt állami utalványozás utján történik a czikkek szétosztása, akkor itt sem lesz különbségtevés, hanem mindenki a maga utalványa alapján annál a kereskedőnél, akihez a pénzügyigazgatóság és a központ együttesen kiutalja a szövetet vagy mondjuk, a tarhonyát — amennyit ki tud adni — egyformán, egyforma minőségben és súlyban fogja azt megkapni. A gyomorban nincs rangkülönbség; a napidíj ásnak és a napidíj as gyermekének a gyomra épen olyan, mint a magasrangu tisztviselőé, mint mindnyájunké. Azzal a különbséggel legfeljebb, hogy a magasrangu tisztviselő mégis, nagyon ritkán ugyan, de jut egy-egy jobb falathoz, a kisebbrangu tisztviselő ellenben igazán csak a legprimitívebb élelmezési czikkeket szerezheti be magának még akkor is, ha az állam fogja ellátni . A tisztviselők maguk is az állami ellátás mellett vannak. Minden gyűlésükön, minden szaklapjukban arról beszélnek és írnak, hogy nem