Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

796. országos ülés 1918 június 20-án, csütörtökön. 449 Meglehetősen alaposan belenéztem ezekbe a kérdésekbe és minden érvvel számot vetettem. De még mindig jobb, ha, mondjuk, ezer tisztviselő közül, akit nem tudok mind ellátni szövettel, adok egyelőre és rögtön annak a nyolczvannak, akinek a számára van szövet, mondván : egyezzetek meg ti tisztviselők egymás között, kinek van inkább szüksége szövetre. Mert akinek inkább szövet kell, az nem. fog kapni most czipőt, akinek inkább czipőre van szüksége, az nem jut most posztóhoz. De még ha sorshúzás utján osztanák ki, akkor is sokkal jobb volna, mint a lánczkereskedelemnek adni oda a posztót, hogy annak a révén jusson szövethez az a nyolczvan tisztviselő, aki de facto a végén szövetet fog vásárolni. Ma egész posztóanyagunk a lánczkereskedelem kezében van, különben nem lehetne 200 korona egy méter posztó. Elismerem, hogy ma a legnagyobb kérdés a posztó és vászon kérdése. A többi czikknél, a szénnél, zsirnál, fánál, petróleumnál, czukornál mind könnyen keresztülvihető az általam javasolt mód épen a központok meglevő szervezete alapján, csak a posztó és lenáruknál van némi nehézség. De akkor is még mindig jobb ezt a kis mennyiséget közvetlenül hatóságilag juttatni a tisztviselőknek, mert ha az ellenőrizhetetlen közvetitő kereskedelem kezébe kerül, akkor egyáltalán nem képesek szövetet venni, maguknak a ruhasegélyből. Nagy hiány van fehérnemüekben is. Maga a katonaság is közegészségügyi szempontból rendkivül szomorú helyzetben van, mert fehérnemű hiányában az élősdiek sokkal könnyebben ellepik a ruhát és igy könnyen terjesztenek betegségeket, ragályokat. Fokozni kellene a lentermelést. Utalok arra, hogy a magyar nép azelőtt óriási kenderés lentermesztéssel foglalkozott és minden faluban megvannak még ma is a rokkák. Az öreg asszonyok könnyen meg tudnák tanitani a fiatalokat szövésre. Mért nem fordulunk ehhez? A nép csak néhány esztendeje tett le a saját maga szőtt viseléséről, mert a gyárak konkurrencziája révén olyan olcsó volt a vászon, hogy abszolúte nem fizette ki magát a házi előállítás. Én nem látom, jjedig meglehetősen járom a falvakat, hogy valami nagy lentermelés történt volna. Miért nem csinálják ezeket a gazdasági felügyelők, gazdasági egyesületek révén? Miért nem ád kedvezéseket az állam és miért nem gondoskodik a kereskedelmi ministerium idejében rokkákról, hogy őszszel a megtermett lent fel lehesesn dolgozni? Egy hang (a jobboldalon) : Tolna megyében csinálták a főispán kezdeményezésére ! Fényes László : Akkor ez annak a főispánnak az érdeme, de ezt államilag kellene eszközölni. Ez az, amire az állani politikájának gondolnia kell és ezt kellene szervezni az egész országban. Hiszen a hadsereget csak igy láthatjuk el feh érneművel jés igy azután tudnánk adni a tisztviselőknek is. És kérdem : csak ma, a háború negyedik esztendejében kell e kérdésekre gondolni ? Hol voltak kormányaink e négy esztendő alatt ? Ki felelős azért, hogy mindez nem történt meg már KEPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIX. KÖTET. eddig is ? Hiszen az a kétségbeejtő lassúság, az az impotenczia, melylyel e kérdéseket kezelik, ez viszi a nemzetet legjobban a kétségbeesésbe. Ily vezetés mellett nem birja ki azon szenvedéseket, melyeket a háború amúgy is túlontúl rak rá. Én újból, minden bennem a kérdés iránt meglevő szeretettel és a kormányon ülő minister urak személye iránt érzett tisztelettel nagyon kérem őket, ne dobják el azt az elvet, hogy kötelező állami ellátással biztosítsák a tisztviselők megélhetését és a hivatali működés folytonosságát. Ha nem fogunk ez elv gyakorlati megvalósítására rátérni, akkor én rendkívül szomorúnak látom a tisztviselői kar nyomorúságának majdani kiforrását, mert az a nyomorúság, amely ma az országban a tisztviselők között forrong, ki fog forrni és nagyon szomorú, nagyon végzetes következményű eredménynyel járhat. (Mozgás.) Áttérek a román állami iskolák létesítésére, mint egyikére azon kormánycselekedeteknek, amelyekben a kormányt szerintem a legnagyobb elismerés illeti meg. Gróf Apponyi Albert felismerte a veszélyt és gyakorlati energiával inaugurálta a román nemzetiségi iskolák államosítását. Teljes elismeréssel adózom a jelenlegi kultuszminister urnak, aki kijelentette, hogy ezt folytatni fogja. Azoknak, akik a román betörésnél ott voltak és figyelemmel kisérték az ott történteket, méltán ökölbe szorult a kezük, látva azt, hogy az akkori kormány és elődei, tehát a szabadelvüpárti és a későbbi munkapárti kormányok mily végzetes szerencsétlenségbe vitték, mily bűnös lejtőn vezették a magyar állam kultusz-érdekeit. Lehelyeztek tanfelügyelőket, hogy ellenőrizzék a román felekezeti iskolák tanításait. Ezek az ellenőrzők, szubvencziókkal támogatott tanítók és papok, voltak ott a magyar állameszme képviselői, s a falvakban, a három nemzetiségi megyében, a jegyzőkkel együtt, 65—72%-ban pártoltak át az ellenséghez. (Mozgás.) Hogy egyebet ne említsek. Fogaras megyében 48 pap közül 36, 28 tanitó közül 19 szökött át az ellenséghez (Mozgás.) és a nagyszebeni érseki egyházfőmegye dignitáriusai közül — ezeknek területén volt épen a román betörés — akiknek alkalmuk volt átszökni, ha hazafiságuk megengedte, 220—230 szökött át az ellenséghez, pap, tanitó és világi egyházfő. Megborzadtam, amikor gróf Tisza István tiltakozott gróf Apponyi Albert és gróf Zichy János kultuszminister ur román iskolapolitikáj a ellen. Hiszen ha valakinek, akkor neki és pártjának igazán hallgatnia kellene, mert éreznie kell azt a rettenetes mulasztást, amit elkövetett a béke fejlődés lehetősége idejében, midőn állami pénzen támogatta az izgatókat, akik az első alkalmat felhasználták arra, hogy híveikkel átszökjenek az ellenséghez. Itt vagyok én együtt a németekkel. A németek e kérdésben ugyanezen állásponton voltak. Itt vagyok én együtt a hadiérdekkel. Vájjon nem hadiérdek-e az, hogy ne taníthassanak a magyar állam területén olyan tanítók és papok, ne mér57