Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-795
795. országos ülés 1918 június 19-én, szerdán. 425 A t. képviselő ur azzal a kihivó modorával, amelylyel mindig támadja az ellenfeleit. (Igaz! Ugy van! balfelől. Zajos ellenmondások a jobboldalon.) E tekintetben egyhangú véleményben van az egész ellenzék, az ellenzéknek minden árnyalata és ebben a véleményben volt az összes ellenzék, mióta egyáltalában t. képviselő úrral szemben állt hosszú politikai pályafutása alatt. Mindig kivétel nélkül az volt a közhangulat és köztudat, hogy a t. képviselő ur oly agresszív, hogy az ő agresszivitása nagyon nehézzé teszi az objektív parlamenti tárgyalást. Azután a t. képviselő ur a saját múltját, politikai jellemét megdicséri, hogy őt mindig csak a haza legszentebb érdekei vezették, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) és ezt teszi, visszautasítva azt az állításomat, mely szerint, hegy ha ő vetette volna fel a hősök választójogát, akkor csakugyan őt csak melléhez élők vezethették volna. Ebből ő valami támadást olvas ki. Én bizony nagyon sokszor támadtam a t. képviselő urat, fogom is támadni ez életben valószínűleg még gyakran, de ilyen módon sohasem szoktam szándékokat gyanúsítani, pláne olyan valamihez, ami meg sem történt, nem kapcsolok valami lesújtó támadást. Egyébként ennek az értelme világos. Én azt mondtam, hogy abban az esetben, ha ő hozta volna fel, ő, aki nem kívánja a hősök választójogát, inert azt veszélyesnek tartotta, akkor semmi más, mint mellékczél nem vezethette volna. De mikor mi abban a nézetben voltunk, hogy az okvetlenül szükséges és ezt felhoztuk, akkor nincs joga senkinek minket azzal megvádolni, mint a t. képviselő ur tette, hogy bennünket csak az a czél vezetett, hogy az akkori kormánynak nehézségeket csináljunk. Mikor tehát én ezt a passzust írtam, eszem ágában sem volt őt meggyanúsítani. Teljesen felesleges volt tehát az ő politikai múltjának önmaga által való megdicsérése, mert ez alkalommal nem támadtam és ha ezt az alkalmat egyik képviselő ur, Kozma képviselő ur, arra használta fel, hogy azt mondja, hogy én pedig elvesztettem politikai tekintélyemet, arra legyen szabad Tisza István szokott mondatával válaszolni, hogy erre csak egy feleletem van : szánalmas mosoly. (Helyeslés balfelől.) De szerencsére ezzel a reám nézve oly antipatikus személyi vitatkozáson átgázoltam és odajutottam, ahol az ő beszéde kapcsán már egy magasabb, objektívebb politikai kérdést kell tisztáznom. A t. képviselő ur szememre veti, — és az a fő kifogása — hogyan jutottam én abba a helyzetbe, hogy a megegyezést akadályozzam. Azt mondja, megint elvesztett egy illúziót. Kötelességem lehető rövidséggel megmagyarázni, hogy miért nem vettem részt ebben a megegyezésben. Az én egész belpolitikai magamtartásának most egy vezércsillaga van és ez az, hogy olyan közállapotokat kívánok teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a nemzet azt a borzalmas harezot. amelyet reárőKÉPVH. NAPLÓ 1910.—1915. XXXIX. KÖTET. szakoltak, kiállja edzett idegrendszerrel, kiállja anélkül, hogy a társadalmi rend, a belső béke megbomoljék. Ez az érdek ahhoz vezet elsősorban, hogy olyan politikát kívánjak, amelynek czélja a nép széles rétegeinek kielégítése. Nem a most itt a házban ülő politikai pártok egymásközti harcza fogja veszélyeztetni a nemzet ellenállási kéj>ességét. (Ugy van! a baloldalon.) Bármilyen ellentétben álljunk pl. Tisza István t. képviselő ur és én, a végső esetben mégis meg fogjuk tudni egymást érteni, mikor az ország nagy érdekeiről van szó, mert mind a ketten és mindazok a pártok, amelyek itt ülnek, annyit vesztenek az országgal együtt, hogy nem lehet elválasztani sorsukat, érdeküket az országtól. A nehézség és a veszély abban ál], hogy ezt az irtózatos hosszú küzdelmet azok is, akiknek kevesebb a vesztem valójuk az országban, mint nekünk, azok, akik éheznek, — mert mi nem éhezünk — azok a nagy tömegek, akik éheznek, szenvednek, ilyen lelkinyugalomma] fogják-e kiállani ? Azoknak kell a lelkiállapotát tekintetbe venni s ez kutyakötelessége minden magyar politikusnak . . . (ügy van I Ugy van! balfelől.) Fényes László: Ez nem lázítás. Gr. Andrássy Gyula: ... minden politikai pártnak. Nekem az a meggyőződésem, hogy ha a kormány erre a házra akar mindenesetre támaszkodni, ha fél a házfeloszlatástól, ha az impulzusokat nem a pártpolitikai kereteken kívülről veszi és nem törekszik a nagy rétegekkel való harmóniára, hanem a pártokkal való harmóniára és az ezzel a házzal való kormányzásra : akkor, sajnos, nem lesz képes a nagy tömegekben azt a megnyugvást teremtem, amely elkerülhetetlen kelléke annak, hogy a sok és nehéz szenvedés között türelemmel hozzák továbbra is az áldozatokat. (Nagy zaj a baloldalon.) Gr. Hadik János : A reakezió az izgatás. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől. Derültség jobb felől.) Gr. Andrássy Gyula : Hiszen ha nézzük ennek a képviselőháznak a keletkezését, hát teljesen eltekintek most a visszaélésektől, amelyek annak idején felderítettek, ha tisztán csak azt nézzük, hogy milyen politikai konstelláczió mellett keletkezett ez a ház, akkor azt kell konstatálni, hogy az egy konzervatív reakezió volt az akkori Justhféle radikalizmussal szemben. Ez a konzervatív reakezió megcsontosodott egy erőteljes pártszervezetben, ez ma is uralkodik itt. Ma pedig egész más politikára van szükség. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Ma sokkal messzebbmenő szocziális érzékre,. . . Hock János : Száz évet haladtunk négy év alatt ! Gr. Andrássy Gyula: ... sokkal nagyobb reformkedvre és bátorságra van szükség. Ettől a háztól, anélkül, hogy önmagát megtagadná, ezt a bátrabb politikát nem várom. Ezért mondtam én, hogy amennyiben mégis lehetne ennek a kormánynak politikája számára a választójog kérdésében és a többi kérdésben is 54
