Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

408 795. országos ülés 1918 nélkül kapnak, ugy tudom. 1200 koronát. Na­gyon kérem a t. közoktatásügyi minister urat, hogy ezt az egyenlőtlenséget egyenlítse ki, egy­forma arányt állapítson meg, ne nézze azt, hogy felekezeti vagy állami tanitó-e az illető, hiszen mindegyik az egyetemes magyar nemzeti kul­túra érdekét szolgálja. Ha azok a fentartó tes­tületek, felekezetek és községek nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy tanítóiknak fizeté­sét ugy egészítsék ki, mint az állam a maga tanítóinak fizetését, akkor egészítse ki azt az állam egyenlő színvonalra az állami tanító­kéval. Ezzel nagy egyenlőségi elv jut diadalra és ennek révén az a tanulság is, hogy nincs kü­lönbség aközt, aki az államnak tanit és aközt, aki a felekezetnek tanit, mert voltakép min­denki az államnak, az egyetemes magyar nem­zeti érdeknek tanit. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ilyen fizetéskiegészitéseknél és segítségeknél ne vonjunk válaszfalakat, hanem egy irányelvet tartsunk meg: hogy mindenki, aki az egyetemes nemzeti közérdek szerint munkása az államnak, alapvetője a jövő nemzedékek boldogulásának, egyformán legyen díjazva. T. ház! Rátérek az iparosok helyzetére. A t. minister ur, kit üdvözölni szerencsém van, Szterényi József kereskedelemügyi minister ur hosszú munkássága óta, mely évtizedekre nyúlik, ugy szerepel, mint az iparosságnak első pár­tolója. A legutóbbi időkben rendeleteket adott ki, melyek a magyar kisiparosságnak működé­sét, üzleti körét, tevékenységét megszorítják. Ezeket a rendeleteket nem perhorreszkálom, szükség is volt rájuk, azonban a végrehajtási módozatokra és a kisipar gyámolitására nézve legyen szabad egyetmást elmondanom és a minister urnak szives figyelmébe ajánlanom. Vissza kell tekintenem a múltba, amikor még a t. [minister ur nem volt minister és velünk együtt az ellenzék padjain küzdött, nem az előző Eszterházy-kormánynyal, hanem a Tisza kormánynyal szemben, mikor a háború kitört. Azt hiszem, egyetértünk a t. minister úrral abban, hogy a háború első évében a kisipar nagyon kevés támogatásban részesült, ez a támo­gatás mondhatni a semmivel volt egyenlő. A hadiszállításokból a magyar kisipar mondhatni hulladékokat, morzsákat, alamizsnát kapott. Vol­tak olyan iparágak, melyek egyáltalában nem prosperáltak a háború első évében, sőt ma sem, melyek, hogy ugy mondjam, holt iparágak, ilyen uz épitő, kőmives, ács, bútorasztalos, harisnya­kötő, kékfestő, gyapjufonó, lakatos és sok más ipar. Ezeknek az iparágaknak művelői, ha nem katonák, otthon vannak és nyomorognak, ha pedig katonák, be vannak osztva a szélrózsa minden irányában bizonyos hadi kötelékekbe. Ezen iparágak mellett, melyeknek fellendí­tését, a boldogulásba való bevezetését ón első és fontos feladatnak tartom, voltak és vannak oly iparágak, melyek a háborúban bizonyos anyagi janiiis 19-én, szerdán. nyereséghez és tőkéhez jutottak. Ilyen volt a czipész- és csizmadiaiparosmesterség és ilyen volt a szabómesterség. A háború első éveiben a czipészek, csizma­diák jóformán arra voltak kárhoztatva, hogy a hadseregszállitási munkákból kapják azt a nagyon kicsi mennyiséget, amely nekik jutott. Ezt a kis mennyiséget is ugy dolgozták fel, hogy a mun­káért kapott ár nem volt arányban az elvégzett munkával. Nagyon kevés volt az az összeg, amit kaptak és kapnak ma is. Ismerek ipartestület kötelékében működő bakancskészitő-szövetkeze­teket, nemcsak városomban, hanem vidékemben többet is, ahol még ma sem kapják meg a kellő árat az elvégzett munkáért és azért dolgoznak az illetők, hogy fel legyenek mentve. Ismerek a szabóiparban ipartestületeket, tehát megbízható testületek körében működő csoportokat, melyek azért dolgoznak, hogy az illetők, kik becsületes és legalább is olyan jó végeznek, hogy annál jobbat az osztrák ipar sem tudna produkálni, fel legyenek mentve és igy családjukat is nagyobb biztonságban tudhassák. Itt feltétlenül változtatásnak kell történnie. A kadiifjar keretében a magyar kisipart olyan működési térhez kell juttatni, olyan feldolgo­zandó anyagmennyiséget kell neki adni, amely arányban áll azzal a nagy béráldozattal és ön­feláldozással, melyet a mi fiaink a harctéren hoznak. Nemcsak az iparosokóval, kik közül sokan ott véreznek közelebbi és távolabbi harcz­mezőkön, hanem azzal a béráldozattal álljon arányban a magyar iparosságnak juttatott munka, amelyet az egész magyar nemzet kivesz a harezmezőn, mert a magyar nemzetnek a kis­gazda osztály mellett egyik legértékesebb elemét képezi, épen a kisiparos osztály. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hock János: Katonát mi adunk többet, szállítani az osztrákok szállítanak ! Kún Béla: Jelenleg, amikor árdrágításról beszélünk, a czipész-, a csizmadia-, a szabóipar terén, egyúttal lehetetlenség elzárkóznunk annak nyilt konstatálása elől, hogy ezt az árdrágítást a viszonyok természetes következményei terem­tették meg. Bocsánatot kérek, t. minister ur, a háború első évében nem juthatott a kisiparos elegendő anyaghoz; nem jut ma sem. Neki min­dent sokkal drágábban kellett megszereznie, mint amit illő ár szerint adnia kellett volna az anyagért. Az illető kisiparosnak a megélhetésé­hez szükséges czikkeket, amelyeket a termelő adott, kezdve a kenyéren, folytatva a tejen, a tojáson és más életszükségleti czikkeken, mind drágábban kellett beszereznie, mint amennyi a normális ár szerint követelhető lett volna. Nem kapott elegendő anyagot, nem kapott elegendő munkát. Hát igy kénytelen volt ahhoz az esz­közhöz fordulni, hogy azt az anyagot, amit ka­pott uzsora áron a bőrközponttól vagy, nem tudom, kerülő utakon, csempészés folytán innen vagy amonnan, olyan árért dolgozza fel, amely

Next

/
Oldalképek
Tartalom