Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

795. országos ülés 1918 június l9-én, szerdán. 407 és amelynek határait ma még tudnunk sem lehet, hacsak a kormány kellő elővigyázattal és a szükségletek és kötelességek kellő felismerésével rögtönösen nem cselekszik abban az irányban, hogy minden jogos kérést, jogos követelést megoldjon ma, nem pedig holnap. (TJgy van! a szélsőbáloldalon.) T. képviselőház! A tisztviselőket kétfelé választom. Vannak állami és törvényhatósági tisztviselők. Az állami tisztviselőkről való gondoskodás az állam kötelessége elsősorban, de állítom, hogy a törvényhatósági tisztviselőkről való gondoskodás is közvetve szintén az állam kötelessége. TJgy a városi, mint a megyei törvényhatóságok a maguk erejéből képtelenek azokat a nagy igényeket kielégiteni, melyek jogosan felhangzanak a küzködő és szenvedő tisztviselők részéről. Különösen a városi törvényhatóságok oly nagy pótadóteherrel küzködnek a háború folytán hónapról hónapra, napról napra rájuk hárított kötelezettségek miatt, hogy a tisztviselők jogos igényeit kielégiteni képtelenek. Hiszen csak az én városomra hivatkozom, amely termelő nagy város az Alföld kellős közepén, Hódmezővásárhelyre. Ott a pótadó manap 113%. A háború előtt volt 81%. Az állam kötelességünkké tette az összes rekvirálások végzését a mi költségünkön. A tisztviselők helyzetét többször javítottuk, annak daczára mindig és mindig kopogtatnak a törvényhatóság ajtaján. Lehetetlen sziv és lélek szerint elzárkózni e kívánságok elől, de hogyha az adózó népre háruló pótadó terhét nézzük, akkor viszont ott van a tilalomfa, hogy a tisztviselők kérését vagy nem képes a törvényhatóság teljesíteni, vagy pedig csak abban az esetben, hogyha egyúttal saját dolgozó és különböző közvetett és közvetlen adókkal anélkül is agyonsanyargatott népességét ujabb pótadó terhekkel rójja meg. Ezen az állapoton gyökeresen segiteni kell; nem szabad engedni, hogy e városok közönsége és polgársága szembeállittassék a tisztviselő sereggel. Vagy megszavazom a tisztviselők jogos követelését, vagy nem. Ha megszavazom, akkor emelem a pótadó terhét, amely alatt leroskad a városi polgárság, ha pedig nem szavazom meg, akkor lelkiismeretem szerint méltánytalanságot követek el a készpénzből élő tisztviselő osztálylyal szemben. Itt valami kibontakozási utat kell találni és ez nem lehet más, mint a városoknak nagyobb állami segítséggel való gyámolitása, mint eddig történt. Ami a bírák helyzetét illeti, hozzájárulok a határozati javaslathoz, amelyet gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam benyújtott, hogy külön birói status állíttassák fel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem teszek itt különbséget tisztviselő és tisztviselő között. Am legyenek egyforma a statusban. Tudom, hogy mindannyian becsületesen dolgoznak, kitartó munkával, önfeláldozással, anyagi küzködések és nehézségek közt, de a bírákat mégis kiakarom venni a rendes statusból és külön statust akarok részükre teremteni, ez nem mondható annak, mint hogyha a birói status révén a többieket akarnám jogi és anyagi hátránynyal sújtani. Minden tisztviselő első kötelessége, hogy a köz érdekét tartja szem előtt; minden tisztviselő első kötelessége a közérdeket szolgálni és a magánérdeket háttérbe szoritani, de ha ez igaz, százszorosan igaz a biró életében. Abban a városban, amelyben ón élek, vannak városi tisztviselők, akik egyúttal kisebb termelési funkeziót is végeznek. Hogy a biró egyúttal termelő is legyen, vagyis jogos mellékfoglalkozást is űzhessen, az szinte ki van zárva. Ha tehát valakit segítünk külön jogkedvezménynyel, külön anyagi segítséggel, akkor elsősorban a független magyar bíróság az, amelyen segiteni kell, amelynek részére külön birói statust kell létesíteni. (TJgy van! a szélsőbáloldalon.) Fényes László: Mindnyájunk érdeke, az egész országé. Kún Béla: T. ház! Amit a vasutasok, a postások, a tanárok és a tanítók végeznek, az mind külön érdemlapra való munka. Az volt a háború előtt; fokozottan az a háború nehéz megpróbáltatásainak napjaiban. Végleges rendezés kell ezeknek a szegény gyötrődő embereknek anyagi felsegitése körül. Nem toldozás és foldozás, nem népgyűlés, — mert hiszen annak lehet nevezni — amelyet rendeznek most már a különböző tisztviselő osztályok, nem minden ujabb követelésre ujabb ministeri Ígéret vagy ujabb ajándék, hanem általános és végleges rendezés kell. Ezt követeli nemcsak a tisztviselői kar érdeke, hanem a magyar állam tekintélye és méltósága is. Hock János: Nem fizetésemelés, hanem megélhetés kell nekik! Fényes László: Azért kell a kötelező állami ellátás. Kún Béla: Tartottak gyűlést a birák, zajongó és nem kérő, hanem követelő hangon; tartottak gyűlést legutóbb a tanítók, szintén követelő hangon, tartottak ugyanigy a postások és tartani fognak a jövőben még inkább, minél tovább folyik a háború. Ha azt akarjuk, hogy a fronton győzelmesen tovább harczoljanak katonáink, akkor a belső megelégedettséget is munkálnunk kell és ennek nagy ügyét kell szolgálnunk. A belső megelégedettség munkálása pedig azon szocziális problémáknak megoldásában áll, melyek szerintem szorosan hozzáfüződnek a legfőbb hadviselés érdekéhez, elsősorban tehát a küzködő tisztviselők érdekeinek gyökeres megóvása. A tanítók ügyéről szólva a legutóbbi gyűlésen szóvátétetett, hogy a felekezeti tanítók hátrányban vannak az állami tanítókkal szemben. Az állami tanítók fizetésük arányában kapnak bizonyos államsegélyt, a felekezeti tanítók pedig szolgálati viszonyaikra való tekintet