Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

392 795. országos ülés 1918 junins 19-én, szerdán. fognak olyanokkal, akik ma is fennen hirdetik ultranaczionalista tendencziáikat. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl.) Ezek a megbeszélések eredményre nem vezettek. Alig hogy véget értek tárgyalásaim, bekövetkezett a háború és én azt hiszem, hogy minden tekintetben csak megerősített bennünket abban a kettős törekvésben, amelyet az imént jeleztem, abban, hogy igyekezzünk magunkhoz vonni a jogos érdekeiket minden téren figyelembe vevő és testvéri kézzel kiegyenlítő, gondozó politika által az ország nem magyar ajkú hű honpolgárait, de az eddiginél sokkal szigorúbb eszközökkel lépjünk fel a többiekkel szemben. (Helyeslés.) Ma már egészen máskép Ítélhetünk meg két dolgot. Az egyik bizonyos nemzetiségeknek nem Magyarország területén lévő faj rokonaikkal való kapcsolata és érintkezése. Addig, amig a cseh törekvések le nem leplezték önmagukat és addig mig Romániával szövetségben állottunk, addig Csehország felé vagy Románia felé irányuló érintkezéseket, ha ügyesen öltötték magukra a gazdasági vagy tisztán kulturális mezt, sokkal nehezebben lehetett megfogni. Ebben a tekintetben a helyzet teljesen megváltozott. Ma nagyon jól tudjuk, hogy mit akart Románia Erdélyben és nagyon jól tudjuk, hogy mit akarnak a csehek FelsőMagyarországon, ugy hogy ebben a tekintetben sürgős szükség, hogy a t. kormány kormányzati téren is, de megvallom, a törvényhozás terén is minden intézkedést tegyen meg abban az irányban, hogy drákói szigorra] lehessen olyan üzelmet lehetetlenné tenni és megtorolni, amely az erdélyi románságnak, vagy a felsőmagyarországi tótságnak elcsábitására irányul. (Helyeslés jobbjelül Mozgás a szélsőbaloldalon.) És itt nem elégszem meg a magyar büntetőtörvénykönyv azzal az általános szigorításával, amelyre szükség van. A dolog büntetőjogi vonatkozásától eltekintve, politikai természetű rendelkezéseket, rendőri természetű rendelkezéseket kell törvénybe iktatni. Módot és fegyvert kell a magyar kormánynak adni arra, hogy rátehesse kezét közgazdasági vállalatokra, ha azok politikai tendencziája különösen az ország határán kivül irányuló politikai tendencziája nyilvánvaló (Helyeslés.) és fel kell fegyverezni a kormányt a kultúrpolitika szempontjából mindazokkal a fegyverekkel, amelyekre szükségünk van, hogy a kulturális téren becsepegtetett méreg ellen is kellő hatással védekezhessék. Ami már most a dolog kulturális részét illeti, ez szorosan összefügg azzal a másik jelenséggel, amelyet a háború tárt fel, t. i. azzal, hogy az ország bizonyos részein lakó nem magyar ajkú polgárok között, ha nem is a premeditált hazaáruló összeesküvést, — mert ennek jeleit alig találtuk — hanem, fájdalom, a hazafiatlan érzületnek és ennek folytán a betört ellenséggel való fraternizálásnak olyan jelenségeivel találkoztunk, amelyekkel a legkomolyabban kell foglalkoznunk. Ertem itt különösen az erdélyi románságot. Tudatosan teszem hozzá, hogy az erdélyi románságot, mert a helyzet már pl. Krassó-Szörényben egészen más. És értem a szerb ajkú polgártársaink egy részét is. A szerb kérdés nem próbáltatott ki ugy, mint a román kérdés, mert hiszen szerb betörés csak Szlavónia területére történt, a szorosan vett Magyarország nem. Tudom azt is, hogy szerb polgártársaink között vannak nagyon sokan, akik hű polgárai ennek a hazának, épugy, mint román polgártársaink között is vannak sokan ilyenek. De, engedelmet kérek — és itt elsősorban a hazafias szerbséghez fordulok — hiszen ha valakit, őket kell, hogy ez a kérdés a legközelebbről érdekelje, struczpolitikát követni nem szabad és azon demagóg üzelmekkel szemben, amelyek különösen a szerb egyház terén ütötték fel fejüket a háborút megelőző évtizedben, alaposan, kellő hatálylyal és természetesen a hazafias szerbséggel kezet fogva el kell bánni. Itt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szerb egyház autonómiája önmagát zsákutczába vitte, mert a háború előtt fel volt függesztve, ugy hogy az egyházi szervezetnek kérdése önmagától napirendre kerül. Én azt hiszem, hogy most a háború tannlsága alapján nem lehet megelégedni azzal, hogy autonóm utón egy uj egyházi statútum jöjjön létre. Bizonyos alapvető kérdéseket törvényben kellene rendezni. (Helyeslés.) Az 1869. évi törvénynek megfelelő revíziója után, ismétlem, a szerb főpapságnak és hazafias szerb elemnek közreműködésével, de olyan módon, amely a szerb egyháznak autonómiát biztosítson, olyan autonómiát, amilyennel orthodeksz egyház sehol a világon sem bir, de amely a magyar nemzeti és állami szempontoknak és a mérsékelt, hazafiasabb szerb elem túlsúlyának megadja az érvényesülés lehetőségét. (Helyeslés.) Valamivel más a helyzet a románságot illetőleg. Más azért is, mert ott nemcsak görög keleti, hanem görög katholikus románsággal is állunk szemben és fájdalom, ugyanazok a jelenségek, amelyeket észleltünk a görög keletieknél, nem tudom nem fokozattabb mértékben fordultak-e elő a görög katholikus románság erdélyi részénél. Nézetem szerint az első és legfontosabb kérdés a román tanító- és lelkész-kérdés. Én nem zárkózom el állami iskolák felállítása elől sem, de méltóztassanak megengedni azt a gondolatot, hogy egy szóles zónán most egyszerre csupa állami iskolát állítsunk fel, sem szerencsés, sem czélhoz vezető rendszabálynak nem tartom. Nem tartom azért, mert utóvégre tisztán a geográfiai fekvés véletlene szerint egyformán bánnánk el azokkal is, akiknél helyén van a szigorú fellépés és a többiekkel. De nem tartom szerencsésnek azért sem, mert ez a kérdést inkább csak külsőségeiben fogná meg. Hiszen ha most a t. kultuszminister ur az előtt a feladat előtt találja magát, hogy egyszerre nagyszámú erdélyi román iskolába állami tanítót nevezzen ki, vagy kénytelen a meglévő tanítókat oda kinevezni és méltóztassék megengedni, nem