Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

356 794. országos ülés 1918 janius 18-án, kedden. okkupáczió huszonöt esztendős évfordulója alkalmából a kormány első ekszponensét volt alkalmam erre figyelmeztetni, azt felelte : »Mit akar? Huszonöt év múlva mégsem lehet abbahagyni egy eddig következetesen betartott irányzatot csak azért, mert hibásnak bizonyult ?« Jött azonban Kállay távoztával mégis az uj rezsim. Modern, liberális, nagyratörő, de politikája homlokegyenest ellenkezője az előbbinek. Felvirradt a szerbek napja, az erősebbeké, mindenképen érettebbeké. Mert bár az uj régime elvben még mindig a mohamedánusok előnyére akart Balkán-politikát csinálni, a modern jogszolgáltatás inaugurálásával végleg kihúzta alóluk a gyékényt. Ennek az uj alakulásnak első szimptomája az agrárviszonyok rendezése után jelentkezett. Az ingatlan tulajdonosa a mohamedánus aga volt, örök haszonbérlője s jóformán birtokosa a keresztény kmet. Mindeddig a kmet terméséből, jószágából, házában élte dúskálva napjait az aga és pusztult a kmet. Az aga uralkodott, sinylődött a kmet. Jött az uj rezsim rendezése, a kitűnően szándékolt megváltás. A föld átment a kmet korlátlan tulajdonába, de a megváltási összeg annak a megfakult régi szerződésféle Írásnak alapján méretett, amely szerint az agának voltaképen a hozadéknak csak 30%-a járt, holott eddig valójában 100%-át élvezte. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy a 30%-os tőkésítés árán megváltott kmet úrrá lett a maga földjén, a tőkésítés által eddigi jövedelmének harmadára szorított aga pedig jóformán koldusbotra jutott. Meg lett ennek azután a láttatja minden téren. A nagyratörő, munkabíró szerb felülkerekedett és a rokonszenves, de amúgy is inkább magának élő és munkaképtelen mohamedánus mindjobban félrevonult. Nyomon követte a változást a szerbek politikai ambicziójának felébredése. Az uj rezsim támogatta ezt is és ezzel bekövetkezett a Kállay-politika kontrája. A mohamedánusoké maradt ezután is a beczéző szimpátia, de a szerbeké lett a regard. És itt a hiba fokozása : mert a becsülésnél jóval több jutott ki, néha a végietekig menő túlbecsülés. Az eddigi néha túlzó erélyességet ugyancsak túlzó kímélet váltotta fel. Amikor az eddigi Bezirksrathokból és Kreisrathokból megteremtették a szábort, már első percztől fogva szokatlanul erőszakos parlamenti tényezőnek mutatkozott be a szerb, lojálisán tehetetlennek a mohamedán, s okosan várakozónak a horvát. Jellemző a helyzetre, hogy egy előkelő politikai funkczi nárius, akitől megkérdeztem, hogy ha már eddig vártunk az annekszióval, nem várhattunk-e volna nyugodalmasabb időkig, azt felelte : »Nern lehetett, rendezni kellett a közjogi kérdést, mert különben a sabor első üléséről a szerb királyt üdvözlik«. Mint ahogy ez később meg is történt. Hogy minden tekintélyesebb politikai és gazdasági pozicziót ezentúl a szerbeknek juttat a hatalom, még hagyján. De semmi sem jellemzőbb az irányváltozásra, mint a következő eset: ugyanazt a Gliso Jeftanovic-ot, akit a mohamedanofil politika egy évtizedre száműzött otthonából, mikor most visszajöhetett, a pályaudvaron, a hatóságok fejei fogadták ünnepélyesen és ugyanaz a Jeftanovic, akinek a régi érában hivatalnok embernek még csak köszönnie sem volt szabad, a hazaérkezte utáni napon a metropolita ünnepélyes beiktatása alkalmával adott ünnepi ebédre megjelenését azzal az indokolással tagadta meg, hogy »svabával« nem ülhet egy asztalhoz. Nem folytatom. Egy alkalommal Sir Kennedyt, az akkori czettiujei angol ministerrezidenst kellett körülkalauzolnom a tartományban. Elég hálás feladat volt, mert volt igazán mit mutatni a skeptikus angolnak. Kállaynak és utódaínak hallatlan organizácziós képességei csodákat műveltek. De a mikor minden szépet láttunk, eljutottunk egy piszkos, szegényes kaliba elé. Ott ült a mohamedán aga, mellén egy ezüst forintos és az 1885-iki kiállítási érem mellett a Ferencz József-rend csillagjával, amely a mohamedanofil politika legszerencsétlenebb eszköze volt. A régi rezsimnek ez a szerencsétlen, letűnt nagysága a beszélgetés harmadik perczében már elkérte a minister nyakkendőjéből a tüt, ujjáról a gyüriit, mert szegény és éhes. De amikor elérkeztünk a most már jobb módhoz és politikai poziczióhoz jutott szerbhez, mondhatom, szúrós szeme már a küszöbről visszariasztott és kéretlenül mindjárt azzal kezdte, hogy közölte velünk kíméletlen véleményét rólunk, a paczikifátorokról. Sir Kennedy e szavakkal vált el tőlem : »Mindez gyönyörű, de a maguk rezsimje elérte, hogy a mohamedánusoknál már csak a keresztények gyűlölik j óbban.« De már az utolsó években csendesen, békésen, fölényesen nyomult előre kiváló és higgadt vezéremberei vezetése alatt a számarány tekintetében legkisebb, de legintelligensebb csoport, a horvátok csoportja. A horvátok ottani politikai fejlődése már a legújabb időké és csak sajnálom, hogy értékét jóformán csak egyik zseniálisabb vezérük túlzásaiból ismerjük. A horvátországi testvérek, erkölcsi és különösen anyagi támogatásával és minden a hatalomtól jövő segítség nélkül kezdik elözönleni a legtöbb pozicziót a közigazgatás, a kultúra, a kereskedelem, ipar, pénzügy és legkiváltképen a városi politika terén. A száborban, bár kisebbségben vannak, az értelmi vezetés máris az övék és nemzetközi értelemben vett politikus jóformán csak közöttük van. A boszniai horvátoknak, akik eddig némely túlzójuktól eltekintve dicséretespolitikai mérséklettel tűntek ki, nem kellene egyéb, minthogy közvetlen vérrokonaik és azok érdektársai befolyásának ne engedjenek. Van jel, amely arra mutat, hogy ez nem is fog bekövetkezni. De van néha az ellenkezőjére is. Itt kezdődik azután az idősebb, a tapasztaltabb magyar testvér jóindulatú közvetítő szerepe, amelyet semmiféle osztrák befolyás sem fog elronthatni.