Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-779

prilis 25-én, csütörtökön, 29 779. országos ülés 1918 á a rendkívüli körülmények alatt nemcsak azt, hogy immár negyedik éve dul a világháború, hanem azt, hogy alig pár nap választ el minket az ex-lexállapot bekövetkeztétől, ugy hogy a kinevezendő uj kormánynak már alig lehetne ideje arra, hogy idejében indemnitást szavaztasson meg. Ép ezért nem is akarok belebocsátkozni annak fejtegetésébe, hogy alkotmányjogi szempontból helyes-e, hogy egy lemondott kormány indemnitást kér és tárgyaltat. Sőt még azt sem akarom kutatni, hogy kit terhel a felelősség azért, hogy ez a rendkívüli helyzet bekövetkezett. (Ugy van! balfelől.) Megelégszem azzal, hogy ebből a helyzetből pártom magatartására vonatkozólag levonjam a konzekvencziát. A lemondott kormánynak ez a párt a kormány bemutatkozásakor támogatást igért, bizalmat szavazott és az indemnitást is megszavazta. Azóta rövid három hónapi idő telt el és ezalatt a kormány sem politikai működésével, sem esetleges mulasztásaival nem adott elegendő okot arra, hogy a párt vele szemben álláspontját megváltoztassa és ha bizalommal viseltetett iránta akkor, ezt a bizalmat nem veszíthette el azóta sem. Ami pedig leköszönését illeti, ezt a párt határozottan helyesli. Helyesli pedig azért, mert felfogása szerint a kormány, mely elsősorban a választójogi kérdés megoldására vállalkozott, akkor, amidőn azt észlelte, hogy a választójogi törvényjavaslat keresztülviteléhez szükséges eszközök igénybevehetése kétségessé vált, csakugyan nem is tehetett egyebet, mint hogy lemondását benyújtotta. Nem lehet kétséges, hogyha a parlamenti kisebbség alkot kormányt, ezt csak abban a feltevésben teheti, hogy módjában lesz rövidesen a többséget megszerezni. A többség megszerzésének két módja van. Megszerezheti azt magában az együttlevő képviselőházban és megszerezheti uj választások utján. Ami az elsőt illeti, az a kormánynak nem sikerült, minthogy a többségből nem tudott programmjának annyi hivet szerezni, amennyi a többség összehozásához megkívántatott volna. (Az elnöki széket Simontsits Elemér alelnök foglalja el.) Maradt tehát a másik módja a többség megszerzésének : az uj választás, a nemzetre való hivatkozás. Miután ennek igénj^bevétele akadályokba ütközött, nagyon természetes, hogy a kormány már alkotmányjogi szempontból sem tehetett egyebet, mint hogy lemondását benyújtotta. Helyesen cselekedett tehát a kormány, amikor lemondott. De mi következik ebből mireánk nézve ? Az, hogy miután a kormány tulaj donképen nem a a maga, hanem egy eljövendő, ismeretlen összeállitísu, ismeretlen programmal biró kormány részére kér költségvetési felhatalmazást, mi pedig ezt mindig bizalmi kérdésnek tekintettük és tekintjük, tehát az indemnitási javaslatot sem én, sem pártom meg nem szavazzuk. (Helyeslés baljélől.) Ezzel tulaj donképen be is fejezhetném beszédemet, miután a lemondott kormány működésének ' birálatával foglalkozni nézetem szerint csak olyan pártnak hivatása, amely a lemondott kormánynyal szemben ellenzéki álláspontot foglalt el ; tekintve, hogy mi támogattuk a kormánjrt, nagyon természetes, hogy a bírálat terére átmenni ezúttal helyénvalónak nem tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Ami pedig a dezignált ministerelnököt, az általa megalakítandó kormányt és annak programmját illeti, azzal majd akkor lesz időnk és akkor kell foglalkoznunk, amidőn ő ebben a házban bemutatkozik és programmját előterjeszti. Mielőtt azonban beszédemet befejezném, még két dologgal kell röviden foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk!) Az egyik annak a pártnak, amelyhez tartozni szerencsém van, jövő politikai magatartására vonatkozó elhatározása, amelyet nézetem szerint szükséges és helyes, hogy a legilletékesebb helyen, itt a képviselőházban jelentsek be. (Igaz ! Ugy van ! Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Ez az elhatározás az, hogy az országos függetlenségi és 48-as párt ezután csakis olyan kormányt fog támogatásban részesíteni, mey a függetlenségi és 48-as párt programmja alapján áll. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) A párt határozatának rövid indokolására a következőket vagyok bátor előterjeszteni. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Az 1867-iki kiegyezés megalkotásától fogva egészen 1906-ig a különböző függetlenségi és 48-as pártok 67-es alapon álló kormányt sohasem támogattak (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) s ellentétben a szintén közjogi ellenzéket képezett u. n. balközépjíel, a Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán vezetése alatt állott párttal: semmiféle fuzionális vonatkozásokban soha részt nem vettek, mintán ugy voltak meggyőződve, hogy pártjuk hivatása nem az, hogy elveinek félretétele mellett is mindenáron arra törekedjék, hogy maga, vagy legalább pártjának egyes tagjai kormányra jussanak, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.), hanem az, hogy ébren tartsa a nemzetben az állami függetlenség eszméjét s ezáltal képessé tegye a nemzetet arra, hogy midőn az alkalmas idő elkövetkezik, a nemzet ezzel az alkalommal élni is tudjon. (Igaz! Ugy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Meskó Zoltán : Sohasem volt erre alkalmas idő ! A háború igazolt mindent ! Bizony Ákos: Az 1904. évi november 18-ikd inczidens és a Fejérváry-kormány alkotmánysértései által tömöritett ellenzéki pártok az 1905-iki választáson többségre jutottak. Nagj^on természetesnek látszott tehát, hogy altkor, midőn a pártokat 1906-ban kormányalakításra szólították fel, ebben a kormányban a függetlenségi pert bizalmi emberei is resztvettek. Eészt vettek abban a feltevésben, abban a reményben, hogy ezáltal a párt elveit legalább részben meg tudján valósítani. Hogy az első koalicziós kormány miképen tudta hivatását betölteni, ezzel nem is olyan régen tüzetesen foglalkoztam s az aiíkor elmondottakat most ismételni nem kívánom. A vége az volt, hogy I a kormány kénytelen . volt lemondani, mielőtt