Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

79i. országos ülés 1918 rükhöz gratulálok és mondhatom azt is, hogy ha ezt a jó viszonyt állandóvá birják tenni, ez a monarchiában oly átalakulást idéz elő, melylyel Bécsben számolni és ennek következményeit levonni is kell. Mert ha önök magyarok és délszlávok egymást megértették, ha önök többé hasonló érdekeiket egymás elleni harczaikban nem neutralizálják, akkor Bécs önökkel mint együttharczolókkal állva szemben, egészen más erőviszonyokkal kell majd Bécsnek az önök javára számolnia. Gróf Aehrenthalnak ezen szavait szeretném én ugy itt, mint odalenn a Száván és Dráván túl lakó testvéreinknek is figyelmébe ajánlani; az igen t. kormánynak pedig szeretném figyelmébe ajánlani azon igen szomorú tapasztalatokat, melyek épen a mai kormány két vezérlő egyénisége : Wekerle Sándor és Szterényi József tisztelt minister urak neveihez fűződnek azon konfliklus révén, mely a fiumei rezolucziót követő barátkozások után a vasutas pragmatika 3. és 7. §-ai körül felmerültek. Emlékeztetem, a t. urakat, hogy akkor nem akartak hallgatni azokra, akik a délszlávok érzékenységére az 1867. évi XXX. törvényczikk rendelkezései miatt figyelmeztettek. Emlékeztetem a t. minister urakat, hogy akkor egy kissé könnyelműen nyúltak hozzá a délszláv kérdés eg3Tiéhány vonatkozásaihoz. Erre azután évek hosszú során át tartó konfliktus fejlődött ki, királyi biztosokkal, alkotmányonkivüli állapotokkal, melyeknek befejezéséül — ezt elismerésül említem fel gróf Tisza Istvánnal szemben — gróf Tisza István mint ministerelnök tette lehetővé, hogy ez a konfliktus elsimuljon és a HorvátSzlavon-Dalmátországok többségét képviselő horvát-szerb koaliczió az alkotmánycs uralmat ismét átvehette. Emlékeztetek arra, hogy ezen aránylag sokkal kisebb kérdéseknél minő következményei voltak annak, hogy meggondolatlanul, nem mérlegelve a kormányzati tények minden következményét, nyúltak bele a délszláv kérdésekbe. Nem fogom elkövetni azt a szerintem helytelen dolgot, hogy itt ma a nyilvánosság előtt fejtegessem, miként gondolnám én a délszláv problémát megoldandónak. Polónyi Dezső: Regnikoláris deputáczióval! Gr. Batthyányi Tivadar: Kérem, a regnikoláris deputáczió egy törvényes forma, de a lényeget meg kell csinálni, mielőtt még a regnikoláris deputáczióba belemenriéck. Ezt lehet egyik-másik oldaláról a nyilvánosság előtt megvilágítani, az egész kérdés megoldási programmját azonban nem tartanám helyesnek idő előtt a nyilvánosság elé hozni. Hiszen tudjuk, hogy nincs jobb eszköz arra, hogy a legjobb ideát is agyonüssük, mint hogy azt idő előtt hozzuk napvilágra. (Ugy van ! a haloldalon.) Ennyit a délszláv kérdésre nézve, a magam részéről újból hangsúlyozva, hogy én, és azt hiszem, tisztelt elvbarátaim is, a probléma megoldását különálló kérdésnek tekintjük, melybe Németországnak, szövetségesünknek semmi beleszólása nincs. Hozzáfűzöm ehhez még azt is, hogy június 18-án, kedden. 347 ezt a legnagyobb nyugodtsággal, délszláv testvéreink iránti szeretettel és méltánylással, de a legnagyobb megfontoltsággal s a magyar nemzeti állam igényeinek teljes tiszteletben tartása mellett kell megoldani. (Ugy van! a baloldalon.) Ezek után rátérek felszólalásom legutolsó, de talán legfontosabb és legaktuálisabb részére, (Halljuk ! Halljuk!) a középeurópai, mint hivatalos helyről tudjuk, immár aktuálissá lett kérdésre. (Halljuk I Halljuk ! a szélsőbáloldalon.) Emlékeztetek arra, — ne méltóztassék szerénytelenségnek tekinteni, ha hivatkozom rá — hogy én voltam az első, aki Magyarországon a háború kitörését követő néhány hét múlva, reflektálva az osztrák képviselőház akkori elnökének, Sylvester dr.-nak egy nyilatkozatára, állást foglaltam s óva intettem azon terv ellen, amely a háború folyamán és során a középeurópai gazdasági, politikai és katonai probléma megoldását egy nagy közeledés alapján és irányában terveli. Akkoriban egynéhány felszólalásunk után a sajtóban egy teljes évig szilencziumra voltunk itélve, mert az egész magyar sajtónak meg volt tiltva, hogy a középeurópai problémát kritizáló bár csak egy szónyi nyilatkozat is a lapokban megjelenhessék. Ezzel szemben a német birodalom részéről elárasztották a monarchiát a röpiratok, szakmunkák, politikai folyóiratok és napilapokban elhelyezett czikkek özönével, . . . (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Egy hang (a, szélsőbaloldalon): Mint valami meghódított tartományt! Gr. Batthyány Tivadar: ... amelyek egyhangúlag ezt a két frázist hirdették, hogy viszonyunkat Németországgal mélyiteni kell és bensőbbé kell tenrá. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Fogok szolgálni szemelvényekkel. Ezt a jelszót négy év óta olvassuk és halljuk. Hallottuk itt a parlamentben száz és százszor, általános tapsoktól és helyeslésektől kisérve; olvastuk és olvassuk a napi sajtóban ós ezzel szemben mi a háznak ezen oldaláról ismételten és ismételten kérdeztük tiszteletteljesen : magyarázza meg nekünk valaki, hogy a magyar politikusok, a magyar államférfiak tulajdonképen mit értenek a gazdasági viszony mélyítésének, bensőbbé tételének frázisa alatt ? Mert ez így általánosságban odaállítva nem több és nem kevesebb, mint szép frázis. Merem állítani, hogy konkrét választ erre egyedül egy brosúrában láttam, amelyet Szterényi József jelenlegi kereskedelemügyi minister ui adott ki, amely brosüra azonban — már egyszer idéztem is belőle — csak az alternatív lehetőségeket állítja fel, amelyek szerinte a mélyítés és bensőbbé tétel gazdasági vonatkozásainak megoldását képezik. Szerinte a legideálisabb, legkívánatosabb megoldás volna a teljes vámunió, amelyben, ugyebár, az osztrák és magyar kettős monarchia, Németország és a többi adnexumok talán — erről Szterényi nem nyilatkozik — egy tiszta vámunióban egyesittetnének, ahol a belső vámsorompók nem léteznének. Egy második alter44*